Összesen 12 ezer bölcsődei játékmotort vett Balásy Gyula cégeitől a korábbi Fidesz-kormány nettó 185,3 millió forintért - írja az Átlátszó.
A lap szerint a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) további 3 millió forintot költött a járművek felmatricázására.
A minisztérium jogutódja, a Tisza-kormány Szociális és Családügyi Minisztériuma adta ki a számokat egy korábbi adatigénylésre. Az oknyomozó portál számításai szerint egy műanyag kismotor 15 441 forint közpénzt költhettek, miközben hasonló játékok nagyjából 5 ezer forintért elérhetők a boltokban. A programot 2025 novemberében jelentette be a családokért felelős államtitkár, Koncz Zsófia. A háromkerekű kismotorokra a „Családbarát Magyarország” program logója, valamint piros-fehér-zöld hátterű családrajz került.
Állami nyuszimotorokkal kampányolnak országszerte a fideszes képviselőkA játékokat fideszes politikusok vitték ki az intézményekbe, az akciókat pedig fotókkal és videókkal dokumentálták a Facebookon. A legtöbb kismotor Pest vármegyébe került, oda 1611 darabot vittek. Borsod 664, Szabolcs 653 darabot kapott, a legkevesebb pedig Nógrádba, Tolnába és Zalába jutott: ezekben a vármegyékben 141, 164, illetve 216 darabot osztottak ki. Települési bontásban Debrecen kapta a legtöbb járművet, 334 darabot. Szegedre 228, Nyíregyházára 178 kismotor került.
A Szociális és Családügyi Minisztérium a beszerzésre és a felmatricázásra vonatkozó szerződést is megküldte. Ez egy nettó 2,8 milliárd forintos keretszerződés volt a New Land Media Kft.-vel és a Lounge Design Kft.-vel, „Családbarát Magyarország országos programsorozat és kommunikációs kampány 2025” komplex kommunikációs és rendezvényszervezési feladataira.
2,8 milliárd forintos keretből osztogatják a játékmotorokat bölcsődékben a fideszes politikusok
