A Fidesz frakcióvezetője pontosan tudja, hogy nem beszéltem a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok egyeztetés nélküli megszüntetéséről – írta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a Facebook-oldalán, megjegyezve, nem hiszi, hogy Gulyás Gergelynek szövegértési problémái lennének.
Az ügy előzménye, hogy a korábbi Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap délután, ugyancsak a közösségi oldalon úgy fogalmazott: „A Tisza Párt a közjogi intézmények és az önkormányzati rendszer után az iskolarendszer totális átalakítását tervezi. Lannert Judit sok más változtatás mellett a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok megszüntetéséről beszélt egy interjúban, ezzel bizonytalanságba taszítva több tízezer diákot és családjaikat. A kommunizmus óta nem volt példa arra, hogy az új oktatási miniszter által felvázolt egységes négyosztályos középiskolai modellt erőltessék rá a magyar társadalomra.”
Erre reagált Lannert Judit, amikor leszögezte,
ennek épp az ellenkezőjét mondta a Balzac nevű diákújságnak, „a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok kapcsán a gyerekeket, illetve a szüleiket megkínzó középiskolai felvételi rendszer vizsgálatának szükségességéről beszéltem, és konkrétan úgy fogalmaztam, hogy ez a kérdés megéri a társadalmi egyeztetést”.
Hozzátette, azt sem tudja, milyen kommunizmusra gondolt Gulyás Gergely, de ha a kádári létező szocializmusra, akkor azért azt a centralizált, átpolitizált rendszert éppen az elmúlt 16 év Fidesz kormányzása hozta vissza.
„Sajnálom, hogy a Fidesz folytatja az emberek mindennapi valóságától elszakadt hazudozást, amibe a választáson belebukott. Ha konstruktív ellenzéki szerepet szeretnének betölteni, akkor ezt ideje lenne befejezni. Annál is inkább, mert épp azok a Fidesz-kormányok verték szét diktatórikus módszerekkel, ellenérveket nem tűrve az oktatást, amelyekben Gulyás Gergely is szolgált. Szimbolikus, hogy az interjú, amelyről valótlanságokat terjeszt abban Vörösmarty Mihály Gimnáziumban készült, ahonnan tanárokat rúgtak ki azért, mert nem értettek egyet az előző kormány oktatáspolitikájával” – zárta bejegyzését a miniszter.
Lannert Judit megvizsgálja a középiskolai felvételi rendszert, a jelenlegit egyszerűen kegyetlennek tartjaLannert Judit szerint a visszajelzés kultúráját alakítják ki a pedagógusok teljesítményértékelési rendszere helyett Az oktatási rendszer teljes átvilágítására készül a Tisza-kormány, minden más csak utána jöhet
