– Hogyan lehet a drámai hírekkel övezett környezetvédelem humorforrás?
– Szerintem fontos, hogy tudjunk beszélni a nehezebb témákról is. Ha az ember egy biztonságos környezetben, például színházban vagy podcastban találkozik vele, úgy felszabadultabban tud reagálni rá, és nem tragédiaként kezeli. Azt nézem, hogy magánemberként miként tudnám elősegíteni a megoldásukat – attól kezdve, hogy felhívom rájuk a figyelmet, egészen odáig, hogy saját szervezésben szakmai-társadalmi párbeszédet kezdeményezek.
– Mennyiben lehet önálló műfajként tekinteni a zöld stand-upra?
– Abszolút lehet. És akkor már lehet ilyen címet adni az íródó cikknek is, hogy „új műfaj születésénél bábáskodott az ismert humorista”. A szórakoztató ismeretterjesztés korábban is létező műfaj volt, rengeteg tudományos stand-up, tudományfókuszú előadás van. Ebben a mai információs versenyben szerintem nagyon fontos, hogy találjunk eszközöket, amikkel a tudomány üzenetét eljuttathatjuk a nézőkhöz. Főleg azok a témák tartoznak ide, amik a hagyományos stand-upban ritkábban jönnek elő. Aránylag több benne az ismeret, mint egy átlagos stand-upban. A Szabó Balázs Mátéval tartott műsorunk, a Csak így tovább például klasszikusan ilyen fenntarthatósági kérdésekkel foglalkozik, sok minden más mellett kitérünk a fánk közgazdaságtantól kezdve egészen a greenwashingig. Próbálunk művelni úgy, hogy szórakoztató és emészthető legyen a nézőknek.
– Akadnak nehezebben megfogható témák is?
– A biodiverzitás kérdése például a Változás című előadásomban is benne volt. Hogy lehet jól elmagyarázni az embereknek, miről szól?
A megoldás egy rövid kvíz lett: valós fajneveket és általam kitaláltakat írtam le, és a közönség szavazott, melyik létezik. Mindenki magabiztosan meszelte le a létező fajokat, és emelte fel a fiktíveket.
Mondtam is élcelődve: elég nagy bajok vannak itt, ha ennyire magabiztosak vagyunk a természettel kapcsolatban, pedig még a létező fajokat sem feltétlenül ismerjük.
– Hogyan fog meg egy olyan témát, amire kevésbé van rálátása?
– Elsősorban sokat olvasok, aminek lényegét a Zöld könyv című podcastemben is összefoglalom. A könyvolvasás azért előnyös, mert mélyebb elmerülést tesz lehetővé egy-egy témában, illetve sokat beszélgetek szakmák képviselőivel. Megdöbbentő, milyen jó szakik vannak Magyarországon szinte minden területen. A Dumaszínházban csináljuk például a Duma Akadémia sorozatot is, amelyben humoristák mellett tudósok és szakemberek beszélnek a témáról szórakoztatóan, a közművelődés szolgálatába állítva a tudásukat.
– Humoristaként vagy zöld aktivistaként tekint magára?
– Humoristának tekintem magam, aki emellett tudatos polgár. A civilség lényege, hogy van szakmánk, hivatásunk, és emellett időt és energiát áldozunk a közjóra.
– A közönség másképpen reagál a környezetvédelmi stand-upra?
– A nézők gyakran rácsodálkoznak: nem mindenki tudja, hogy ilyesmire jön, vagy nem erre számít. Volt egy előadásunk Szabó Balázs Mátéval, ahova beült két műkörmös lány az első sorba a barátaikkal. Lehetett látni, hogy ők nem a célközönség. A négyből egy el is ment a szünetben, teljesen kikészült a túlfogyasztásról és az autózásról szóló részek miatt.
A két lány viszont a végén odajött, és azt mondta, ez volt életük legjobb estéje. Eddig nem így gondolkodtak a világról, de milyen jó, hogy másként is lehet. Náluk megindult a szemléletváltozás.
Mi, magyarok hajlamosak vagyunk buborékban élni, és a nem környezettudatos buborék lefedi az ország nagy részét. Ezért fontos a buborékok kiszúrása. Az a tapasztalatom, ha egy olyan helyen szocializálódsz, ahol nem preferált a zöld hozzáállás, akkor nem magától jön.
– A zöld aktivizmusban mi volt a legemlékezetesebb pozitív visszacsatolása?
– Életem egyik legnagyobb élménye Parádsasváron volt, egy rendezvényközpontban. Egy októberi napon, 6-8 fokban, egész nap havas esőben fákat és bokrokat ültettünk önkéntesekkel – 36 köbméter érett marhatrágyát lapátoltam szét –, utána pedig előadást tartottunk az embereknek. Nem volt fűtés, nem különböztettük meg a helyet a természettől. „Hű, mi van, hogy ennyi kell a változáshoz? Hogy hidegben is tudok ülni, ha előtte egy napig dolgoztam?” Mennyivel másabb élmény…
– Hogyan lehet a sokszor stresszes tartalmakat átfordítani humorba?
– A színházi műfajok lényege, hogy a feszültségből születik dráma. A klímaszorongás egy nagy feszültség, a humor pedig ezt feloldja. A stand-upnak lényegi része a váratlanság, és már az is váratlan, ha viccesen beszélünk arról, hogyan pusztul el minden, vagy hogyan tudjuk a kihívásokat megoldani. Az IPCC (az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete – a szerk.) klímakommunikációs tanácsai is hangsúlyozzák a képek használatát – nemcsak az infografikákét vagy a kiszáradt búzatáblákét, hanem hogy a tartalmak végül képként jelenjenek meg az emberek fejében.
– Vannak olyan zöld témák, amelyekkel nem szabad viccelni?
– Nincsenek. Bármiből lehet viccet csinálni, úgy gondolom. A lényeg, hogy ha érzékeny témáról beszélsz, tükröződjön vissza, hogy kinek a nézőpontjából teszed. Az áldozatok nézőpontjának megjelenítése például ilyen. Nem arról van szó, hogy nem szabad beszélni a klímaváltozás negatív hatásairól, hanem hogy ez egy kihívás. Esendők vagyunk, ugyanakkor a föld legadaptívabb faja is. El kell hinnünk, hogy jó irányba is tudunk változtatni. Fontosabb egy pozitív jövőkép, ami felé együtt mehetünk, mint hogy ijesztgessünk.
– A pszichológia hogyan közelíti meg ezt a kérdést?
– Ismerem Kővári Zoltán egzisztencialista pszichológust, aki szakértője ennek a területnek, vagy Ágoston-Kostyál Csillát is az ELTE-ről, aki klímaszorongással foglalkozik. Fontosnak tartom a pszichológiát, de nem abból indulok ki, hogy mi a humor hatása, hanem abból, mi az a hiány, ami miatt rosszul érezzük magunkat. Kővári szerint a biofília, a természettel való jó kapcsolat nagyon fontos, amitől az emberek eltávolodtak. Johann Hari Elveszett kapcsolatok című könyve is erről szól – saját testünkkel is elvesztettük a kapcsolatot. Statisztikák szerint az angol tinédzserek több időt töltenek zárt helyen, mint a börtönben lévők. Ez pedig depressziót és szorongást okozhat.
– Mit gondol, lehet-e megoldás a környezeti problémákra?
– Mindenre van megoldás – csak a Monty Python szerint nincsen olyan betegség, amit egy jól sikerült műtéttel ne tudnánk meghosszabbítani. Komplex rendszerekkel állunk szemben, amiket néha jobb magukra hagyni, mert jobban tudják önmagukat regenerálni, mint mi tennénk. A regeneráció viszont egy sokkal természetesebb, egészségesebb világot építhet a természet segítségével, annak a részeként, nem pedig külső tényezőként.
– A jelenlegi társadalmi-gazdasági berendezkedés mennyiben egyeztethető össze a környezetvédelemmel? A pénz és a profit mennyire meghatározó?
– A pénz eszköz. Kutatásokat nem részleteznék, de az estemen is foglalkozom vele: a pénz nem boldogít – ez nem igaz. Van egy telítődési pont, nagyjából 75 ezer dollár nettó évente, de ha valaki lelkileg kiegyensúlyozott, a többletforrással tud kezdeni valamit. Aki nyomorult, annak a jacht sem segít. A kultúra okozza a túlfogyasztást és a következmények figyelmen kívül hagyását. Kultúraváltásra van szükség – ez hosszú távon fenntartható állapotokat tud teremteni a saját határainkon belül. A most már előző kétharmad ambivalens, inkább a greenwashinghoz közeli megközelítésben élt, hasonlóan ahhoz, ahogy a demokráciát kezelte, illetve ahogyan gondolkodott a természetről.
A nemzetstratégiai szempontból kiemelt beruházások kimondták, hogy a környezeti szempontok gyakorlatilag elhanyagolhatók.
A hivatalba lépő kormányról még keveset lehet tudni, de amiket tudunk, az jóval pozitívabb és épeszűbb, mint amit a korábbiról hallhattunk. Őszintén remélem, hogy egy civilnek végre nem az állammal, hanem a valós problémákkal kell küzdenie.
– A saját életében is igyekszik-e környezettudatosan élni?
– A Dumaszínházban is rengeteg zöld projektet csinálunk: zöld iroda, zöld rendezvény minősítések, a Követ Egyesület tagjai vagyunk. Magánéletemben nem repülök egyáltalán. Elektromos autót vettem, kevesebb húst eszem, tartottam már húsmentes hetet, hónapot és évet is. A takarékoskodás kapcsán pedig igyekszem magamévá tenni a rénszarvaspásztorok bölcsességét: kölcsönösség az élőlények között, illetve mindent felhasználunk, amit kapunk.
– Milyennek látja a környezetvédelmi stand-up jövőjét?
– Mindig rózsaszín a köd körülötte. Az igény egyre nő, mert egyre többen érzik a bőrükön a természet állapotának változását. Ez a hiányérzet – még ha nem is tudjuk megfogalmazni – egyre erősebb.
