Jöhetnek a perek az Orbán-kormány sportfinanszírozása miatt, de az ítéletekre éveket kell várni

Soha nem látott, másfél évtizedes közpénzesőt élvezhetett az előző kormány egyik kedvenc prioritása, a sport, amelyik kiemelt stratégiai ágazatként felfoghatatlan költségvetési összegekkel élhetett. A stadion- és sportcsarnok építési lázat, valamint a TAO bevezetését, illetve a rengeteg hazai világverseny rendezését a kezdetektől kétely övezi, pláne, hogy a tíz- és százmilliárdok úgy repkedtek, mintha Magyarországnak másra már nem is kellett volna költenie. A szabálytalan felhasználás, az állami pénzek olykor vélelmezett visszaosztása miatt nem voltak komoly vizsgálatok, csak győzelmi jelentések. Ezt elsősorban a baráti alapon kialakított rendszer laza ellenőrzésének tudta be a közvélemény, mintsem a korrupciós index javulásának.

Ha beigazolódik a gyanú, hogy a közpénz felhasználás torzulásai a sportvilágot sem kerülték el, akkor az elkövetőknek következményekkel kell számolniuk. A politikai fordulat megnyithatja a vizsgálatok korszakát, de a büntetőjog nem a kampányidőszakhoz igazodik. „A morális ítélet gyors, a jogi lassú – és a kettő ritkán ér egyszerre célba” – fogalmazott lapunknak Borbély Zoltán ügyvéd, sportjogász, aki szerint a taotámogatások, a stadionépítések vagy a világversenyek költségei körüli kérdések könnyen a nyilvánosság fókuszába kerülnek, de a bíróságok világában egészen más szabályok érvényesek.

Az első akadály a bizonyítás. Egy több száz milliárdos beruházásnál nem elég a politikai állítás vagy a társadalmi közérzet: számszerűsíteni és nevesíteni kell a jogsértést. – A gyanú önmagában nem bizonyíték, a közérzet pedig nem vádirat” – mondja Borbély Zoltán. A túlárazás, a pazarlás vagy a rossz döntés önmagában nem automatikusan bűncselekmény, ahhoz szándékos vagyonkezelési szabályszegés kell. A büntetőjog ott kezdődik, ahol a szabályszegés szándékos és kimutathatóan kárt okoz. Ez a különbség sok ügyet már az elején elválaszt a büntetőeljárástól. „Nem minden pazarló beruházás bűnügy, de minden bűnügy pazarló beruházás lesz végül, amely vagyoni hátrányt okoz” – jegyzi meg ironikusan. A határvonal azonban vékony: ha a rábízott vagyont a szabályoktól eltérő célra használják, az sikkasztás lehet; ha a rendszert megtévesztve jutnak forráshoz, az költségvetési csalás. Ennek eldöntése az igazán nagy kihívás. A büntetési tétel az elkövetett értéktől függ,

De emlékezzünk, a korábbi elszámoltatások nem voltak túlzottan sikeresek, tehát sem Keller László, sem Budai Gyula nem ért el átütő eredményt.

A második akadály az idő. A gazdasági bűncselekmények nem látványos rajtaütésekkel, hanem hosszú, aprólékos munkával deríthetők fel. „Egy emberölés tragikus, de jogilag sokszor egyszerűbb ügy, mint egy több milliárdos, bűnös pénzügyi konstrukció feltárása. Vagy vegyünk egy relatíve egyszerűbb esetet, az Árpád hídi gázolóét, júliusban volt három éve a szörnyű baleset és sincs még első fokú ítélet sem. De a még régebbi 2019-es Hableány hajó tragédiája is messze van a jogerős lezárástól, a Fővárosi Törvényszék új elsőfokú eljárást rendelt el” – árnyalja a közelmúltat Borbély. Szerinte a dokumentumok, szerződések, pénzmozgások rekonstruálása évekbe telhet, különösen akkor, ha a rendszer maga is bonyolult. Van olyan költségvetési csalási ügy, amelyben tíz év alatt sem született jogerős ítélet.

Ráadásul a nyomozó hatóságok sincsenek könnyű helyzetben. A szakemberhiány régóta probléma, miközben ezek az ügyek speciális pénzügyi-, gazdasági- és büntetőjogi tudást igényelnek. „A gazdasági bűnözők nem egyszer nem csak gyorsabbak, hanem felkészültebbek – és ez döntő különbség” – fogalmaz Borbély, mivel tudomása szerint az előző években rengeteg magasan kvalifikált szakember váltott pályát, akik zömében a bankbiztonsági szektorban folytatták karrierjüket. A jogszabályi kiskapuk kihasználása pedig sokszor a bizonyíthatóság határára tolja az ügyeket.

Mindez azt jelenti, hogy a politikai ígéret és a jogi valóság között jelentős időbeli eltérés van. A vádemelés még belátható időn belül megtörténhet, de a jogerős ítélet már más kérdés. „A bíróság nem a közvélemény tempójában dolgozik” – mondja a sportjogász. Reális forgatókönyv, hogy négy éven belül ügyek indulnak, de lezárásuk már egy következő ciklusra csúszik. „Vádemelés igen, de ítélet nem valószínű négy év alatt”.

A sportfinanszírozás körüli viták így egyszerre szólnak múltról és jövőről, utóbbi szempontjából kulcskérdés, hogy kialakul-e egy átláthatóbb, számonkérhetőbb rendszer. „A társadalmi elvárás jogos: ami történt, azt ki kell vizsgálni” – mondja Borbély. „De a jog nem választási kampányígéretekre, hanem bizonyítékokra alapoz.”