politika;Fidesz;Magyarország;fiatalok; NER;

A fiatalok már nagyon kiröhögik ezt a hatalmi garnitúrát, van, akinek a fideszes nagymamáját sikerült megtérítenie

Ha jön a kérdés, ki a legcikibb politikus, a válaszban mindig szerepel Deutsch Tamás és Orbán Viktor.

Már túl több nagy sikerű budapesti és vidéki összejövetelen Fekete-Győr Andrást, a Félmillió fiatallal a változásért mozgalom ötletgazdáját, a Momentum Mozgalom elnökét kérdeztük arról, mit értek el eddig.

Az influenszermozgalom gondolata 2025 nyarán fogalmazódott meg - kezdte Fekete-Győr András. – Amikor nyáron a legkülönfélébb fesztiválokon zúgott a „Mocskos Fidesz!”, érzékeltem, hogy hatalmas igény van arra, hogy ezt a rendszerváltó energiát egy mozgalombafogjuk össze. Ekkor már a Momentum visszalépett a választási indulástól, és rengetegen jöttek oda hozzám, hogy tegyünk valamit, hogy minél többen menjenek el szavazni, értsék meg minél többen, hogy most, vagy soha.

Az első szavazókra célozzák meg

A kampányt magát 2026 januárjában kezdték el kidolgozni. A fiatalok világszerte jóval kisebb arányban vesznek részt a szavazásokon, mint az idősebbek, az első szavazóknál ez az arány alig szokta elérni az ötven százalékot. Pedig ha legalább az országos részvételi arányban, ami átlag 70 százalék körül van, járulnának az urnákhoz, akkor az félmillió fiatal szavazót és szavazatot jelentene, ami egy kiélezett választási helyzetben sorsdöntő jelentőségű lehet.

Fekete-Győr ezt követően elkezdte megkeresni a jövőbeli résztvevőket: Molnár Áront, akinek mára 419 ezer követője lett Facebookon, Vályi Istvánt (406 ezer követő), a szatirikus tartalmakat posztoló Macsát (49 ezer követő TikTok), Maydayhungaryt (131 ezer követő TikTok), Kasztrantszert (84 ezer követő TikTok), Bernáth Odettet (508 ezer követő TikTok). – Leültünk, összekacsintottunk, elindultunk.

A biztató kezdetek után a csapat elkezdett bővülni - benne van már Mehringer Marcell, Juhász Péter, Török Ádám és sok más közkedvelt influenszer, véleményvezér, művész is.

Elindult az országjárás

Egy budapesti esemény után elindult a vidéki turné is. A mozgalom közben egyre több embert vonz: a dinamikusan bővülő követőbázis mellett sok felajánlást is kapnak. Szolgáltatást, terméket, munkát, aktivitást ajánlanak fel az emberek ingyen, önkéntesen. Vagyis egyre inkább társadalmiasodik a kampány, ami egy mozgalom sikerének kulcsfontosságú eleme.

A fiatalokkal beszélgetve Fekete-Győrben az a kép alakult ki, hogy nekik nagyon elegük van a propagandából. Nem a háború foglalkoztatja őket, átlátnak a szitán, értik, hogy a Fidesz igyekszik háborús pszichózisban tartani őket. Ezzel szemben napi szinten élik meg, hogy az iskolák lepusztultak, a szappanadagoló üres, a szülők visznek be vécépapírt. Ha pedig jön a kérdés, ki a legcikibb politikus, a válaszban mindig szerepel Deutsch Tamás és Orbán Viktor.

A fiatalok már kiröhögik ezt a garnitúrát, imádják a rendszerváltó matricát, amikből sokféle van, áthúzott Orbán-fejjel, Fuck NER! felirattal.

Ilyeneket már március 15-én is osztogattak a Deák téren, a 80 éves házaspártól a 8 éves kisfiúig mindenki kért, és azóta is több száz üzenetben szólnak az emberek, hogy vidékre is postázzanak a szervezők a matricákból. Nagy élmény volt számukra is, hogy több százan mennek oda hozzájuk, fotót, aláírást kérnek tőlük az emberek. 

A koncepció úgy tűnik, működik. Olyanok is csatlakoznak hozzájuk, akik vidéken, kistelepülésen formálják a közvéleményt. De érkeznek a támogatók sorába országos ismeretségű színészek, zenészek is

Közvetlenül a fiatalokhoz

A Félmillió fiatal a változásért mozgalom alapvetően közösségi média pillérekre épül. Jelen vannak Instagramon, Facebookon, TikTokon és YouTube-on is, ahol már többtízezres követőtáborok alakultak ki alig néhány hét alatt. “Az Instagram a legaktívabb, leglüktetőbb.” - árulta el az ötletgazda.

Az akció célkeresztjében a fiatalok állnak, de rajtuk keresztül képes akár az idősebbekre is hatni a kampány? Úgy tűnik, hogy igen. A Kálvin téren mesélte nekik egy gimnazista, hogy  ellenzékivé tette a Fidesz-szimpatizáns nagymamáját, lebontotta a tévé és rádió által felépített hazugságfalakat. De maga a kampány is felhívja erre a lehetőségre a figyelmet, hogy a fiatalok győzzék meg az idősebbeket.

Formálódik tehát egy közösség a választásokra de vajon megmaradhat azután is? “Ezt épp a tartalomgyártók kérdezték tőlem a Nemzeti Múzeum lépcsőjén”- idézte fel Fekete-Győr András. Meggyőződésem viszont, hogy most nem ez a fontos, nekünk az előttünk álló feladatra kell fókuszálni, azaz a választás napjára és a mozgósításra”. Minden más a jövő zenéje.

Rendszerszintű problémáról van szó, amelynek a megoldásához politikai akarat és több ciklus kell.