Lengyel László: Fordulat és rendszerváltás a politikában

Rebellió és reform. Holnap lázadás, holnapután reform. A Keletet vagy a Nyugatot, Oroszországot vagy Európát, a személyes autokráciát vagy a liberális demokráciát, a rablókapitalizmust vagy a kapitalista piacgazdaságot választjuk? Erőszakkal, elnyomással, robbanó forradalommal, vagy békésen, csalás és erőszak nélkül. A választás tétje az Orbán-rendszert tagadó lázadás, fordulat békés átvitele olyan rendszerváltó reformokba, amelyek leépítik a személyes önkényuralom intézmény- és szabályrendszerét és felépítenek egy liberális demokráciát. A sok nehézség közül talán a legnehezebb: a negatív célú lázadást – Orbán Viktor tűnjön el! – átvinni egy pozitív célú építkezésbe.

„Múltunkon végigtekintve lázadókkal éppúgy találkozhatunk, mint konformistákkal. Sőt, minden túlzás nélkül kijelenthető: a magyar történelem politikatörténeti szempontból felfűzhető a saját helyzetükkel és kisebb-nagyobb közösségük sorsával elégedetlen lázadók, és a pillanatnyilag megváltoztathatatlan körülményekbe kényszerűségből belenyugvó vagy egyszerűen csak a realitásokkal számoló megalkuvók egymásutániságára.” – írta Romsics Ignác a Magyar rebellisek című kötetében.

Elégedetlenek saját helyzetükkel és kisebb-nagyobb közösségük, talán az egész nemzet sorsával. Fordulatot akarnak. Lehet-e lázadásból lerombolni a régi rendszert, a maga kétharmados törvényeivel, a beépített embereivel, a rabló ösztöneivel, és felépíteni egy jogállamot, új emberekkel, alkotmányos szabályokkal? Lerombolja-e a lázadás a társadalom köré épített szorongás falát? Csak akkor, ha a társadalom a lázadás vagy megalkuvás mellett/helyett a rendszerváltó reformokat is választja, és a lázadók és a megalkuvók mellett születnek rendszerváltó reformerek. A magyar politikatörténetbe Szent István óta beiktatódnak a lázadások és a megalkuvások, a lázadók és a megalkuvók közé a reformok és a reformerek. Más lenne a történelmünk a XVIII. század jozefinistáinak, a reformkor nagyjainak – Széchenyinek és Kossuthnak, Wesselényinek és Deáknak, Eötvösnek és Szalaynak –, majd a kiegyezés reformereinek – többek közt megint csak Deáknak és Eötvösnek, Andrássynak és Lónyainak – az eszméi és tevékenysége nélkül. Az 1953 és 1956 közötti reformerek, akár az 1968-asok és az 1980-as évek reformerei más akcentust adtak a magyar politika-, gazdaság- és társadalomtörténetnek. Akkor tudtuk meg igazán, hogy mekkora jelentőségük volt a reformoknak és a reformereknek az 1989-es rendszerváltozásban, majd egy új rendszer felépítésében, amikor az Orbán-rendszer egyszer s mindenkorra megállította a reformokat, szitokszóvá változtatta a reformot és ellenségnek nyilvánította a reformereket.

A hatalomra kerülőknek nem egyszerűen kormányzóképességre, hanem reformképességre van szükségük. A társadalomnak pedig nem forradalmi, hanem reformérettségre, türelemre, együttműködésre, sorsának saját kezébe vételére. A 2026-os tavaszi magyar parlamenti választás és következményei ugyanúgy világtörténelmi jelentőségűek, miként pozitív értelemben azok voltak az 1989-es kerekasztal-tárgyalások és az 1990-es választások, negatívan pedig a 2010-es, az Orbán-rendszernek utat nyitó választások. Az 1989-es „refolúciót” – reform+revolúció, Timothy Garton Ash meghatározása szerint – három dolog tette világtörténeti jelentőségűvé. Példát adott arra, hogy lehetséges egy szovjet típusú diktatúrából, a szocializmusból békés úton átmenni a liberális parlamenti demokráciába és a piaci kapitalizmusba. Továbbá, lehet Keletről Nyugatra, a szovjet tömbből – a Varsói Szerződésből és a KGST-ből – a nyugati tömbbe – a NATO-ba és az Európai Közösségbe – átjutni. Végül, éppen Magyarország járult hozzá a német egység elősegítésével Nyugat-Európa és Kelet-Európa újraegyesítéséhez.

A 2010-es orbáni ellenforradalom és ellenreform világtörténelmi jelentősége, hogy az orbáni nacionalista-populista politika bebizonyította, lehetséges egy európai integrációban lévő jogállam és piaci kapitalizmus leépítése, s választói többségi támogatás szerezhető egy személyes egyeduralom és rablókapitalizmus intézmény- és szabályrendszerének felépítéséhez. Ilyen demokrácia-leépítésre a magyar társadalom és az európai intézmények szeme láttára még nem volt példa. A személyes autokrácia arra is képes volt, hogy az országot a nyugati demokratikus szövetségi rendszereken belül Kelet, az autokráciák felé vigye, sőt, az imperialista támadó Oroszország, illetve a függetlenségét védő Ukrajna és Európa közül a háborús agresszort válassza. Az Orbán-rendszer példát és forgatókönyvet kínál Putyin Oroszországának, Trump Amerikájának és Hszi Kínájának, hogyan osszák meg az európai egységet, hogyan tegyék kiszolgáltatottá a nagyhatalmakkal szemben.

2026. április 12-nek hazai és világpolitikai tétje az, hogy lehetséges-e átmenni békés úton egy személyes önkényuralomból és rablókapitalizmusból egy európai liberális demokráciába és kapitalista piacgazdaságba. Képes-e Magyarország negatív példából pozitív példává válni? Ki tud-e ugrani Magyarország az orosz háborús szövetségből, el tud-e távolodni az autokráciáktól, a nacionalista-populista „patrióta” mozgalmaktól, meg tud-e érkezni az EU-ba, a NATO-ba, a Tettre készek szövetségébe? Mindez nemcsak a magyar nemzet, hanem a demokratikus Európa érdeke is. Ha Magyarország nem tud szabadulni az orosz hibrid háború fogságából és az amerikai nagyhatalmi érdekektől, akkor Európa gyengesége igazolódik. Végül, a döntő kérdés az, hogy lehetséges-e a politikai és gazdasági fordulat mellett társadalmi fordulatot is elérni egy olyan társadalomban, amely választásról választásra többségében aktívan támogatott vagy passzívan eltűrte egy személyes önkényuralom és rablókapitalizmus kiépítését. A megosztott és csak kisebbségében polgárosult, önkényuralmi értékeket átvett társadalomnak sokkal gyorsabban kell egységesülnie és többségében polgárosulnia, mint az szokásos – nincsenek rá évtizedek. A társadalom reformja – amelynek része, de nem egésze a szükséges államreform, az oktatás-, az egészségügy- és a szociális rendszer reformja – elengedhetetlen, amihez meg kell teremteni a bizalmat a különböző társadalmi csoportok, a társadalom és az elit között. Párbeszéd és még egyszer párbeszéd. 

A világban őrület és bizonytalanság, a „nincsen szabály a szabály” káosza uralkodik, amelynek a rossz oldalon álló Magyarország nemcsak áldozata, de előidézője is. Ezért a külpolitikában radikális váltást javasol az Andrássy Kör dolgozata, a Fordulat és rendszerváltás a külpolitikában (Szép Szó, 2026. április 4.). Magyar tragédia, ahogyan az Orbán-rendszer saját polgárai ellen alakította át a nemzetbiztonságot állambiztonsággá, s tette az országot az orosz szolgálatok játékterévé. Telkes András kifejtette, hogyan vált Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külügyminiszter nemzetbiztonsági kockázattá, és miként kellene az állambiztonságot újra a nemzetet szolgáló nemzetbiztonsággá tenni. Az Orbán-rendszer rablókapitalizmust, egyfajta maffiaállamot teremtett, amelynek leíró kritikáját Magyar Bálint írásai adták. Az államrendszerben tartalmi alkotmányos államreformra van szükség Bárándy Péter, Fleck Zoltán és Vörös Imre felfogása szerint, amihez illeszkedik az autonóm önkormányzatok megteremtése Atkári János és Szegvári Péter Fordulat és rendszerváltás az önkormányzatoknál című írása. A gazdaságban azonnali számbavételre, antiinflációs stabilizáció van szükség, továbbá reális gazdasági célkitűzésre a versenygazdaság visszaállítására és a fenntartható növekedési pálya meghatározására, miként ezt a Hetényi Kör ajánlotta a Fordulat és rendszerváltás a gazdaságban című írásában (Szép Szó, 2026. március 21–28.). Amit lehetett, s ahogyan lehetett megtettük. „Kötelességérzetére ébreszteni a nemzetet” – írta Eötvös József, ez volt a dolgunk. Most a politikusokon és a társadalmon a sor.

Ha az Orbán-rendszer győz, az a világ önkényuralmainak és diktatúráinak győzelme lesz. Ha a demokratikus Tisza-mozgalom győz, és győzelme, kormányzása tartós marad, akkor ez példa arra, hogy a liberális demokrácia eszméi az önkényuralmak elleni választásokon is győzedelmeskedhetnek. Politikai és társadalmi feltámadás.

Ha az Orbán-rendszeré marad a hatalom, vagy Orbán visszatér a hatalomba, akkor Magyarország elveszti a világot és tartósan elvész a világ számára. Politikai halál. Társadalmi kirekesztés. S a mi végzetünk talán Európa végzete is lesz. Erről és így döntünk. Ezért a döntésért nem mások, egyedül mi vagyunk felelősek. A hatalmasok azért látszanak hatalmasaknak, mert térdelünk. Álljunk fel végre!