Egy egész generáció lett vesztes, a magyar közoktatás egyedüli sikere, hogy még működik

A felsőoktatás az egész oktatási ágazaton belül az egyik legtöbbet rángatott terület volt a Fidesz elmúlt 16 éves kormányzása alatt. Hogy sok jó ebből nem fog kisülni abból is látszott, hogy kormányzati szereplők gyakran kifejezetten diplomaellenes szólamokat hangoztattak a kezdetektől fogva. A romkocsmák félhomályában merengő, semmire se jó diplomások toposzát maga a miniszterelnök ültette a köztudatba még 2012-ben, később ezt azzal fejelte meg, hogy egy jó szakma még többet is ér a diplománál.

Ez most, több mint egy évtizeddel később sem igaz: a KSH adatai szerint a felsőfokú végzettséggel rendelkezők bérelőnye még mindig nagyjából 40 százalékos mindenki mással szemben. Viszont egy területen fájóan mutatkozik meg az elmúlt több mint másfél évtized politikája: a 25-34 éves népesség diplomásainak aránya Magyarországon 32,3 százalék, ami a legalacsonyabbak között van az EU-ban, ahol az átlag 44,2 százalék. Az unió célkitűzése szerint 2030-ra el kellene érni a 45 százalékot, de mi ettől csak távolabb kerültünk az elmúlt évek alatt. Pedig semmi nem igazolja a „felesleges diplomások mítoszát”, az Európai Bizottság Oktatási és Képzési Figyelőjének adatai szerint a frissen végzettek foglalkoztatási rátája 93 százalék, ami meghaladja az uniós átlagot ( 86,7 százalék).

A Fidesz hatalomra kerülése után szinte azonnal egyfajta elitista fordulatot vitt végbe, 2011-ben egy huszárvágással megszüntettek 12 szakot, kivontak 80 milliárdot a felsőoktatás büdzséjéből, és megemelt ponthatárokkal nehezítették a bekerülést, aminek meg is lett az eredménye – radikális létszámcsökkenés következett be az egyetemeken. 2020-ban aztán kénytelenek voltak visszavonulót fújni, hamar letettek arról, hogy csak emelt szintű érettségivel és nyelvvizsgával lehessen bejutni a felsőoktatásba, mert kiderült, így még tovább csökkent volna a jelentkezők száma, legnagyobb mértékben éppen azokon a szakokon, amelyekre a kormányzat terelni szeretné a fiatalokat. 2022 óta pedig ismét tágra nyitották a kapukat, és most azzal büszkélkednek, hogy idén 15 éves rekordot döntött a jelentkezések száma, arról azonban nem szól a fáma, hogy ezzel csupán a Fidesz kormányzása előtti szintet sikerült elérni, és sehol nincsenek a 2000-es évek elejének arányaihoz képest.

Egyvalamit viszont sikerült elérnie a Fidesznek: az egyetemek politikai megszállását. Az első időkben a rektorválasztások miniszterelnöki kézbe delegálásával, aztán a kancellári rendszer bevezetésével tettek zömében NER-hű figurákat a felsőoktatási intézmények élére. Majd egy merész ötlettől vezérelve a Corvinus 2019-es alapítványosításával elkezdték a modellváltásnak nevezett folyamatot, amelynek eredményei az egyetemek politikai megszállásán kívül egyelőre nem látszanak. Csupán öt felsőoktatási intézmény marad ki a modellváltásból ‒ köztük a kiváltságosnak számító Nemzeti Közszolgálati Egyetem, amely szintén finoman szólva sem független a kormányzati befolyástól. A többi, közérdekű vagyonkezelő alapítványokba szervezett, vagyis „kekvásított” egyetem olyan konstrukcióban működik, amely arra az esetre is bebetonozza a Fideszhez hű embereket az irányító kuratóriumokban, ha esetleg bukna a hatalom. Az alapítványok kuratóriumában élethosszig ülnek a NER emberei, akik gyakorlatilag leválthatatlanok és elszámoltathatatlanok. Az egyetlen kritérium, amit Orbán Viktor megfogalmazott a kinevezettekkel kapcsolatban, hogy „nemzeti érzelműek” legyenek, „globalisták” nem kerülhettek ebbe a pozícióba.

A modellváltás a legtöbb egyetemen akadálytalanul zajlott le – emlékezetes kivételt például a Színház és Filmművészeti Egyetem jelentett, ahol a tiltakozó hallgatók 70 napra elfoglalták az intézményt – annak köszönhetően, hogy az átalakítást 85-90 százalékos költségvetés-bővítéssel és 70-80 százalékos béremeléssel tette vonzóbbá a kormányzat az érintettek számára. Ezzel egy pénzügyileg igencsak ellentmondásos helyzet jött létre. Bár a modellváltott intézmények, gyakorlatilag úgy működnek, mint a magánegyetemek, mégis több költségvetési támogatásban részesülnek, mint a megmaradt állami egyetemek, például a küszködő ELTE. Közben a „kekvásított” egyetemeket az EU kizárta az Erasmus+ és a Horizon nemzetközi mobilitási programokból, ami a diákokat és az oktatókat is igencsak érzékenyen érinti. Bár a 2010-es évek elején még akár logikusnak is tűnhetett, hogy a felsőoktatást a munkaerőpiac – értsd, a nagyvállalatok és az ipar – szolgálatába állítsák, mára kiderült, hogy a világon senki nem tudja, milyen szakemberekre lesz szükség öt-tíz év múlva. A kísérletezés vesztese egy egész generáció.

A kolonc, amit közoktatásnak hívnak 

A magyar közoktatási rendszer a szakadék szélén billeg, vagy már zuhan is bele a szakadékba. A közoktatási rendszer összeomlóban, vagy már össze is omlott – több mint egy évtizede hallhatunk ilyen vélekedéseket, de úgy látszik, a hazai közoktatás rendszere csak nem akar összeomlani, és még hangos becsapódással sem érte el a szakadék alját, hiszen még mindig vannak óvodák, iskolák, ahova reggelente bemehetnek a gyerekek, és még mindig vannak felnőttek – az esetek többségében pedagógus végzettséggel –, akik foglalkoznak velük.

Miért beszéltek szakértők mégis az oktatás összeomlásáról már évekkel ezelőtt? Az „összeomlás” szó itt nem konkrét fizikai megsemmisülést jelent, hanem egyre nagyobb mértékű minőség- és működésbeli romlást – ha így nézzük, a rendszer talán már valóban elérte a szakadék alját. Legalábbis reméljük, hogy nincs lejjebb, vagy ha mégis van, azt már senkinek nem kell megtapasztalnia, mi van ott.

Az már nem sokkal a 2010-es parlamenti választások és az új Orbán-kormány megalakulása után egyértelművé vált, hogy az oktatás nem tartozik a következő évek prioritásai közé. Már az akkori kampányidőszakban sem lehetett pontosan tudni, a Fidesz-KDNP mit tervez ezen a területen, ám az elég beszédes volt, hogy kormányalakítás után szinte azonnal megszüntették az önálló oktatási minisztériumot, az oktatásirányítás miniszteri szintről államtitkári szintre süllyedt, először a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, majd 2012-től az Emberi Erőforrások Minisztériumának égisze alatt. Mostanra ez a minisztérium is megszűnt, a közoktatást, mint valami koloncot, amitől nem lehet teljesen megszabadulni, a Belügyminisztériumra bízták.

A kormányzati szintű oktatásirányítás átalakítása mellett elvették az önkormányzatoktól iskoláik fenntartói jogát, az intézmények közvetlenebb irányítását a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ és a tankerületi központok irányítása alá helyezték. A cél az egységesebb, központilag irányított rendszer kialakítása volt, ám a bürokratikus működés oda vezetett, hogy az iskolákban már a mindennapos tanításhoz szükséges eszközökből, felszerelésekből (kréta, fénymásolópapír, nyomtató tinta) is hiány alakult ki. Ezeket a problémákat mára sikerült többé-kevésbé áthidalni, ám az iskolák közötti különbségeket azóta sem sikerült érdemben csökkenteni, sőt inkább tovább tágult az olló a szegényebb és gazdagabb régiókban működő intézmények között.

A 2010-es évet követően az oktatásra fordított kiadások is csökkentek. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a költségvetési intézmények oktatási kiadásai 2009-ben 4,8 százalékot, 2010-ben 4,6 százalékot tettek ki a GDP arányában, ami a további években, hullámzó tendenciában ugyan, de tovább csökkent, a 2010-es szintet egyszer sem érte el.

Kritikus lépés volt a tankötelezettségi korhatár 18-ról 16 éves korra való csökkentése is, ami oda vezetett, hogy jelentősen visszaesett a 16 éves korban még iskolába járó gyerekek aránya. A KSH adatai szerint a 2010/2011-es tanévben a 16 éves népességből 99,7 százalék volt a nappali oktatásban részt vevők aránya, majd ugyancsak hullámzó tendenciában, de fokozatosan csökkent, a mélypontot (91,3 százalék) a 2020/2021-es tanévben érte el. A 2024/2025-ös tanévben 93,4 százalék volt azoknak a 16 éveseknek az aránya, akik nappali oktatásban vettek részt.

Mindemellett a pedagógusi munka szabadsága is szűkült az új kerettantervi szabályozásokkal, a tankönyvek választhatóságát is fokozatosan felszámolták, a nem állami tankönyvkiadókat mára lényegében teljesen kiszorították a tankönyvpiacról. A 2015/2016-os tanévtől lényegében nem telt el úgy tanév, hogy ne került volna sor helyi vagy országos tiltakozó akciókra, akciósorozatokra, tanársztrájkra – utóbbi a sztrájktörvény módosítása miatt 2022-től polgári engedetlenségi akciókkal is kiegészült.

A hazai közoktatás eredményességét is romló tendencia jellemzi. A háromévente lebonyolított, nemzetközi PISA-vizsgálatok eredményeiből az látható, hogy a 2-es képességi szintet el nem érő, vagyis alulteljesítő magyar 15 éves diákok aránya emelkedett. A 2009-es PISA mérésen matematikából 22,3 százalék, szövegértésből 17,6 százalék, természettudományokból 14,2 százalék volt az alulteljesítő magyar diákok aránya. Ehhez képest a 2022-es mérésen az alulteljesítők aránya matekból 29,5 százalék, szövegértésből 25,9 százalék, természettudományokból 22,9 százalék volt (a legutóbbi, 2025-ös mérés eredményei még nem ismertek).