Velem törököt fogtatok, mert én nem a hatalomért, a pénzért, nem magamért küzdök és dolgozom, a hazámért teszem a dolgom nap, mint nap – jelentette ki szombati Facebook-videójában Magyar Péter, aki személyes üzenetet küldött, szavai szerint az orbáni maffiának, a fideszes bűnözőknek. – Ti engem még mindig nem ismertek. Azt gondoljátok, hogy megijedek, hogy félreállok, hogy meghátrálok? Ti még mindig azt hiszitek, hogy ha naponta küldtök halálos fenyegetést, zsaroltok, vagy milliárdokat költötök a lejáratásomra, akkor feladom? – tette fel a kérdéseket a Tisza Párt elnöke, konkrétumokat nem említve.
Majd további kérdésekkel fordult a 16 éve kormányzó párt név szerint ugyancsak nem nevezett érintettjeihez: „Ti tényleg azt hiszitek, hogy a magyarok többsége vevő a háborús uszításotokra, a megosztásra és gyűlöletkeltésetekre? Azt hiszitek, hogy ha megpróbáljátok tönkre tenni a családomat, ha gyalázzátok a hozzám közel állókat, ha hazudok a nekem legfontosabbakról, a fiaimról, akkor hagyom majd, hogy még jobban tönkretegyétek ezt a csodaszép országot?”
– Tévedtek. Ugyan szerezhettek nekem nehéz perceket, lelkileg megterhelő pillanatokat, de tudhatnátok már, hogy ami nem öl meg, az megerősít – emelte ki a Tisza Párt elnöke, aki szerint a magyar emberek is érzik, hogy ő nem a saját boldogulásáért, a saját zsebére dolgozik. Mint fogalmazott, ők (a Tisza Párt hívei) ezért vannak napról napra egyre többen. – A magyarok tudják, hogy kaptunk egy utolsó utáni esélyt, hogy végre összefoghassunk, hogy április 12. után végre többet mosolyoghassunk, és nevethessünk szabadon, békében. A magyar emberek nem luxusra nem gyűlöletre, nem jachtokra, magánrepülőkre, nem urizálásra vágynak, hanem békére, őszinteségre és emberségre – hangsúlyozta az ellenzéki politikus.
Szerinte az emberek tudják, látják, hogy ő egy ember, aki kitartó, őszinte, mérhetetlenül szereti a hazáját, és a honfitársait. – Egy ember, aki szembeszállt a maffiával, aki először egyedül állt ki Góliát ellen, de ma már milliók állnak mellette.
Ezután továbbra is tegeződve fordult az ismeretlen kormánypártiakhoz. – Ti még mindig nem értitek, hogy politika nem uralkodás, hanem szolgálat, hogy a magyar emberek nem kérnek sokat, csak békében szeretnének élni a saját hazájukban. Kedves fideszes bűnözők! Fenyegessetek és gyalázzatok nyugodtan, én megyek tovább sok millió magyar emberrel a kijelölt úton, és 212 nap múlva visszavesszük a hazánkat! Ugyan ti nem érthetitek, mit jelent az igazi hazaszeretet, de én mindennap érzem, amikor Kömörőtől Bándon át Bázakerettyéig belenézek magyar honfitársaim szemébe. Bármit is tesztek a következő napokban és években én szolgálok, és addig szolgálok, amíg a nemzetnek haszna van belőle; teszem amíg tudom – zárta üzenetét egy Antall Józseftől származó idézettel Magyar Péter.
A Hősök terétől a Deák térig ért a tömeg a Nemzeti Meneten, de Orbán Viktor nem úgy akar nyerni, mint négy éve, hanem jobban – Percről percreMagyar Péter meglátta a lehetőséget az orbáni vádakban, még a miniszterelnöki esküjét is előrehozta, hogy ő egyesíthesse a nemzetet
