Sokkoló tragédia rázta meg a Baranya megyei, dél-zselici falu, Somogyapáti életét, miután kiderült, hogy egy helyi, több gyermekes nő megszülte újszülött babáját, majd a feltételezés szerint végzett a csecsemővel – írja a bama.hu saját információ alapján, amelyeket a rendőrség megerősített.
Március 13-án érkezett bejelentés a rendőségre, amely szerint egy 35 éves somogyapáti nő három héttel korábban titokban megszülte gyermekét, a kisfiút egy plédbe csavarta, majd a csecsemő életét vesztette. A nő ezután a holttestet a kukába rakta, amelynek tartalma azóta a szeméttelepre került – közölte a portál megkeresésére a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A rendőrség tájékoztatása szerint az édesanyát előállították, emberölés bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását. Az ügyben szakértők bevonásával folytatják az eljárást.

