Még három hónapig biztosan börtönben marad Till Tamás feltételezett gyilkosa

Nem szeretnék, ha elszökne. 

 Till Tamás

Agyonverte a feleségét egy férfi Somogyban

A 45 éves áldozat férje elmenekült a helyszínről, azonban rövid időn belül elfogták, majd kezdeményezték a letartóztatását.

Képünk illusztráció.

Megöltek egy idős nőt a II. kerületben

A feltételezett elkövetőt azonnal elfogták, jelenleg rendőrök őrzik. 

Négy év fegyházbüntetést kapott a kispesti férfi, aki miatt halálra fagyott egy hajléktalan nő

2020 decemberében egy vödör vízzel öntött le az alvó hajléktalant, ezzel felgyorsította a nő kihűlését. Az ítélet nem jogerős.

IDF: Súlyos katonai hibákat tárt fel a tizenöt palesztin mentőápoló halála miatt indított belső vizsgálat

Az izraeli hadsereg tájékoztatása szerint az IDF-nek soha nem állt szándékában az eset eltussolása, sőt, annak kivizsgálása során tárgyalt az ENSZ-szel, a holttestek tisztességes eltemetéséről is.

Nincs meg a holttest, de a nyomozók szerint biztos, hogy gyilkosság áldozata lett egy férfi Budapesten

Nemsokára a vádlottak padjára kerülhet egy házaspár.

Megölte édesanyját, majd rágyújtotta a lakást egy 40 éves férfi Csobádon

Gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett. 

Gyilkos virágcserép vetett véget két idős férfi vitájának Monoron

A gyanúsított letartóztatását elrendelte a bíróság.

Tragédia Békésben: Emberölés és öngyilkosság történhetett Battonyán

A rendőrség vizsgálja a körülményeket.

Két holttestet találtak Battonyán, emberölés gyanújával indult nyomozás

Feltehetően egy párról van szó, a rendőrség a házukban talált rá egy nőre és egy férfira.

Gyilkosság Fonón: Belehalt sérüléseibe az egyik megtámadott járókelő is

Egy 63 éves asszony hétfőn a kórházban halt bele a bántalmazásba.

„Ütött mindenkit, ahol ért...” – Válságos állapotban van a fonói ámokfutó egyik áldozata

A helyiek úgy vélik, az eladó rosszkor volt rossz helyen. 

Bántalmazta barátnőjét egy borsodi férfi, majd miután beidézték kihallgatásra, halálra verte

18 év fegyházat kért rá az ügyészség.

Illusztráció

Meghosszabbították a japán nő meggyilkolásával gyanúsított ír férfi letartóztatását

A volt férj június elejéig biztosan rácsok mögött marad.

Emlékhely a meggyilkolt nő tiszteletére Budapesten, a Stollár Béla utcában február 28-án

Letartóztatták a Berekfürdőn holtan talált német kisfiú anyját

A 34 éves nő a megalapozott gyanú szerint megfojtotta a házban tartózkodó 11 éves gyermekét, majd holttestét a melléképületbe vitte, és úgy döntött, hogy öngyilkosságot kísérel meg. 

A német anya ebbe a melléképületbe rejtette el 11 éves kisfia holttestét

Gyanúsítottként hallgatták ki a Berekfürdőn holtan talált 10 éves német kisfiú anyját

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság kezdeményezi az anya letartóztatását.

Képünk illusztráció.

Megöltek egy 31 éves nőt Budapesten, két férfit fogott el a rendőrség

Emberölés áldozata lett az eltűntként keresett nő, a nyomozók két férfit vettek őrizetbe.

A TEK gyűjtötte be M. Lászlót, aki '95-ben lefejezett egy kisfiút, most szexuális erőszakkal és kiskorú veszélyeztetésével gyanúsítják (videó)

A gyanú szerint egy 9 és egy 11 éves kislányt kényszerített szexuális cselekményekre.

M. László elfogása

Megöltek egy idős férfit Újbudán, az egyik fiát elfogták

A holttestre a másik fia talált rá.

Bűnügyi helyszínelők a XI. kerületben egy társasház előtt 2025. január 18-án

Tizenkét és fél évre enyhítették a koronavírusos beteg halálát okozó pécsi ápoló büntetését

A férfi feltételes szabadságra nem bocsátható.

Gyilkosság Csepelen: A gyanúsított bűnügyi felügyeletét rendelte el a bíróság

Az ügyészség szökés és elrejtőzés veszélye miatt kezdeményezte az asszony letartóztatását, a bíróság azonban másképp döntött. 

Rendőr a csepeli családi ház előtt 2024. december 31-én

Tragédia: Megölte szüleit, majd magával is végzett egy férfi Kecskeméten

Egy családi házban bukkantak rá a holttestekre.

Megöltek egy nőt Újpesten, ezt a férfit keresi a rendőrség

A 44 éves Németh Balázs ellen elfogatóparancsot adtak ki.

Villámgyorsan módosítana törvényt a Fidesz a Till Tamás-gyilkosság ügyében

2025 első napján már hatályba is léphetne a változtatás. 

Kocsis Máté

Letartóztatná Till Tamás gyilkosát az ügyészség

Szerintük a szabályok is egyértelműek: az emberölés nem évült el. 

 Till Tamás

A Fidesz elhalasztja a Till Tamás-gyilkosság ügyében írt törvénymódosító beadását

Jogértelmezési vitát kezdeményeznek, ezt követően fognak dönteni róla. 

Tuzson Bence szerint elévült Till Tamás gyilkossági ügye

A kiskorú esetében életfogytig tartó szabadságvesztést nem lehet kiszabni a jelenlegi szabályok alapján, és ezért ez a bűncselekmény nem tartozik abba a körbe, amelyik nem évül el – jelentette ki. Magyar György ügyvéd lapunknak azt mondta, ha Till Tamás ügyében valamelyik szál felgöngyölése során F. János képbe került, és vele kapcsolatosan folytattak nyomozati cselekményt, az megszakíthatja az elévülést.

Emberölés miatt körözést adott ki a rendőrség és elfogta Till Tamás gyilkosát

Téves jogértelmezés miatt tűnt úgy, hogy megúszhatja. 

 Till Tamás

Törvénymódosítást kezdeményez a Fidesz Till Tamás gyilkosa miatt

A jövőben nem lehetne elévülés miatt megúszni a törvény előtti felelősségre vonást. 

Új nyomozás indulhat Till Tamás ügyében

Az elkövető befolyásolhatott tanúkat, valamint a gyanú szerint ő maga is hamisan vallott korábban.

Petőfi Attila vezérőrnagy és Bogdány Gyula alezredes sajtótájékoztatója Till Tamás gyilkosának büntetőügyéről december 10-én
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang