Mindenki tudja, hogy Orbán Viktor aljas, hazug rendszerét egy az egyben lehet legnagyobb eséllyel legyőzni. Nagyon legyőzni. A magyar emberek többsége megemeli a kalapját azon politikusok előtt, akik a visszalépésükkel vagy el nem indulásukkal a rendszerváltás mellé álltak és a haza érdekét választották a saját érdekük vagy pártjuk politikai túlélése helyett – írta Facebook-oldalán Magyar Péter, utalva a pénteken visszalépett ellenzéki képviselőjelöltekre.
A Tisza Párt elnöke azt állítja, április 12. egy népszavazás lesz arról, hogy maradjon-e Orbán Viktor „aljas és korrupt rendszere vagy építünk végre közösen egy működő és emberséges” hazát. Ezért köszönetet mond minden rendszerváltónak, aki – fogalmazott – érti a jelenlegi magyar politikai rendszer logikáját, amit az orbáni hatalom kényszerített ránk. „A leendő TISZA-kormány feladata többek közt a jogállam és a plurális demokrácia, valamint a fékek és ellensúlyok rendszerének visszaállítása lesz. Ehhez hozzátartoznak a jövőben konszenzussal elfogadandó választójogi és pártfinanszírozási jogszabályok is” – ígérte a visszalépőknek az ellenzéki vezető.
Lapunk is beszámolt arról, hogy pénteken többek példáját követve, pártjából nem elsőként Földi István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 5. számú egyéni választókerületében indult jobbikos jelölt lépett vissza. Ugyanezt tette Kopping Rita, a Bács-Kiskun megyei 1. számú választókerületének DK-s képviselőjelöltje is. Őt azonban szinte azonnal kizárta a pártja, azzal vádolva meg politikusát, hogy megzsarolta a Tisza Párt, és fontosabb volt neki a pozíció és a pénz, mint a kormányváltás.
A Tisza Párt javára lépett vissza a Jobbik szatmári képviselőjelöltjeMagyar Péter utóbbira annyit reagált, hogy a rendszerváltás megakadályozása érdekében induló, szinte mérhetetlen támogatottságú szatellit pártok vezetői által megfogalmazott, minden alapot nélkülöző, hazug vádakkal nem feladatuk foglalkozni.– Szintén nem kommentálnám azt, hogy a rendszerváltást akadályozni próbáló megélhetési pártok vezetői saját párttársaikat vádolják azzal, hogy a pénzt és pozíciót választják – tette hozzá a pártelnök.
Visszalépett a DK egyik kecskeméti képviselőjelöltje, máris kizárta a párt
