Minden jazz- és kávéfüggő ott ült a Müpa nézőterén kedd este, hiszen a jazzbaristák basszistája lépett fel. Esperanza Spalding nem véletlenül szerepel évek óta a pole position egyik várományosaként a JazzFormula 1-es mezőnyben, ha a szakmai díjakról döntő futamot rendeznek. De ezt most felejtsük el. Gondoltam, majd a koncert előtt kiderítem, hogy létezik-e „Essy” szülőhelyén, Portlandben esetleg egy Pál utcai lányok (Gals of Paul Street?) című musical, amiért a neve a Müpa honlapján csupa kisbetűvel olvasható. Ez elmaradt, de szerepeljen az amerikai grundot is ismerő Molnár Ferenc ötletét követve egyszer csupa nagybetűvel a neve, mert ESPERANZA SPALDING jelenség. Alapembere olyan mainstream formációknak, mint az Elizabeth Ziman Band, a Joe Lovano Us Five, a Nando Michelin Trio, a Noise for Pretend és „a” The Women in Jazz All-Stars big band, máskor meg képes kamaszos energiákat mozgósító, az afro-blue és a latin tradíciókat követő jive-táncossá is válni, ha kedvenc partnere, a komótos bőgő „hagyja magát vezetni”, és megmutathatja, mi fán terem a virtuozitás.
Teltház várta tehát az ötszörös Grammy-díjast, aki mindig vidáman javasolja a hallgatóknak a Jazz24 rádióban, hogy ne elégedjünk meg kevesebbel, csak ha World Class Jazz szól. A top-notch kategóriába, a vérprofik közé – ahova ő tartozik – kevés az izmos promóció, oda csak az eredeti tehetség a megfelelő ajánlólevél, amit a képességei és a műfajok határait egyaránt feszegető konceptuális lemezeivel és élő produkcióival már bőven „megírt”. Egy európainak az Örömóda Beethovent (és Schillert) jelenti, neki egy gospel- vagy bluesdal is az, Carmen McRae-t és Aretha Franklint megidézőn.
A mostani egyszeri és megismételhetetlen produkciót látva még Alexey Brodovitch, a New York-i művészeti iskola legendás tanára is elégedetten csettintett volna, akinek szállóigévé vált mondata így hangzik: „Lepjen meg!” Mi történt? Vártunk egy, a jazzörömódát autentikusan prezentáló triót, erre négyen sétáltak be a színpadra. Bejött Esperanza – akinek a neve spanyolul reményt jelent – egy csészével a kezében, és az egyiptomi rezgésekkel gyógyítás két specialistája: a multiinstrumentalista Morgan Guerin, aki New Orleansban és Baton Rouge-ban nőtt fel, a Marsalis család holdudvarában tanulta a jazzt, valamint Eric Doob, aki a groove- és melódiaspecialista hírnevét a játékával most kevésbé igazolta.
Kiderült rögtön, hogy Spalding hasonlóan járt, mint a városvédő Pallasz Athéné Ráday Mihály sorozatában anno – csak neki a hangja tűnt el. Praktikusan ilyenkor az előadó és a rendező más időpontra halasztja az előadást, hiszen egy énekes hang nélkül olyan, mint Athéné lándzsa nélkül. Aki az ügető „futamára” a választott kedvence miatt érkezik, jogosan vetheti fel, ha így jár, hogy ő „nem ezt a lovat” akarta.
Néhányan el is mentek, mert a rendezők más megoldást választottak. Nem tudom, mennyi idő állt a rendelkezésükre, de a hagyományos koncertet pótlandó szerveztek egy performanszt. Akik emlékeztek boldogult egyetemista korukból zenével, tánccal, irodalommal, filmvetítéssel fűszerezett izgalmas összművészeti kísérletekre, vagy ott voltak például 2022 őszén a Magyar Zene Házában Dés András és Manu Domergue jegyezte concept art performance-on, azok a helyükön maradtak. Sőt, azonnal Harcsa Veronika jutott eszükbe, akinek avantgárdos kísérletezőkedve és empatikus képessége képes megmenteni egy ilyen helyzetet. Nos, ő sétált be negyedikként a színpadra.
Az Esperanza Spalding másik arca című projektben ő közvetítette a közönségnek Spalding „I am insubordinate by nature. I can’t help it” vallomását tükröző gondolatait. Nem öncélú lázadás ez, inkább a dolgok néven nevezése: „Azok hangját közvetítem, akikre nem figyelnek, mert túl csendesek”.
Harcsa Veronika Weöres modorában tette ezt: hol a szavak prozódiáját változtatta meg, hol játékos ismételgetéssel, rögtönzött dallammal az eredeti kontextusából kiragadta őket. Kiváló volt a két táncos (a nevüket sajnos nem jegyeztem meg), revelációként hatott, mikor illusztrálták, hányféleképpen rezonálhat az emberi test a hangokra. Guerin szerepe is hangsúlyosabb lett: bebizonyíthatta, hogy nem véletlenül választották be 2016 februárjában a Grammy Bandbe, és léphetett fel az 58. díjátadón, majd a Monterey Jazz Fesztiválon is a Next Generation Jazz Orchestra tagjaként. Egyszer Lovano stílusában pótolta szaxofonon a „hiányzó vokált”, máskor Joey DeFrancesco modorában orgonált, miközben Esperanza hangképekkel illusztrálta, hányféleképpen lehet a blue note-ot „félreintonálni” bőgőn.
Kifelé sétálva két dologban volt teljes egyetértés. Az egyik: az élet pont olyan, mint a jazz (vagy fordítva) – váratlan helyzetekben néha rögtönözni kell, de az improvizáció nem mindenkinek megy könnyedén. A másik: Pallasz Athéné mégis lándzsával az igazi.
Nyilatkozatok
A koncert után a Müpa a következő állásfoglalást adta ki: „Kiemelten fontosnak tartjuk a nézőinkkel való minőségi kapcsolatot és párbeszédet, ezért szeretnénk megosztani a történtek hátterét. A művésznő torokproblémákkal érkezett Budapestre, ugyanakkor mind ő, mind a Müpa reális esélyt látott arra, hogy a koncert az eredetileg tervezett formában valósul meg, azaz esperanza spalding basszushangszeresként és énekesként egyaránt felléphet. Ennek érdekében a Müpa minden rendelkezésére álló szakmai és egészségügyi segítséggel támogatta őt. A koncertet megelőző órákig nem volt egyértelmű, hogy a művésznő milyen formában tud színpadra lépni, ám éppen azért, hogy a jegyvásárlóknak ne kelljen lemondaniuk a régóta várt estről, egy kényszerűen módosított műsorral is készültünk. A művésznő tervezett koncertje ezúttal összművészeti koncepcióra épült, melyet igyekeztünk a koncert beharangozójában is jelezni: »Az évek előrehaladtával egyre kevésbé kategorizálható spalding érdeklődési köre jóval túlmutat énekes-basszushangszeres művészetén: önmagát mint zeneszerző, költő, táncos, terapeuta, történetmondó, oktató és közösségépítő is meghatározza, aki még a talajmegújítás terén is tesz erőfeszítéseket.« Sajnos csak az esti órákra vált bizonyossá, hogy a művésznő nem fog tudni beszélni és énekelni, ezért az általa újonnan összeállított programmal, valamint az általa javasolt, és rendkívüli gyorsasággal felkért vendégművészek közreműködésével valósult meg a koncert.”
A turné következő állomása felé a művésznő az alábbi módon nyilatkozott: „Köszönöm a Müpának, hogy támogatta a művészi elképzeléseimet. A jazz a közösségről szól, a közös történetmesélésről, és arról, hogy felemeljük egymást, amikor valaki közülünk nehéz helyzetbe kerül. A hangom váratlan elvesztése nagy kihívást jelentett, de közösen improvizálva túljutottunk rajta! Nagyon hálás vagyok, hogy a betegségem ellenére is az utazás és a fellépés mellett döntöttem. Végül létrehoztunk valami olyat, ami teljes mértékben összhangban áll a művészi víziómmal és a szellemiségemmel. Remélem, hogy Budapesten ismét együtt dolgozhatok majd azokkal a nagyszerű művészekkel, akik az előadásom vendégei voltak! Sajnáljuk, hogy közös igyekezetünk ellenére másképp alakult az este, mint ahogyan azt reméltük, ezért elnézést kérünk azoktól, akik csalódottan távoztak.”
Infó: esperanza spalding. Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem 2026. február 10.
