A Tisza Párt programja világos értékrend alapján tartalmazza azt a Budapest-törvényt, amelyet megválasztása után javasolt a főpolgármester.
Karácsony Gergely egy szombati Facebook-posztjában azt írta, amikor főpolgármesterré választása után 2019-ben részt vett - ebben a formában elsőként és utoljára - a kormány ülésén, akkor javasolta, foglalják törvénybe az állam és a főváros viszonyát. Mindezt azért, hogy átlátható legyen az önkormányzatok finanszírozása és Budapest fejlesztése. Ebből az elmúlt több mint 6 évben semmi nem lett, lett viszont Budapest kivéreztetése, a város érdekei helyett magánérdekek szolgálata, a vidék és Budapest ostoba szembeállítása, az önkormányzati autonómia lábbal tiprása. Ez tovább nem folytatható - vélekedett.
Szerinte a Tisza Párt programja megszüntetné az önkormányzatok „esztelen” sarcát, végre állami bérlakásprogramot ígér, a közösségi közlekedés fejlesztését, Rákosrendezőn megfizethető lakások építését, több fővárosi beruházás finanszírozását vállalja, elkötelezett a klímavédelem és az esélyegyenlőség terén is.
Bemutatták a Tisza Párt programját, a jogállamiság helyreállításával, a milliárdosok különadójával és az euró bevezetésével jönne Magyar Péter kormányaAmikor meghívnak majd az új kormány ülésére, ezekről könnyen meg fogunk tudni állapodni, mert ezek a vállalások jól szolgálják a nemzet és a nemzet fővárosának jövőjét is. Budapestnek elsősorban nem több pénzre, hanem több szabadságra és több partnerségre van szüksége - írta Karácsony Gergely.

