A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányságtól megérkezett a határozat: a feljelentésem nyomán büntetőeljárás indult – közölte lapunkkal Pintér Bence, Győr polgármestere. Az ellenzéki városvezető – aki 14 fős kormánypárti többséggel szemben vezeti Győrt – azzal vádolja a helyi Fideszt és az általuk felügyelt győri közszolgáltató céget, hogy 1,7 milliárd forintot tüntettek el a város önkormányzati lakáskasszájából.
Az ügy miatt szerdán kezdeményezte a közgyűlés feloszlatását, ám az új választás kiírását a kormánypárti testület leszavazta. A városvezető leszögezte: újra próbálkozik majd.
Közben a Fidesz fegyelmi eljárást is indított Pintér Bence ellen a „zárt bizottsági ülések titkosságának megsértése” miatt. Pintér lapunknak elmondta: ebben az ügyben „semmi jóra nem számít”, hiszen a vizsgálóbizottság most is két fideszes és egy Fidesz-szövetséges képviselőből áll majd. Szerinte az egész csak a célt szolgálja, hogy eltereljék a figyelmet az eltűnt 1,7 milliárdról.
A Fidesz által irányított győri önkormányzati cég azt állítja, nem tűnt el 1,7 milliárd forint, a polgármester szerint mindenkit hülyének néznek„Ahogyan jelenleg a Fidesz politizál, már másfél éve bénítja meg a város működését, és ellehetetleníti, hogy a győriek a városvezetéssel együtt megismerhessék az önkormányzati cégek működését és pénzköltéseit” – mondta a polgármester Népszavának.
A lakáskassza ügyében tartott szerdai közgyűlési vitán a Győr-Szol vezérigazgatója egy nokiás dobozból húzott elő banki igazolást annak bizonyítására, hogy a pénz már rendelkezésre áll. Arra azonban többszöri kérdésre sem volt hajlandó válaszolni, hogy az összeget hitelkeretből pótolták-e, illetve hová tűnt csaknem 2 milliárd forint a korábbi kimutatások szerint.
Pintér Bence: Mindig teljes tévképzet volt, hogy Győr fideszes fellegvár, örülnék, ha mihamarabb időközi választást tartanánkA céget felügyelő bizottság elnöke, Fekete Dávid – aki egyben Győr és térségének miniszteri biztosa, a Fidesz-frakció vezetője, valamint kormánypárti képviselőjelölt – hazug lejárató kampánynak nevezte Pintér állításait. Véleménye szerint a polgármester ezzel Magyar Péter „kedvére akar tenni”. Pintér ezt követően közösségi oldalán arról írt: továbbra is várják a cég igazgatójának válaszait, hiszen a Győr-SZOL gazdasági beszámolóját májusig nem ismerhetik meg. Úgy vélte, ezzel a módszerrel próbálták kimenteni Fekete Dávid és Szeles Szabolcs jelenleg is zajló választási kampányát.
„A Győr-Szol Zrt. hitelkeretének jelzáloggal terhelt fedezete a Győri Filharmonikus Zenekar otthona, a Richter-terem épülete. A nokiás dobozos »vicc« pedig felháborító: a győriek pénzéről van szó, olyan összegről, amelyet rászorulók gyűjtöttek rászorulóknak. Most viszont, hogy az eljárás megindult, a rendőrség feladata kideríteni, pontosan kik és mire költhették el a kilenc hónap alatt eltüntetett lakáspénzt” – fogalmazott lapunknak Pintér.
A Népszava az ügyben megkereste a Győr-SZOL-t és a helyi Fideszt is. Arra voltunk kíváncsiak, miként fordulhat elő, hogy egyik nap még nincs meg az összeg a cégnél, majd az országos hírverés másnapján ismét megjelenik a bankszámlájukon. Emellett rákérdeztünk arra is, valóban jelzálogos hitelkeretből finanszírozták-e a visszapótlást, illetve hová tűnt a pénz az elmúlt időszakban. A helyi Fidesztől azt is megkérdeztük, miért nem támogatják az új választás kiírását, ha békét szeretnének, és biztosak saját pozícióikban. Választ lapzártánkig sem tőlük, sem a Győr-SZOL-tól nem kaptunk.
Borkai csak „sportügyben” nyilatkozik
Megkerestük a város volt polgármesterét, Borkai Zsoltot is, aki bár mai napig tagja a testületnek, mégis távol maradt a közgyűlési szavazástól. Szerettük volna megtudni, mit gondol Borkai a közgyűlés feloszlatásáról és a lakáskassza ügyéről, ám az ex-városvezető azonnal leszögezte: kizárólag „sportügyben” hajlandó nyilatkozni. „Talán észrevette, hogy egy éve semmilyen médiumnak nem nyilatkozom, ha van véleményem, azt kizárólag a közgyűlésen mondom el” – mondta.
