Olyasmi a lényeg, hogy a nevezett földeken nőtt országok bonyolult és torz evolúciója révén alkalmatlanok az igazi reformokra, mindig önerőből küzdik le magukat a kulába, az orosz medvegy persze sokkal szélsőségesebben, mink sokkal enyhébb formában, de lóf@s fog itt folyni, nem szabadság. (Örkény ismert sztálinvárosi anekdotája: „– Jöttem megnézni, főmérnök elvtárs, hol is lesz a nagyolvasztó. – Itt, író elvtárs, ahol most vagyunk. – De hát ez csupa gizgaz meg gyom. Mikor lesz ebből kohó? – Író elvtárs, szocialista rohammunkával augusztus huszadikán lesz csapolás. – Az ide két hónap, mérnök elvtárs, és még egy kapavágás sem történt. – Legyen nyugodt, író elvtárs. Augusztus huszadikán itt folyni fog az acél. Egyébként jól értettem? Örkénynek hívják az író elvtársat? – Igen. – A gyógyszerész fia? – Igen. – A Csillag patika tulajdonosáé? – Igen. – A méltóságos úré? – Igen. – Ja úgy. Akkor elárulom, író úr. Lófasz fog itt folyni, nem acél.”)
A mirelit sztyeppéhez képest persze a szeles puszta hawaii, a gulág gulyás, de a veszterniánus minták és a próbálkozások mindkét helyen (dekabristák, narodnyikok, a NEP és szovjet avantgarde, hruscsovi olvadás, Putyin eleje) mindig hamar hamvába haló amatőr színházi epizódok voltak, vagy kamuk, mint nálunk a koalíciós korszak 1945–48 között, az „új szakasz” 1953–55-ben, az új gazdasági mechanizmus 1968–72-ig, vagy a rendszerváltás 1989–2010-ig.
Вовчик Putler az első elnöki ciklusát 2000–04 között végigkamuzta, aszonta, hogy megvédi a szólás- és sajtószabadságot meg a tulajdonjogokat, hihi, és egyúttal bejelentette a demokrácia iránti elkötelezettségét, haha, ez az évszázad vicce volt, meg kellett volna erről interjúvolni zuhanás közben Rogacsov, Badalov vagy Sztrojkin elvtársakat, ők hogy látják ezt a dolgot a tizedikről való zuhanás közben. (Ennek a defenesztráció dolognak már külön neve van, Sudden Russian Death Syndrome-nak hívják a veszedelmes tünetcsoportot.) Ezek az évek ugye óriási javulást hoztak az oroszok életében, a petrolgazdaság szárnyalt, gyarapodott a középosztály... Orosz középosztály, hehe, az oximoron maga, mint a szűz qrwa, vagy az igazmondó Orbán. Az ezredfordulón az az optimizmus uralta a kies sztyeppét, mint nálunk a kies pusztát 1972-ig, amikor a sztalinista „munkásellenzék” kinyírta az új gazdasági mechanizmust – addig úgy nézett ki, hogy mégiscsak lesz ebből a szaharból valami, valami európai, valami veszterniánus, valami Ausztria.
Szóval mindkét rendszer politikai szerkezetének hiányzik az „önfelszámoló képessége” (A. Janov), alapszerkezetük igazából stabil, a válságok-káoszok után létrejövő új struktúrák mindig olyanok, mint a régiek, a nyugati kísérletek mindig bebuknak.
Önidézet következik: „Merre tart hát kompország? A brain-drain folytatódik, a társadalom képét meghatározza az elöregedés, a népességfogyás, a gazdaság évtizedes stagnálása, a verbális hidegháború, a polarizálódás és a mértani haladvány mentén növekvő, kezeletlen etnoszociális katasztrófa jelensége, ez népgazdaságunk legdinamikusabban fejlődő ágazata. A dilemmák hasonlóak voltak már vagy egy évszázada is, lásd Adyt, Magyarország aranykorában (leszámítva az örök alsó harmadnyi lecsúszó és az örök alsó tizednyi underclass nyomorát, de ő nem számít, mert az underclass nem szavazó, mintha ez az egyharmadországság átívelné a gengszterváltásokat). És mit fog csinálni, ha megbukik? Amit ellenzékben: totális obstrukcióval fogja destabilizálni az államot, immár a kiépített és bebetonozott árnyékstruktúrákra támaszkodva a tévémacitól az iskolaigazgatón és a bíróságokon át a pártállamfőig. Ezért nem fog sikerülni tehát Magyarország modernizációja és ezért mondhatjuk azt, hogy Magyarország nem lesz, hanem volt.” (A falusi focista fél. Birdland blog, 2012. 05. 01.)
