Vajon mit mondanának a kormánypárti képviselők, ha megkérdeznék őket, hogy az öregségi nyugdíjminimumból bérből meg tudnának-e élni?

A jövő évi országgyűlési választások még el sem kezdődött kampányában a miniszterelnök, tizenöt év kihagyás után, interjút adott az ATV riporterének, Rónai Egonnak. Bizonyára nem azért, mert hiányérzete volt, hanem mert a közvélemény-kutatásokat látva rákényszerült erre. Egyébként is többször kijelentette, hogy nem megy olyan stúdióba, nem ad olyan személynek interjút, amelyet/akit külföldről fizetnek. Megjegyzem: a mi kis országunk még úgy sem működne, ahogy jelenleg, ha nem csurogna ide a külföldi adófizetők pénze. Hol a „brüsszelieké”, hol a kínaiaké. És ki tudja, talán már az oroszoké meg az amerikaiaké is. Na nem a civileknek juttatott pályázati pénzekre gondolok.

Szóval, fontos feladatának tartotta a miniszterelnök, hogy a megtévesztettekhez is szóljon, mert úgy gondolja, hogy aki nincs velük, azokat az ellenzéki pártok félrevezetik. Az ugyan rejtély számomra, hogy milyen forrásból van tudása arról, hogy az ATV műsorait nézők megtévesztett emberek. És vajon milyen jelzővel illetné azokat, akik a közszolgálatra hivatott csatornák adásait is nézik? Bizonyára szólni akart a Fideszhez nem kötődő fiatalokhoz is, mert őket meg rosszul nevelik/nevelték felmenőik. Ez utóbbit fontosnak tartotta megjegyezni a Digitális Polgári Körök győri – úgymond háborúellenes – gyűlésén is.

Az ATV-s interjúval újabb mérföldkőhöz ért a hivatalosan még el sem indult kampány. Az említetteken túl azért is, mert végre egy nagyon fontos témával összefüggő vitát is generált Rónai Egon a miniszterelnöknek feltett egyik kérdésével. Arra lett volna kíváncsi az ATV „frontembere”, ahogy sok néző is, hogy mi a pártelnök/miniszterelnök véleménye a hazai szegénység, benne a gyermekszegénység elszomorító helyzetéről. Ám a riporter kérdése/állítása megakadt az interjúalany torkán. Időt kért, hogy felkészülhessen, mondván, nincs az adatok birtokában. Azt azért megjegyezte – nem szó szerint idézem –, hogy a szegénység csökkentése kapcsán jók a célok. Kétségtelen, hogy történtek jó döntések is, de hogy ezek kielégítőek-e, s hogy a célok valóban jók-e, azt a még nagyon vitatható KSH-adatok, továbbá a napi tapasztalatok és a közvélemény-kutatások sem igazolják.

A 2024-es adatok szerint a gyerekek 3,6 százaléka élt nagyon alacsony munkaintenzitású háztartásban, 10,5 százalék pedig súlyos anyagi deprivációban (megfosztottságban) lévő háztartásban. Jövedelmi szegénységben pedig majdnem az ötödük. A kormánytól független Egyensúly Intézet 2023-as kutatása szerint két évvel ezelőtt 2,5-3 millió magyar állampolgár volt szegénynek tekinthető.

Annak a problémának a kifejtését most mellőzzük, hogy elfogadható-e egy tizenöt éve megszakítás nélkül, kétharmaddal kormányzó párt elnökétől, a miniszterelnöktől, hogy ne tudjon kapásból válaszolni húsba vágó kérdésekre. Hogy jól állunk-e szegénység dolgában, s hogy mekkora a gyermekszegénység Magyarországon, ahhoz fel sem kellene lapoznia a KSH erre vonatkozó, rendszeresen közölt adatait annak, akinek az a feladata, hogy a magyarok jólétét biztosítsa. Csak nyitott szemmel kellene járnia az országot, nem pedig steril környezetben – héjában sült krumplit meg kolbászt majszolva – uszítani az általa háborúpártinak tartott Brüsszel meg a Tisza Párt elnöke ellen.

Persze az is lehet, hogy a megcáfolhatatlannak mondható tények eljutnak a Karmelitába is, de a kormányfő inkább olyan adatokkal dolgozik, amelyeket ő és a környezetében lévő szegénységi főtanácsadó (ha még van ilyen) állít elő. A rendszerváltás előtt nem volt szabad, most meg nem akarnak beszélni a szegénységről. Én a független közvélemény-kutató intézetek kutatásait, időnként pedig a Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszer (TEIR) településszintű statisztikáit böngészem, ezekben még van bizodalmam. Ha képileg szeretném összekapcsolni az említett dokumentumokban olvasottakat, akkor nyitott szemmel járok az utcán, a bevásárlóközpontokban, közintézményekben. S ha még ez sem elég, megnézem az RTL Híradóját. Időnként elszörnyedek, amikor elém kerülnek az ország különböző szegletében filmre vett nyomornegyedek. Naivnak tűnhet a kérdés: vajon mi lehet az oka annak, hogy a közszolgálatra hivatott csatorna operatőreinek vagy hírműsorai szerkesztőinek a látómezejébe mindig csak más országok nyomornegyedei kerülnek, hazaiak sohasem?

Amikor erről a sokakat érintő társadalmi problémáról beszélünk, érdemes figyelembe venni a szociológiában, a közgazdaság-tudományban használt néhány alapfogalmat. Így a relatív és az abszolút szegénységet, valamint a társadalmi kirekesztettséget. Közérthető megfogalmazásban: a relatív szegénység egy adott társadalom általános életszínvonalához képest meghatározható szegénység. Másképpen fogalmazva: a relatív szegénység a társadalmi normákhoz képest mért szegénység. Az abszolút szegénység az egészséges emberi léthez szükséges minimális javak meglétének a hiányát jelenti. A társadalmi kirekesztettség pedig – többek között – a megfelelő jövedelmi erőforrásokból, a munkaerőpiacról, a (szabadidős, kulturális, egészségügyi) szolgáltatásokból és a társadalmi kapcsolatokból való kirekesztettséget jelenti.

A Habitat for Humanity Magyarország 2024. évi jelentése szerint hazánkban több mint 2,5 millió ember él lakhatási szegénységben, ami kb. 1 millió háztartást jelent. A Nemzeti Népegészségügyi Központ adatai szerint több mint ezer településen kifogásolható a víz minősége, 140 település pedig problémásnak tekinthető ebből a szempontból. Mintegy száz szolgáltató szervezet, önkormányzat működtet népkonyhát és oszt ételt. Van, amelyik több telephelyen is. A használtruha-boltok, a vásári-piaci turkálók évről évre egyre nagyobb forgalmat bonyolítanak le. Már az alsó középosztályba és az értelmiségi rétegbe tartozók egy jelentős része is gyakran látogatja ezeket a helyeket.

A karitatív szervezetek, önkormányzatok ételosztó helyein, a bevásárlóközpontok lejárt határidejű élelmiszereket összegyűjtő standjainál ma már nemcsak az öregségi nyugdíjminimumon (28 500 Ft) tengődők, nemcsak a közfoglalkoztatottak (a közfoglalkoztatási bér összege bruttó 145 400 Ft), nemcsak a minimálbéren (nettó összege 193 382 Ft) és az átlagnyugdíj (240 ezer Ft) alatt élők állnak sorba, hanem az ezek fölötti jövedelemmel rendelkezők is.

A KSH adatai szerint több mint 180 ezren vannak jelenleg, akiknek a havi nyugdíja kevesebb mint 100 ezer forint, s több mint egymillióan, akik havi 200 ezer forintnál kisebb nyugdíjat kapnak. Vajon mit mondanának a többmilliós fizetést zsebre tevő kormánypárti országgyűlési képviselők, ha megkérdeznék őket, hogy az öregségi nyugdíjminimumból vagy a közfoglalkoztatotti bérből meg tudnának-e élni? Vajon elegendőnek tartanák-e a tisztes megélhetéshez a jelenleg érvényes átlagnyugdíjat?

Nem elegáns dolog magunktól idézni, most mégis megteszem: „Magyarországon a szegénységnek kezd női és gyermekarca lenni. (…) a szegények táborának létszámát iskolázatlan nők és gyermekek kezdték el növelni. Ma már a szegénységnek ezer arca van. Egyre több iskolázott magyar állampolgár is küzd a lecsúszás veszélyével.” (Szép Szó, 2025. 09. 03.)