Ide nekünk az oroszlánt is, oda neki a zebrát, az antilopot meg a sürgősségi esetkocsit. A stádium kifejlett. A hitel jelentős. A világ meg csak néz árgus szemekkel. A Karmelita közepébe, a lefestett késő barokk freskókra kínosan ügyelve lassan be kellene verni egy százas szöget, hogy reggelente legyen valami fix pont, ami emlékezteti a kuruzslókormányzást a rideg tényekre. Valamire, ami valódi. És valamire, amire hamarosan fel lehet akasztani a varázsmegafont. Csak egy szög, legalább ennyi maradjon meg szegény szerencsétlen fizikai valóból (és nem mellesleg: a kereszténységből).
Ennyi ordas kamu között már biztosan senki sem emlékszik arra közülük, hogy milyen volt Magyarország, mielőtt megszállták a démonok. És mielőtt úgy döntöttek volna a várdémonok a hillen, hogy nehogy már a cudar valóságon múljon a végső és sorsdöntő kétharmad.
Ha velük a bármi, a bárhogy, a bárkit, a bármikor és a bárhogyan, akkor ki ellenük.
Mert mi van most? Most az van, hogy a Karmelita egyik szobájában 600 oldalas tiszás gazdaságpolitikai megszorító csomagot íratnak a (szintén szegény szerencsétlen) mesterséges intelligenciával, aki már annyira megbánta, hogy az emberszabásúak hibájából nem tanulva ő is lejött a fáról, mint Pintér Sándor, aki egyet (ám emlékezeteset) kölykezett, a másik szobában meg hasonló lendülettel elképednek, hogy micsoda nemzetrontásra készül az exfideszes áruló Magyar gyerek. Aztán legott ott terem egy bekapcsolt, feltöltött, kisminkelt videókamera, aminek Orbán Viktor végre őszintén bevallhatja, hogy bár maga sem gondolta volna, de a héten már harmadszor kell megmentenie a teljes összmagyarságot a nemzetközi kommunista összeesküvéstől. Meneküljünk csak előre bátran, mondja még, addig ő visszaszalad a lángoktól ölelt kis országba, és kimenti a kis falvak aluliskolázott és idősödő népességét a foga között. Azért csak őket, mert a többiek minden bizonnyal rájönnek a pajszerből meg a ner-harisnyából, hogy tulajdonképpen zsigeri tulajdonmágnes volna ő mégiscsak.
Több aláírás is díszeleg azon a több száz oldalas dokumentumon, amelyet a Tisza Párt szakértői készítettek. A szignókat nem lehet kiolvasni, a készítők kilétét így egyelőre homály fedi – szirénázik dermesztő cikkében a Magyar Nemzet. És mi, akik átlagos ügyességgel is össze tudtunk illeszteni két legó Duplót egykor, tisztán látjuk, hogy ezek a részletek bizony az istenért sem illenek össze. Szignók? Nehogy összekeverjék a tiszások a megszorítót a tisztasági csomaggal? Vagy nem emlékeznek, kinek milyen megbízást adtak szivarfüstös szobákban a népnyúzásra? Az nem rémlik már egy fideszesnek sem, hogy egy ellenzéki párt, amelyet egyébiránt a Fidesz buflák pöffeszkedése növesztett ekkorára, nem sanyargatási ötleteléssel szokta múlatni az időt a kampány közepén? Miért agyalnának mindenkit megszorongató húzásokon most, amikor a titkosított rendeletek és titkosított hitelek miatt eleve bele sem látnak a főkönyvekbe, és amúgy is célszerű volna szimpatikus dolgokat mondaniuk? Véletlenül sem találtak egy mondatot sem a 600 oldal lapozgatása közben, ami nem a Halál Minden Magyarra! Közgazdaságtudományi Önképzőkör boszorkánykonyhájából mászott elő?
Orbán Viktor jó ideje olyan nyelvet beszél, ahol minden betű egy másikat jelent.
Lázár János megígérte, hogy reggelre megtanulja a kódnyelvet, és bele is írta a tenyerébe, de amikor kezet fogott Putyinnal, a rejtjelezés lekopott. Szergej Lavrov azóta az elnök magasságos tenyeréből próbálja visszafelé kiolvasni a magyar repülőrajt szigorúan bizalmas, nagy titokban tartott és semminemű fellendüléssel nem azonosítható haditervét, és csak a szeme sarkából irányítja az orosz hackercsapatok beáramlását a magyar külügy szerverszobáiba. A természettudomány mai állása szerint egészen lehetetlen, hogy egyszerre lehessen létezni a párhuzamos valóságban és a valóságos párhuzamban, így nem csoda, hogy az Orbán-rezsim egyre inkább emlékeztet egy társas- vagy kártyajátékra (Puccs, Secret Hitler) amiben mindenki a hatalomért harcol, és a játékosok gazdagon blöffölhetnek, de ha rajtakapják őket, kiesnek. Hát, ez volna a cél. A rajtakapás bőven megvolt, már csak a megnyugtató kieséshez kell megoldani a varázspatrióta pálcát markoló kezeket.
És e pillanatban kaptuk a fura Medián-hírt, miszerint jön föl a Fidesz, és Orbán felzárkózott Magyar mellé a miniszterelnöki alkalmasság megítélésében. A kormányfőé annak ellenére javult kissé és gyengült valamelyest a Tisza-elnöké, hogy a fideszes szavazók véleménye néhány százalékponttal még romlott is Orbánnal kapcsolatban, míg a tiszások egyre jobban bíznak Magyar Péterben. Még mindig jelentős különbség van azonban kettejük között a saját táboruk elkötelezettségében: Orbánt a fideszesek 76 százaléka tartja teljesen alkalmasnak, míg Magyart csak a tiszások 44 százaléka. Elsőre megijedtünk, aztán fölöslegesnek ítéltük a riadalmat: a jókormányfő-kaszting a demokráciák luxusa.
Nekünk jelen esetben csak egy minden hájjal megkent hazudozót, az ország lelkét egy marék véres olajért eláruló köztörvényest kell eltanácsolni a búsba, és vele a mindent lerohasztó slapajkultúrát, Pintér Sándor utolérhetetlen minőségével vagy éppen Takács Péter végzetes szereptévesztésével együtt.
Utóbbival is kizárólag csak az indulatban tudunk egyetérteni. Annyi a különbség, hogy nekünk tizenhat évnyi okunk van rá. Ahogy annak a férfinak is, aki tizenegy hónapos gyerekét vitte be a János-kórházba, és felháborodva számolt be az intézmény állapotáról (nem volt fűtés, a világítás sem működött). Szerinte a kórház „olyan, mint egy horrorfilm díszlete”, emiatt megkérdezte Takácstól, hogy néz tükörbe. „Úgy bazmeg, hogy elromolhat bármi, amit használnak! Ha elhiszed, hogy Magyar Péter istencsászár parancsára majd a büdös életben SOHA SEMMI nem romlik majd el, akkor jó hülye vagy!” Ezen a ponton minden, Szváziföldnél komolyabb minőségű demokráciában fogja a kalapját az adott közfeladatot ellátó személy, és eltakarodik messzire. Oda, ahol jókat lehet játszani a valósággal, 600 oldalas kamuterveket lehet röhögés nélkül az ellenfélnek tulajdonítani, és talán még állampolgárokat is le lehet mesterséges intelligenciával gyártatni. Olyanokat, akik hőn szeretik a kormányt, bármennyire is kutyaütő.
