Csendben figyelem a hetek óta tartó negatív hírverést. Két hete az egyik magán televíziós csatorna öt emberrel és három kamerával letámadott. Ott jeleztem, hogy nagyon szívesen elmegyek a stúdiójukba egy élő beszélgetésre. Természetesen azóta sem keresett meg senki. Ezzel szemben napi szinten születnek rólam lejárató cikkek és videók – olvasható Aranyosi Péter csütörtöki Facebook-posztjában.
– Én humorista vagyok, nem politikus. A humor természete, hogy felnagyít, kifiguráz, nevetségessé tesz, görbe tükröt tart – nemcsak a társadalmi eseményeknek, hanem az emberi természetnek is. Az önirónia révén pedig magát a humoristát sem kíméli. A szövegkörnyezetéből kiragadott szavak, félmondatok, vagy az élő adás hevületében elhangzott szerencsétlen utalások valóban adhatnak okot félreértésre, sőt akár haragra is – ismerte el a hibáját, majd közölte:
„Ha poénjaimmal akaratom ellenére bárkit megsértettem vagy megbántottam, attól elnézést és bocsánatot kérek. Ezekben a feszült időkben remélem, hogy szavaimmal sikerül hozzájárulnom a társadalmi béke és a köznyugalom helyreállításához.”
Amint arról lapunk is beszámolt, Aranyosi Péter május 19-én adott interjút a Partizán műsorában, amelyben miskolci moziélményeiről mesélve úgy fogalmazott: „Ha az első három sorba ültél, tetves lettél a film végére. Hát mert ott csak a dakoták ültek, és mindenki tetűs volt, hát ilyen egyszerű.” Később egy podcastben arról beszélt, hogy a Mikroszkóp Színpad közönsége szerinte „alsó hangon olyan Auschwitzból szökött zsidó nénikből állt”, akiket megnevettetni szerinte nem kis kihívás.
Visszavonja Aranyosi Péter humorista Karinthy-gyűrűjét az állami médiaCsaknem egy hónappal később, június 16-án az MTI megjelentetett egy hírt a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) közleményére hivatkozva: „Gyűlöletkeltésre és az előítéletek erősítésére alkalmas megnyilvánulásai miatt az Aranyosi Péter humorista részére 2017-ben adományozott Karinthy-gyűrűt visszavonja.”
– Szeretném megköszönni azt a rengeteg támogatást és szeretetet, amit az elmúlt napokban kaptam – ismert és ismeretlen emberek ezreitől – zárta posztját Aranyosi Péter.
Aranyosi Péter: Három hete tart ellenem a lejárató kampányHumorhatár és cancel culture