Zugló;Rózsa András;

Rózsa András 2025. június 17-én

Megütött egy 16 éves gyereket az egyik zuglói alpolgármester, Rózsa András lemondásra és nyilvános bocsánatkérésre szólította fel

Erről a közösségi oldalán számolt be a zuglói polgármester, hozzátéve, leült beszélni Várnai Lászlóval, aki elismerte hibáját.

Sajnálatos dologról értesültem a hétfői napon. Kerületünk egyik alpolgármestere, Várnai László június 12-én egy osztálykirándulás alatt, ahol ő kísérő szülőként vett részt, megütött egy 16 éves gyereket” – közölte Rózsa András XIV. kerületi polgármester a Facebook-oldalán. Hozzátette, még aznap leült beszélni Várnai Lászlóval, aki elismerte hibáját.

Mélységesen lesújt, hogy ez megtörténhetett és a leghatározottabban elítélem” – szögezte le a polgármester. Rózsa András hozzátette, ez nem maradhat következmény nélkül, Várnai Lászlónak le kell mondania az alpolgármesteri tisztségéről. Erre – jegyezte meg – hétfőn, a beszélgetésük végén fel is szólította, valamint megvonta minden alpolgármesteri jogkörét.

„Várnai László szeretett volna beszélni az iskola vezetőjével, a gyermek szüleivel és a gyermekkel is és bocsánatot kérni tettéért. Erre való tekintettel adtam pár napot és vártam, hogy ő maga jelentse be lemondását. Sajnos ez a bejelentés ezidáig elmaradt, ezért az ügy komolyságára való tekintettel kénytelen vagyok a nyilvánosság előtt felszólítani a lemondásra és a nyilvános bocsánatkérésre”

– zárta bejegyzését a zuglói polgármester.

2013-ban az LMP kizárta Várnai Lászlót, amiért az utcán bántalmazta korábbi feleségét. Az ügyben 2017-ben jogerősen is elítélték garázdaság miatt: háromszázezer forintos pénzbírságot kellett fizetnie. 

Első fokon pert nyert a Transparency International Magyarország az ügyben.