Elsőfokú bírósági döntés született arról, hogy a jegybank alapítványának, a PADME-nek ki kell adnia a felügyelőbizottság ülések vagyonfelhasználással kapcsolatos iratai – jelentette be a Dellában a felperes Transparency International Magyarország képviseletében Martin József Péter ügyvezető igazgató.
Ez már a második közérdekű adatigénylő eljárásuk az összesen több mint 500 milliárd forint alapítványi vagyont érintő, súlyos vagyonvesztéssel fenyegető ügyben. A korrupcióellenes szervezet képviselője szerint a sikeresen kiperelt dokumentumok újabb részleteket tárhatnak fel az ügyben.
Martin József Péter szerint a feltárás nem halad elég gyorsan, még nem történt gyanúsítás a hatóságok részéről, és a Magyar Nemzeti Banknál sem tapasztalnak együttműködési készséget a botrány mihamarabbi tisztázásával kapcsolatban, pedig az új jegybanki vezetés első intézkedései erre utaltak.
Leszavazták a fideszesek az MNB-ügyben érintett állami és alapítványi vezetők parlamenti meghallgatásátMatolcsy György szerint az ÁSZ jelentésének 80 százaléka hamis, 20 százaléka igaztalan