Nyugat-Európában megtiltják a kérdezést, a szólásszabadság veszélyben van. Amikor bizonytalan a hatalom, akkor mindig a cenzúra fegyveréhez nyúl – jelentette ki Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója a kormánypárti Magyar Nemzetnek adott interjújában. Majd közölte, hogy Angliában évi közel tízezer embert tartóztatnak le, visznek a bíróság elé csak azért, mert olyan kommenteket írnak vagy olyan mémeket csinálnak, ami nem tetszik a hatalomnak. „Németországban gyakorlatilag felségsértési perek vannak, és politikai foglyok vannak a börtönökben. Németországban simán belefér, hogy az AfD politikusait megfigyelik, lehallgatják, hogy vegzálják őket és így tovább” – jegyezte meg.
Schimdt Mária hozzátette, erről beszélt az amerikai alelnök is a müncheni biztonsági fórumon, ahol azt mondta, Európát belülről fenyegeti az a veszély, hogy a szabadság egyszerűen megszűnik. „A mélyállam továbbra is működik, s nem véletlen, hogy Trump mindenhova kívülről jövő embereket tett. Az sem véletlen, hogy a USAID-ügyet, a titkosszolgálati célokra felhasznált támogatások rendszerét is kitették a fényre. E rendszernek a csápjai ráadásul átnyúltak Brüsszelbe, ezért is lenne fontos az átláthatóság törvényi biztosítása. Eleget szenvedtünk már azon politikacsináló NGO-knak nevezett szervezetek miatt, amelyek egyértelműen külföldi pénzekből működve külföldi érdekek mentén tevékenykednek. Amiket Brüsszel finanszíroz százmilliókkal azért, hogy a céljaikat juttassa általuk érvényre, azok nem civil szervezetek” – jelentette ki.
Beszélt arról is, szerinte csapdahelyzet az orosz-ukrán háború Európának, mert „itt maradunk egyedül egy olyan konfliktusban, amit az USA-val együtt se tudtunk megnyerni”.
„Úgy látom, mintha csak Magyarország tanulta volna meg a történelmi leckét, mert mi tudjuk, milyenek az oroszok. Már volt itt elég orosz invázió, nem szeretnénk még egyet átélni”
– fogalmazott.
Arra a felvetésre, hogy „a szankciók ráadásul irgalmatlan károkat okoznak Európának”, Schimdt Mária megállapította, hogy ezek pillanatnyilag jó ötletnek tűnhettek, de egyik sem működik. „Hiába áll ki ez a Von der Leyen nevű – nem is tudom, hogy mit mondjak rá –, szerény képességű SMS-ező művész, és mondja, hogy az oroszok olyan állapotban vannak, hogy már a mosógépekből szedik ki a csipeket és rakják be a repülőbe. Azért halkan jegyezzük meg, olyan szuperszonikus rakétáik vannak, amilyet a Nyugat még nem is látott. Hagyjuk ezt. Sosem szabad az ellenfelet lebecsülni. Márpedig Európa, a transzatlanti világ ezt csinálta” – jelentette ki.
Megérkezett az Oroszország elleni újabb EU-s szankciócsomagA Fidesz választási esélyeiről azt mondta, az emberek nem a konjunktúrára szavaznak. „Hogy nem elég jó az egészségügy, nem elég jó a közösségi közlekedés? Sehol sem jó minden. Egy nagyon-nagyon jó országot építettünk az elmúlt 15 év alatt. Természetesen nem a kormány építette, hanem az emberek építették maguknak. Nem kell a saját munkánkat lebecsülni, ebben mindenkinek benne van az elmúlt másfél évtizedes teljesítménye, fáradozása és a tehetsége. Büszkének kell lenni arra, amit létrehoztunk. Én például nagyon büszke vagyok. Szerintem jó dolgokat csináltunk. Oda lehet mellé állni” – fogalmazott. Majd közölte, hogy szerinte Magyar Péter egy valóságshow-t rendez, minden áldott napra csinál valamit, ami a virtuális térben jelenik meg.
„Az egész jelenség virtuális, Magyarról nem tudunk semmit, nem tudjuk, miről mi az elképzelése, mit akar, milyen pénzből, kinek a megbízásából ténykedik. Soha semmilyen konkrétumról nem beszél. Csak arról, hogy ez is rossz, ez is késik, túl meleg van, túl hideg van. Erre egy óvodás is képes. Azt pedig nem lehet tudni, hogy egy virtuális támogatottság mennyit ér a valóságban”
– szögezte le. Mindig volt egy 30–40 százalék közötti ellenzéki szavazótábor – folytatta –, amely meg akarta buktatni a mostani kormányt, szerinte most sincsenek többen.
Medián: Nagyon vezet a Tisza, Magyar Péter pártja több lélektani határt is átlépettArra a felvetésre, hogy „az is muníciót ad az ellenzéknek, hogy folyamatosan fényképek és információk kerülnek nyilvánosságra kormánypártinak tartott személyek luxuséletviteléről”, Schmidt Mária azt mondta, nem vagyunk egyformák, és biztos, hogy ő nem adna ki vagyonokat táskákért.
„Mindenki legyen sokkal szerényebb, van mire”
– üzente a Terror Háza Múzeum főigazgatója.
„Hát persze” – válaszolta Orbán Viktor, megértő-e, ha valakit Tiborcz István luxusautója és Rogán Antal feleségének luxustáskája háborít felAz Interjúban Schmidt Mária arról is beszélt, hogy szerinte
ma Európában nincsen olyan meghatározó politikai erő vagy politikai szereplő, aki képes lenne a kontinens érdekeit megjeleníteni, a kontinens nevében beszélni.
a legitimitásnak nincs köze a bírósági döntéshez, a legitimitás az emberek szívében van, arról ők döntenek. „És akár pillanatok alatt is előállhat olyan helyzet, ami miatt elillan a bizalom, és akkor elzavarják a hatalmon lévőt. Mindegy, hogy a bíróság mit mondott. Tehát a döntés mindig az emberek kezében van.”
az európai elit nem ismeri be, hogy minden lényeges kérdésben rosszul döntött.
és az uniós országok vezetői képességtelen percemberek, akik nemhogy hosszú távú stratégiában, még középtávúban sem tudnak gondolkodni.