Fidesz;közvélemény-kutatás;Medián;Tisza Párt;

Medián: Nagyon vezet a Tisza, Magyar Péter pártja több lélektani határt is átlépett

Tizennégy százalékos hátrányból tizenöt százalékos előnyt épített a Tisza Párt a tavalyi EP-választások óta - ez derül ki a Medián legfrissebb közvélemény-kutatásából.

A csütörtöki HVG-ben megjelenő Medián-felmérés szerint ráadásul már többen vannak azok, akik Magyar Péter pártjának győzelmére fogadnak 2026-ban, mint akik a Fideszére. A Tisza előnye a teljes szavazókorú népességben már 10, a választani tudó „biztos” szavazók között 15 százalékpont. 

Ez utóbbi körben az ellenzéki párt támogatottsága már 51 százalék a Fidesz 36 százalékával szemben, míg a teljes népesség körében a Tisza 38, a Fidesz 28 százalékon áll.

A Tisza Párt legkomolyabb bázisa továbbra is az ifjúság: a 40 év alattiak 58 százaléka szavazna egy most vasárnapi választáson a Tiszára, de a 40–49 éves korosztályban is vezet Magyar Péter pártja. Az 50 év felettiek körében még a Fidesz–KDNP az erősebb, de ezekben a korcsoportokban is megfigyelhető a kormánypárt támogatottságának enyhe visszaesése. Az életkor mellett az iskolai végzettség függ össze a legerősebben a pártpreferenciával: a legfeljebb 8 általánost végzettek közel fele a Fideszt támogatja, és csak 17 százalékuk a Tiszát, míg az érettségivel vagy diplomával rendelkezők közel fele tiszás, és csupán egyötödük fideszes.

A HVG cikke megjegyzi: a szavazati arányok változásán túl különösen nyugtalanító lehet az Orbán-kormány számára, hogy már most, 10 hónappal a választás valószínű időpontja előtt többségben vannak azok, akik jövőre a Tisza Párt győzelmére számítanak. Ez azért feltűnő, mert az elmúlt két évti- zed választásait megelőző közvélemény-kutatásokban szinte kivétel nélkül a Fidesz győzelmét valószínűsítette a többség, ezzel is megbízhatóan előre jelezve a mindenkori végeredményt.

A DK 2-3, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 3, a szélsőjobboldali Mi Hazánk 4-5 százalékon áll.

(Lapszemlénk tévedésből eredetileg még a HVG cikke előtt jelent meg. Ezért a malőrért bocsánatot kérünk – a szerk.)

Már csak a hitelrontás utóélete miatt is, hiszen nem csupán a kormánypropaganda ismételgeti azóta a valótlan tényállításokat, de ez már miniszteri szinten is megtörtént – közölte a lap.