Elszabadult négy orángután a frankfurti állatkertben, ami miatt evakuálni kellett a látogatókat.
Az állatkert tájékoztatása szerint az állatok egy műszaki hiba folytán tudtak megszökni a Borgori-erdőnek nevezett kültéri létesítményből.
Az állatkert vészhelyzeti intézkedésként kimenekítette a látogatókat, bezárta a kasszákat, valamint a be- és kijáratokat. Szerencsére az állatokat hívásra sikerült visszavinni a majomházba
– közölte az állatkert egyik szóvivője. Hozzátette, hogy az állatok alig egy órán belül már ismét a majomházban voltak, és sem személyi, sem állati sérülés nem történt.