Irán;Izrael;Szijjártó Péter;evakuálás;

Korábbi felvétel

Szijjártó Péter: 87 magyar és egy amerikai állampolgárt hoztunk haza a Közel-Keletről

A külügyminiszter közölte, az evakuációs műveletek nehezebbek és összetettebbek, mint bármikor korábban, hiszen mind az izraeli, mind az iráni légtér le van zárva.

Az elmúlt évek egyik legjelentősebb evakuációs művelete került biztonságos szakaszba – jelentette be kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Szavai szerint összesen 88 embert vittek haza a Közel-Keletről, 87 magyar és egy amerikai állampolgárt.

A tárcavezető kiemelte, hogy a közel-keleti háború nyomán egyre súlyosabb a biztonsági helyzet, egyre nagyobb területeken zajlanak harcok, ami miatt sajnos egyre több magyar ember kerül veszélybe és szeretné elhagyni a térséget.

Természetesen ahogy az lenni szokott, mindenkinek segítünk. Most azonban az evakuációs műveletek nehezebbek és összetettebbek, mint bármikor korábban, hiszen mind az izraeli, mind az iráni légtér le van zárva. Ezért mindazokat a magyarokat, akik Izraelből kérték a kimenekítésüket, először autóbusszal el kellett vinnünk az izraeli-egyiptomi határhoz, onnan pedig autóbusszal el kellett juttatni őket Sharm el-Sheik repülőterére, ahova már a Magyar Honvédség gépe ment értük” – mondta a külügyminiszter. Hozzátette, hogy a repülőgép felszállt Sharm el-Sheikből, és köszönetet mondott a konzuloknak, a diplomatáknak és a nagyköveteknek, hogy az evakuációs műveletet ilyen fegyelmezetten és ilyen jól, eredményesen végre tudták hajtani a rendkívüli nehézségek dacára. „Tehát összesen 88 ember, köztük 87 magyar és egy amerikai állampolgár most már biztonságban van” – közölte Szijjártó Péter.

Az Országos Kórházi Főigazgatósággal közösen indíthatja el a Nevetnikék Alapítvány a kórházban rekedt, hospitalizált csecsemők gondozására vállalkozó önkéntesek képzését. A szervezet korábban visszalépésre kényszerült.