Öt év börtönbüntetésre ítélte az elsőfokú bíróság a Volvo-per mindkét vádlottját. Nekik kell állniuk annak a 606 milliós kárnak megtérítését, amit a buszvásárlás során a pécsi Tüke Zrt.-nek okoztak. Ezt az ítéletet hozta ma a Szekszárdi Törvényszék, mindkét vádlottat gazdasági csalásért és pénzmosásért marasztalták el.
A büntetőeljárásra az adott okot, hogy a pécsi önkormányzat tömegközlekedési cége, a Tüke Zrt. 2015 tavaszán – közbeszerzéssel - az indokoltnál drágábban vett meg 115 használt Volvo-buszt a holland Bus and Coach cégtől. Ugyanezt a flottát – és még 8 buszt - a vétel előtt pár héttel a Volvo hollandiai márkakereskedése 2,8 milliárd forintért kínálta, a Bus and Coach azonban belépett közvetítőként, és érdemi munka nélkül 3,5 milliárdra emelte az árat. Így a Tüke a vádirat szerint 700 millióval (valójában egymilliárd forinttal, merthogy már kevesebb járműből állt a flotta) drágábban vette a meg a buszokat. A hasznon a Bus and Coach tulajdonosa, Siebe Pell és két közvetítő, a magyar-amerikai állampolgáságú Patzek Endre és a magyar-holland illetőségű Csengő András osztozott. Ők lettek az ügy vádlottjai, valamint a Tüke vezérigazgatója, aki azonban az eljárás során meghalt.
Letöltendő börtönt kért az ügyész a pécsi buszper két vádlottjára, az ügyben vélhetőleg szerepet játszó politikusok nincsenek veszélybenA per a Kaposvári Törvényszéken kezdődött, s Patzek az előkészítő tárgyaláson – vallomást nem téve – elismerte a bűnösségét, így őt felfüggesztett börtönre ítélték és arra, hogy fizesse vissza a 170 milliós jutalékát. A többi vádlottat viszont Kaposváron felmentették, mert a bíróság úgy látta, hogy az általuk zsebre vágott 22 százalékos jutalék nem jogszerűtlen. Az ügyészség fellebbezett, és a Pécsi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte a verdiktet, mondván: az ügy részleteit a perben nem tisztázták.
Így került az ügy a Szekszárdi Törvényszékre, ahol kedden megszületett az újabb elsőfokú ítélet a még el nem ítélt két vádlottal szemben. Az eljárás során Csengő András és Siebe Pell végig ártatlannak vallotta magát, a bíróság azonban megalapozottnak látta az ügyészség vádját, így 5-5 év börtönnel sújtott a vádlottakat, és meg kell téríteniük a Tükének okozott kárt. A Tüke 606 millió forintos polgári igényt nyújtott be még a per elején, ezt a törvényszék megítélte a cégnek.
A bíró, Bertaldó András ítéletének indoklásában elmondta,
hogy Pell és Csengő a bizonyítékok alapján egyértelműen színlelt gazdasági tevékenységet végeztek.
A két embert foglalkoztató, veszteségesen gazdálkodó Bus and Coach nem vette meg a Volvo-flottát, arra sansza sem volt, a járművek továbbra is a Volvo holland cégének tulajdonában és telepén volt, onnan gurultak Pécsre, s a buszok - közbeszerzési pályázat által elvárt - átalakításában, Pécsre szállításában és forgalomba helyezésében Pell és Csengő semmilyen szerepet nem vállalt. Ezeket a feladatokat a Tüke és az ő alvállalkozói intézték-végezték. A két vádlott célja az volt, hogy látszólagos, a számlákon hamisan dokumentált tevékenységükkel maguknak hasznot, a Tükének kárt okozzanak. Amúgy a kár nagyobb, mint amennyit a Tüke követel,
annak összege Bertaldó számításai szerint 878 millióra rúg, ám a kárigénynél többet a bíróság nem ítélhet meg.
Az ítélet indoklása erősíteni látszik azt, amit a buszvásárlás iránt érdeklődő pécsiek mindig is gondoltak: szerintük ugyanis az Volvo-ügy nem jöhetett volna létre Pécs akkori, fideszes vezetői nélkül, s a vádlottak csak táskavivői lehettek a város és megye irányításában meghatározó szerepet játszó kormánypárti politikusoknak, vagy azok gazdasági érdekkörének.
A bíróság a perben megidézte azokat a városirányítókat, hivatali embereket, külső szakértőket, valamint Tüke-vezetőket, akiknek szerepe volt a buszvásárlásban. Az ő vallomásukból egyértelműen kiderült,
hogy a bűncselekmény meggátolható lett volna, ám a buszvásárlás közbeszerzésének elbírálói, illetve azok, akik döntöttek a vásárlásra felvett hitelről és a buszok átvételéről, számos esetben jogsértést követtek el.
Tucatnyi politikus, hivatalnok és cégvezető felelőssége merült fel, azonban az ő munkájuk jogszerűségéről a bíróság nem dönthetett, mivel a nyomozóhatságok az ő szerepüket nem vizsgálta, s őket nem vádolták meg. A bíróság csak a vádlottak jogi felelősségéről határozhatott, így az otromba hibákat elkövető politikusok és beosztottjaik örökre megúszták.
Hogy ez így történt, abban a pécsiek politikai okokat gyanítanak. Úgy vélik, hogy a Volvo-vásárlást magyar hatóságok elmismásolták volna, s csak azért lett belőle ügy, mert a holland rendőrség lépett. A nyomozást Csengő András már említett, 2015-ös, hollandiai pénzutalása indította el. Akkor a bankban megkérdezték tőle, honnan származik az elutalt 900 ezer euró, s ő azt hazudta, hogy szerencsejátékon nyerte. Hogy ezt nem tudta igazolni, a holland rendőrök nyomozni kezdtek pénzmosás gyanújával. Később Csengő bevallotta, hogy valójában a Tükének eladott buszok neki járó jutalékát akarta átutalni, s a magyar nyomozóhatóságok akkor már kénytelenek voltak maguk is vizsgálatot indítani.
Egyébként Csengő korábban többször is azt hangsúlyozta, hogy őt nem mozgatták politikusok vagy mások, ő volt a buszügylet megszervezője, az ügynöki díj neki járt, nem másnak akarta eljuttatni, ugyanakkor lapunknak kétszer is elmondta, hogy nem beszélhet a háttértörténésekről, mert halálosan megfenyegették.
A keddi határozat nem jogerős, mivel Csengő fellebbezett az ítélet ellen, s vélhetően ezt teszi majd Pell is, aki nem jött el a keddi tárgyalásra. Így az eljárás a pécsi táblabíróságon folytatódik.
Az ügyészség a tárgyalás végén indítványozta Csengő András letartóztatását a másodfokú ítéletig, a vádlott ez ellen is fellebbezett, s a bíróság ebben neki adott igazat, mondván, Csengő eddig fegyelmezetten részt vett a tárgyalásokon, nincs okunk feltételezni, hogy ezután másképp tenne. Azt viszont kikötötte a bíró, hogy Csengő nem hagyhatja el Baranya és Tolna megyét, és hetente jelentkeznie kell a rendőrségen.