politika;Pécs;ügyészség;letöltendő börtön;buszper;

Letöltendő börtönt kért az ügyész a pécsi buszper két vádlottjára, az ügyben vélhetőleg szerepet játszó politikusok nincsenek veszélyben

Pécs károsultként 606 milliót követel a vádlottaktól, akik ártatlannak vallják magukat. Ha bűnösnek találják őket, akkor mindkettőjüket 5-10 év szabadságvesztés fenyegeti. 

A Szekszárdi Törvényszéken a perbeszéddel folytatódott a pécsi buszper. Az eljárás előzményei 2015 tavaszáig nyúlnak vissza: a pécsi önkormányzat tömegközlekedési cége, a Tüke Zrt. akkor vásárolt meg 115 használt Volvo-buszt a holland Bus and Coach cégtől 3,5 milliárd forintért. Utóbb kiderült, hogy ugyanezeket a járműveket pár hónappal korábban a Volvo holland márkaképviselete 700 millióval olcsóbban kínálta a Tükének, ám az üzletbe közvetítőként belépő Bus and Coach érdemi munka nélkül megdrágította a flottát. Az árkülönbözeten főképp a magyar-holland állampolgárságú Csengő András és a magyar-amerikai illetőségű Patzek Endre osztozott, Csengő 1,6 millió, Patzek 550 ezer euróhoz jutott.

Csengő gyakorlatilag tolmácsként tevékenykedett a vételnél, Patzek azonban semmit sem tett a buszvásárlás dolgában. Miután a holland rendőrség eljárást indított az ügyben, a magyar nyomozóhatóságok is léptek, és a Baranya Megyei Főügyészség a két férfit megvádolta különösen jelentős értékre elkövetett gazdasági csalással, illetve pénzmosással. Rajtuk kívül megvádolták a Bus and Coach holland tulajdonosát, Siebe Pellt (neki 200 ezer euró volt a része) és a Tüke Zrt. akkori vezérigazgatóját. A bűnösségét elismerő Patzeket a per előkészítő tárgyalásán jogerősen felfüggesztett börtönre és az általa kapott pénz visszafizetésére ítélte a Kaposvári Törvényszék, az ártatlanságát hangoztató Csengőt és a Bus and Coach vezetőjét viszont felmentették, mondván, a buszok eladása során nem történt csalás, és az általuk kasszírozott 22 százalékos haszon nem eltúlzott. A Tüke egykori vezérigazgatója – aki szintén ártatlannak vallotta magát – meghalt a per során, így az ellene folyó eljárás megszűnt.

Az ügyészség fellebbezett a felmentő verdikt ellen, és a Pécsi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte az elsőfokú határozatot. A tábla szerint az ügy fontos részleteit nem tisztázta a kaposvári bíróság. A per a Szekszárdi Törvényszéken startolt újra, ahol hétfőn lezárták bizonyítást, és az ügyész, Kéméndi Konrád elmondta perbeszédét. Az ügyész fenntartotta a vádat, és letöltendő börtönt kért a két vádlottra. Kéméndi hangsúlyozta, hogy bár a buszok beszerzésére kiírt közbeszerzési pályázat és annak elbírálása formailag jogszerű, a járművásárlási szerződés mégis színlelt. A pályázat ugyanis a Volvo-flottára lett kiírva, senki más nem jelentkezhetett volna. Ezért feleslegesen lépett be az ügyletbe a Bus and Coach. Noha papíron ez a kétszemélyes, veszteséges cég volt a járművek eladója, és ők jelentkeztek a közbeszerzési pályázatra, a járművek sosem voltak az ő tulajdonukban, meg se tudták volna finanszírozni a flotta megvásárlását, így a buszok az üzlet során végig a Volvo telephelyén voltak, onnan gurultak Pécsre, miután a Tüke már a szállítás előtt kifizette azok árát. A pályázatot egyébként a Tükének eredménytelennek kellett volna nyilvánítania, nemcsak az ár drágulása miatt, hanem azért is, mert a járművek nem feleltek meg a kiírásban elvártaknak, ahhoz át kellett kissé alakítani őket. Az ügyész szerint a Bus and Coach csak „lepapírozta” saját eladói szerepét, ám a szerződésben vállalt tevékenységből semmit se végeztek el, hisz például nem ők kerestek vevőt, mert az - a Tüke révén - eleve megvolt. A holland hatóságok lehallgatták Siebe Pell telefonját, és a férfi aggódó, ideges szavaiból egyértelmű, hogy tudta, jogtalanságot követ el, és a buszokhoz nem értő Csengő, valamint Patzek semmilyen munkát nem végzett, csak a pénzt vette fel, amivel kárt okoztak Pécs városának. Ezért a perbeszédet követően a pécsi önkormányzat és a Tüke ügyvédje 606 milliós kártérítés megítélésére kérte a bíróságot. (Ennek egy részét fedezné az a 900 ezer euró, mit a holland hatóságok elkoboztak Csengőtől, a többi pénznek viszont nyoma veszett.)

A perbeszéd után a két vádlott ügyvédje mondta el védőbeszédét, s mindketten azt kérték, a bíróság mentse fel védenceiket és szüntesse meg az eljárást, mert nem történt bűncselekmény. Hisz az üzlet megkötetett, a buszok ma is működnek, és védenceik megdolgoztak a pénzért.

A törvényszék június közepén hirdet majd ítéletet. Ha bűnösnek találják a vádlottakat, akkor mindkettőjüket 5-10 év szabadságvesztés fenyegeti. A buszügyre odafigyelő pécsiek azonban úgy vélik, hogy csak a bűnösök egy részét állították bíróság elé. Hisz az említett buszvásárlás nem jöhetett volna létre a várost 2015-ben vezető fideszes politikusok és a párthoz kötődő gazdasági érdekszféra nélkül. Ők mondhatták ki a döntő szót a flotta közbeszerzési pályázatáról és a járművásárlást fedező hitelről, állítják a közélet iránt érdeklődő pécsiek. Ezt a meggyőződésüket erősíti, hogy több baranyai fideszes politikus járt Amszterdamban a buszvásárlás napjaiban. A pécsiek azt gondolják, hogy Csengő és Patzek csak a valódi irányítók és haszonélvezők táskavivői voltak. Ám a nyomozóhatóságok nem találtak olyan bizonyítékokat, amelyek alapján a politikusok is megvádolhatók lettek volna. Csengő az eljárás során sokszor cáfolta, hogy bárki mozgatta volna őt, ugyanakkor, ha kérdeztük, hogy kinek a megbízásából cselekedett, azt felelte, fél, ezért nem beszélhet. Sokan azt jósolják, hogy ha a tízéves eljárástól egyre inkább megtört Csengő Andrást 5-6 év börtönre ítélik, akkor elképzelhető, hogy a férfi elárulja, kinek az intenciói alapján cselekedett.

J. P. P. átment a gyermekvédelmi dolgozók számára előírt kifogástalan életvitel-vizsgálaton. Lexusszel járt, korábban rendszeresen merültek fel vele szemben különféle kifogások.