Az Orbán-kormány döntése értelmében megszűnhet a fizikai tb-kiskönyv – derül ki a hétfői Magyar Közlönyből. Cikkünk korábbi verziójában a Portfolio nyomán mi is azt írtuk, hogy a módosítás a taj-kártyára vonatkohat, ezt az Országos Kórházi Főigazgatóság idő közben helyesbítette. A biztosítási jogviszonyok és egészségbiztosítási ellátások igazolására szolgáló papíralapú igazolvány helyett elektronikus nyilvántartást alakítanak ki.
Nem a taj-kártya, hanem a fizikai tb-kiskönyv szűnik megA fejlesztés elindításához a kabinet közel 290 millió forint egyszeri forrást biztosít – ebből 198 millió forintot az egészségbiztosítási költségvetési szervek, 90 milliót pedig a Magyar Államkincstár kap. A rendszer fenntartására 2026-tól további 41,75 milliót különítenek el évente, a megvalósításért a nemzetgazdasági miniszter és a belügyminiszter felel majd.
A lap emlékeztet: az Orbán-kormány az egészségügyi ügyek intézését már egy ideje az Egészségablak nevű applikációba irányítja, de a Digitális Állampolgárság applikációban is sok minden elintézhető mostanra. Korábban az is felmerült, hogy a TAJ-kártya funkcióit az e-személyi fogja kiváltani, ilyenről azonban a mostani rendeletben nem tesznek említést.