földvásárlás;dinasztia;Orbán Ráhel;Tiborcz István;

Orbán Ráhel 2024-ben

Újabb földet vesznek Tiborczék, már közel egymilliárdot költöttek Somogyban

 Orbán Ráhel anyósa is beszállt a bizniszbe.

180 hektárnyi mezőgazdasági területet vásárolt Orbán Ráhel, míg anyósa, Tiborcz Sándor Istvánné 96 hektárt szerzett meg a Somogy vármegyei Görgeteg, Homokszentgyörgy, Nagyatád és Lábod környékén idén áprilisban – írja az Átlátszó.

A portál egy júniusban közzétett hirdetmény alapján arról is beszámol, hogy a miniszterelnök lányának anyósa további 122 hektár megszerzését tervezi, így a két családtag eddig összesen közel egymilliárd forintot fordított földvásárlásra Somogy vármegyében. Ezeken a földeken a Drawa Kft. végzi a gazdálkodást, amely kapcsolatba hozható Tiborcz István érdekeltségével, a Főnix Magántőkealappal. A földvásárlásokat ugyanaz az ügyvéd dokumentálta, a megállapodások időpontjai szinte teljesen azonosak. A tulajdonosváltás előtti földeket egy ügyvédnő, illetve egy helyi férfi – aki korábban a Drawa Kft.-nél dolgozott – adta el. A dokumentumok szerint a Drawa Kft. földbérleti szerződéssel rendelkezik több érintett területre, és egy 228 millió forintos zálogjogot is bejegyeztek ezekre az ingatlanokra, amelyet a vevők az adásvétel során kifizettek.

Az egyik iratból az is kiderül, hogy a 2024-ben létrehozott Irridrawa Kft. pályázatot nyújtott be az „Öntözésfejlesztési és vízfelhasználás hatékonyságát javító mezőgazdasági üzemen belüli komplex beruházások támogatására”, amelyre összesen 49 milliárd forintos forrás áll rendelkezésre. Az Irridrawa tulajdonosi körébe a Drawa Kft. és a Mezőpack Kft. tartozik.

Ugyanebben az időszakban Tiborcz István édesanyja is földvásárlás mellett döntött Somogyban, összesen 96 hektárnyi területet vett meg 142 millió forintért. Az eladó ezúttal egy magánszemély volt, aki korábban résztulajdonosa volt a Mezőpack Kft.-nek. Ezekre a földekre szintén bejegyeztek egy 141 millió forint értékű zálogjogot a Drawa Kft. javára. A birtokgyarapításról 2025 májusában a 444 számolt be. A júniusi bejegyzés szerint az anyós további 122 hektárt vásárolt meg, a teljes tranzakció értéke 325 millió forintot tett ki. Ezúttal is rögzítettek zálogjogot 220 millió forint értékben a Drawa Kft. javára, amelyet az eladó – aki 2017-től 2023-ig vezette a Mezőpack Kft.-t – fizet ki, amennyiben létrejön a megállapodás.

Tiborcz Sándor Istvánné így az áprilisi és júniusi vásárlásokkal együtt összesen 467 millió forintot fordított termőföldre, míg Orbán Ráhel eddig 477 millió forint értékben vásárolt, így a család összesen 944 millió forintot költött eddig Somogy vármegyében található földterületekre. Az asszony 2021-ben hozta létre lányával együtt a Rekettyés-Agro Kft.-t, amely elsősorban gabonafélék, hüvelyes növények és olajos magvak termesztésére specializálódott. A Tiborcz család Bicske térségében, Tükröspusztán is folytat földbirtok-építést, ahol a Szabad Európa összeállítása szerint legalább 340 hektárt tulajdonolnak.

A Drawa Kft. 2009-ben jött létre, hosszú ideig külföldi kézben volt, majd 2024-ben az Agrár Invest Alpha Kft. vásárolta meg, amely a Tiborcz Istvánhoz köthető Főnix Magántőkealap tulajdonában van. Ebbe az alapba az állam is befektetett 50 milliárd forintot. A Drawa Kft. jelentős szereplő a mezőgazdasági szektorban: 5000 hektáron gazdálkodik, 2023-ban 1,6 milliárd forintos árbevételt és 391 millió forint nyereséget könyveltek el. A birtok központjában található Széchenyi vadászkastély szintén a Főnix Magántőkealap tulajdonába került.

A miniszterelnöki család más régiókban is jelen van a földvásárlásokban: két évvel ezelőtt beszámoltak arról, hogy a nyilvánosan kifüggesztett adásvételi szerződések szerint Orbán Ráhel 34 hektár, majd további 60 hektár szőlőt vásárolt Tokaj környékén. A 600 millió forint értékű tranzakció különlegessége, hogy ezek közül több terület korábban már Lévai Anikó, Orbán Ráhel édesanyja nevén volt.

Az igazi gond az, hogy nem is nagyon látják, erre mikor kerülhet sor.