Megtorpant a rendszer, a hatalom sorozatosan hibázik – jelentette ki a Népszava Törésvonal című műsorában az aHang politikai igazgatója.
Szalóki Viktor kifejtette: ezek a hibák jól láthatók mind a kommunikációban, mind a kormányzat lépéseiben, ugyanakkor szerinte mindez veszélyes légkört teremt. Példaként említette, hogy olyan emberek is célkeresztbe kerülhetnek, akik nem szeretnének akkumulátorgyárat a lakóhelyük közelében. Éppen ezért nehéz kiállni egy ügy mellett, hiszen – állítása szerint – a kormány félelemmel teli környezetet alakított ki. Úgy látja, hogy a társadalmi kiállás egyre erőteljesebb: a kegyelmi botrány óta sok olyan ember kezdett el politikailag aktívvá válni, akik korábban nem voltak azok. Nyomatékosította: az aHang nem konkurál a Tisza Párttal, mivel egy másik ligában játszanak.
„Mi egy közügyekkel, társadalmi problémákkal – a szó hagyományos értelmében vett politikával – foglalkozó szervezet vagyunk. Nem vagyunk párt, nem is leszünk, nem fogunk párttá alakulni, és nem indulunk választásokon. Számunkra az a fontos, hogy egy igazságosabb, szolidárisabb Magyarország épüljön, felkaroljunk olyan helyi és országos ügyeket, amelyekben valódi változást szeretnénk elérni. Van felhajtóereje annak, ha egyre több ember kezd el ezekkel foglalkozni” – magyarázta. Hangsúlyozta: akkor is küzdeni fognak a társadalmi igazságtalanság ellen, ha más kerül hatalomra. Ha például a Tisza Pártnak lesznek visszás ügyei, azokat is ugyanekkora elánnal fogják bírálni.
„Szerintem a Fidesz ellen tüntetnek” – mondta a fiatal szentesi srác, azonnal be is állt a demonstrálók közéTöbb méteres, bársonyborítású trónnal ünnepli az első Nemzeti Oligarcha Napot az aHang„Nagyon szeretném hinni, hogy sem a Tisza Párt, sem bárki más, aki leváltja ezt a rendszert, nem gondolja azt, hogy ha olyasmit tesz, ami a magyar emberek érdekeivel szembemegy, vagy el akarja tussolni a társadalmi problémákat, akkor a civil társadalom ne kérné ezt számon” – fogalmazott. Szalóki Viktor arról is beszélt, hogy az aHang célja az, hogy a legnagyobb parlamenten kívüli erővé váljon, amely képes ügyeket felerősíteni – de ezt nem a választási politikán keresztül szeretnék elérni. Kiemelte továbbá, hogy az elmúlt hetekben országszerte több tüntetést is szerveztek az átláthatósági törvény ellen, nemcsak Budapesten.
Hat magyar városban is tüntettek szombaton a Fidesz üldözési törvénye ellen, és még nincs végeMegkérdeztük az aHang néma tüntetésének résztvevőit, meddig van maradásuk ebben az országban – Videó!Tapasztalatai szerint az emberek megértették, miről szól ez a tervezet. Végül úgy fogalmazott: nehéz 11 hónap áll előttünk, mert a kormány szerinte mindent megtesz majd azért, hogy fokozza a társadalmi feszültséget és tovább hergelje az embereket.