Aggódó szívvel nézünk át az országhatáron, figyelve az erdélyi eseményeket. A hely, a parajdi sóbánya jelentősége történelmi korokon átívelt, természeti értéke, gazdasági haszna és gyógyító ereje méltán híres. De annak, amit Parajdként eddig ismertünk, valószínűleg végleg vége.
Az okok immár letagadhatatlanok. A pénzügyi forrásokat kivonták. A hasznot vissza nem forgatták. Az aggódó hangokat elhallgattatták. A kéréseket elhessegették. A kívánatos javításokat, beruházásokat, állagmegóvásokat a végletekig elhúzták. Az figyelmeztetésekre legyintettek. Tudták, a helyiek úgyis megoldják.
És akkor jött egy kis eső. A hegyoldalakon lefolyt egy kis víz. A kivágott erdők helyén megindult a sár. A hegyi patakok felduzzadtak, medrük határait feszegették. Végül a sóbánya felett futó Korond-patak, egyesülve más hegyi vizekkel, áttörte a kis, reménységből épített javításokat, átgázolt a legyintéseken, kihasználta a réseket és a hiába jelzett hiányokat. Nem nézett imára kulcsolt kezekre, elsóhajtott fohászokra, határokon átívelő érzelmekre. Átzúgott az otthonukért, munkájukért aggódók előtt. Betört és elsodort, magával ragadott és elárasztott, átgázolt és elöntött, lerombolt, beszakított mindent, ami akadályként állt pusztító ereje előtt. Nevét, amelyet addig csak a helyiek jegyeztek, ismertté tette egyszer-s-mindenkorra.
A dühödten rohanó székelyföldi vizek talán lenyugszanak. A hely, melyet úgy hívtunk, parajdi sóbánya, azonban soha többé nem lesz ugyanaz.
Tanuljuk meg a patak nevét akkor, amikor vannak olyanok hazánkban is, akik szépen szólnak. Figyelmeztetnek, hogy rosszak az utak, melyeken járunk.
Pusztítják a javainkat, amelyeket birtoklunk. Nagyok a terhek, amiket viselünk. Megroppan az egészségünk, ami a kincsünk. Nem találjuk a gyógyulást, amiben bízhatunk. Keressük a jövőt, amit szültünk. Megsérült a lélek, akit nevelünk. Hiányzik a tudás, amit átadnánk. Nincs már itthon, aki tervez, aki alkot, aki épít. Kérdezzük, hol van az az ország, ami az örökségünk?!
Esőcseppek ezek is. Mind hullanak egyre a kérdések, a fájdalmak, egyéni tragédiák, ráébredések és eszmélések. És ott vannak a repedések, rejtve, de ha az apró cseppek egyesülnek, és megindul az ár, azt ugyanúgy nem lehet évtizedek elavult ígéreteivel elterelni.
