Képzeljünk el egy fiatal anyát, aki szeretne elmenni dolgozni, de a férje megtiltja neki. Vagy egy kamasz lányt, akinek annyi zsebpénze sincs, hogy egy fagyit vegyen magának. Szívesen vállalna diákmunkát, az apja megtiltja neki. Az érv annyi, hogy azért, mert te lány vagy.
Vagy képzeljük bele magunkat egy kisgyerek helyzetébe, akinek nem vesznek a szülei télikabátot, mert a cigaretta és az alkohol költségei előbbre valók a meleg holminál.
A legdermesztőbb, hogy ezek nem kitalált példák. Mindhárom bánásmód amellett, hogy embertelen, kimeríti a gazdasági bántalmazás fogalmát. A jelenségről lapunk többször írt. Arról van szó ilyenkor, hogy két ember viszonyában az egyik, jellemzően a férfi olyan mértékben domináns, hogy egyedül hoz pénzügyi döntéseket úgy, hogy nem veszi figyelembe a másik, jellemzően a nő vagy gyerek érdekeit, szükségleteit. Ennek a hozzáállásnak változni kell, és ebben sokat segíthet például az online panelbeszélgetés, amelyet a Nők a Nőkért az Erőszak Ellen (NANE) Egyesület szervezett. Az Utcáról Lakásba Egyesület, a pécsi Élmény Tár és a Szomolyai Magyar Roma Egyesület szakembereivel azt járták körbe, hogyan jelenik meg a gazdasági erőszak marginalizált közösségekben.
Dolgozol, ha megengedem
A falujukban mintegy 1600-an élnek, 5-600 fős a roma közösség, mindig létezett a férfiuralom, csak nem fogalmazódott meg, magyarázta Lázár Irén, a szomolyai egyesület szakembere. Jellemző az anyagi kontroll, a függőségben tartás, a leggyakoribb az, hogy az asszonynak megszabják, mire költhet. Felidézett egy példát, amikor
a gyerekek cseperedése után az anyuka szeretett volna dolgozni. A férje belement, de csak helyben vállalhatott munkát. A nő hiába érezte jól magát a munkahelyén, rövid idő után fel kellett mondania, mert a párja mégsem tűrte.
Hogy nem engedik a falun kívül dolgozni a nőket, nem egyedi eset. Hasonló a helyzet a bevásárlással: Mezőkövesdre bemehetnek, mert az kisváros, Egerbe már nem, mert az nagy.
Bár több száz kilométerre van egymástól a két település, a pécsi Élmény Tár munkatársa, Sütő Ramóna számos példát lát arra, hogy a szomolyai nők sorsához hasonlóan hogyan szabotálja sok pécsi férfi a nők munkavállalását. Ráadásul, tette hozzá, a gazdasági erőszak általában nem önmagában áll, hanem társul például fizikai erőszakkal. „Láttunk olyat, hogy a férfi csak úgy volt hajlandó elengedni a nőt pénzt keresni, ha egy munkahelyen dolgoztak, és ott állt bosszút otthoni konfliktusok miatt. Vagy olyat, hogy a nő dolga volt a bevásárlás, de nem mehetett haza a blokk nélkül” – idézte fel a példákat.Nem csak romákra jellemző a gazdasági erőszak, cáfolt meg kérdésünkre egy előítéletet Lázár Irén. Lát példát rá a nem romáknál is, bár ott inkább például a teljesen külön kassza a jellemző: ad a férj a keresetéből a háztartásba annyit, amennyit gondol, a többit saját magára költi.
A sor végén áll a gyerek
Nehéz elkülönítve kezelni a szülő és a gyerek helyzetét. Elsődlegesen gyerekekkel foglalkoznak, de ahhoz, hogy velük jól tudjanak együtt dolgozni, a családot is figyelembe kell venni, húzta alá Sütő Ramóna. Gyerekek esetében a gazdasági bántalmazás legtöbbször úgy jelenik meg, hogy a felnőttek szabotálják az ellátást, priorizálják, hogy mire költsenek, és például a gyerekek bérletét nem feltétlenül veszik meg. Látnak olyat, hogy a gyerek nem szezonálisan van felöltözve, kabát nélkül jár télen.
Nemek közötti különbségtétel is felbukkan, ilyen az, amikor a kamasz lányt nem engedik diákmunkára, a fiútestvéreket igen, a válasz annyi, hogy „azért, mert te lány vagy”.
Érdeklődésünkre Lázár Irén azt válaszolta, hogy az ő falujukban is vannak érintett gyerekek. Ahogy nőnek a lányok, a megrögzött mintát rájuk is elkezdik kivetíteni az apák. Iskolába bemehet a városba, de szabadidőt eltölteni nem, vagy fillérre kiszámolva kap napi pénzt a gyerek, így egy vizet se tud magának venni pluszban, hiába szomjas, sorolta a példákat.
Erőt adnak egymásnak
Ahogy az a beszélgetés során elhangzott, a megoldás érdekében szükség lenne többek között megfizethető bérlakásokra, hogy ne kelljen kényszerből egy függőségben tartó ember mellett maradni. Anyabarát munkahelyekre, hogy ne kelljen félni attól, mi lesz, ha beteg lesz a gyerek. Ki kell tágítani a perspektívát, mert a bántalmazottaknak sokszor csak bizonyos dolgokról van tudásuk.
Kíváncsiak voltunk, hogy a segítők tapasztalatai alapján boldogok-e a gazdasági erőszak börtönébe kényszerített nők. Lázár Irén erre nemmel válaszolt. „Egyszer kérdeztük, hogy szerelmesek-e. Mindenki nemet mondott az adott csoportban. Azt is tudni szerettük volna, érezték-e már elégedettnek magukat. Aki igennel felelt, az a gyereke születésének pillanatát jelölte meg. Olyan is volt, aki azt mondta, ugyan örül, hogy van gyereke, de nem érzi magát elégedettnek.”
Bár még csak idén kezdték a gazdasági erőszakról való beszélgetést, már látszik fejlődés, felismerik, hogy másképp is lehet élni, felelte kérdésünkre Lázár Irén. A legfontosabb az informálás, a prevenció, hiszen családi körből azt hozzák, hogy „ezt így szoktuk”. Rácsodálkoznak, ha azt hallják, hogy ez így nincs jól, vagy ha egy másik asszony elmeséli, hogy náluk másképp csinálják. A legnagyobb kihívás, hogy ne fogadják el a sorsukat. Hisz benne, hogy ezek a beszélgetések előbb-utóbb beérnek.
Meg kell erősíteni ezeket a nőket, meg kell tanulniuk nemet mondani.
A szomolyai egyesület sokat segít nekik abban, hogy szélesedjen a látókör. Rendszeresen viszik a nőket világot látni, bemennek egy-egy vásárba, hogy bátrabbak legyenek, és később egyedül is el merjenek menni. Volt már, hogy ennek hatására összefogtak páran egy csajos napot tartani, osztotta meg az örömét. Nagyon fontos, hogy ha meg akarják törni a mintát, akkor a fiúkkal is foglalkozni kell, illetve szeretnék bevonni a férfiakat az egyesület életébe.
