Már egy éve üresen áll a vadonatúj újbudai egynapos sebészet, mert az egészségügyi hatóságok továbbra sem fogadják be a működéséhez szükséges kérelmet – ezt az RTL Híradó közölte.
A DK-s kerületi polgármester, László Imre szerint akár jövő héten el tudnák indítani az ellátást, amely csökkentené a várólistákat és a drágább kórházi ellátást helyettesíthetné, ám a kormánytól semmilyen választ nem kap. Annak ellenére, hogy az induláshoz annyi kellene, hogy a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) befogadja a kérelmet, ami alapján az állam finanszírozná az itt végzett ellátásokat. Ráadásul az épület fenntartását és az orvosokat az önkormányzat finanszírozná, a tb része például a műtétekre vonatkozna. Decemberben a NEAK hiánypótlást kért, amit elviekben meg is kaptak azóta, ennek ellenére továbbra se történik semmi.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter még februárban ígérte meg a kormányinfón, hogy utánanéz, hol tart az ügy, illetve hol akadt el. Az RTL Híradó kérdésére a Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium azt közölte, hogy a hiánypótlás után a többletkapacitás-befogadási bizottság a tavaszi ülésén tárgyalta a kérelmet, de hogy elfogadták, vagy elutasították-e, azt nem árulták el. A NEAK tájékoztatását későbbre ígérték.