Kubatov Gábor a Fradiváros ügyéről: Egyetlen dolgot kérünk, kerüljük a politikailag vezérelt döntéseket

Az FTC elnöke a 25 milliárd forintos állami támogatás ellenére sem épülő sportközpont miatt indult eljárásokkal kapcsolatban utóellenőrzést kért.

Kapcsolati erőszak: hosszabb bírósági távoltartást és szélesebb rendőri jogosítványokat javasol a Belügyminisztérium

A tárca a kapcsolati erőszak visszaszorítását és a közlekedésbiztonság javítását célzó változtatásokról egyeztetést kezdeményez a szabályozásért felelős minisztériumokkal.

A Belügyminisztérium is feljelentést tett a 25 milliárd forintos Fradiváros ügyében, az FTC ultimátumot kapott

A tárca sportért felelős államtitkársága az FTC-nek nyújtott, a Fradivárosra vonatkozó támogatás és annak ügyleti kamatainak visszafizetéséről rendelkezett. E szerint a klub előtt három lehetőség áll: 30 napon belül egy összegben visszafizeti a támogatás összegét, 12 hónapos részletfizetést kér az összegre vagy utóellenőrzés elrendelését indítványozza.

Jogi lépéseket tenne az őt ért támadásokkal szemben az augusztus 20-i ünnepségek szervezője

Besnyő Dániel állítja, hogy cége, a Hardrock Kft. nem tiszás cég, kormányoktól és pártoktól függetlenül működik több mint 20 éve.

Vizsgálatot rendelt el a Belügyminisztérium az augusztus 20-i rendezvényszervezés ügyében

A tárca egy sikerpropagandaízű közleménybe csomagolta, hogy tisztáznák a sajtóban megjelent információkat.  

A magyarországi börtönökben fogvatartottak több mint 96 százaléka magyar állampolgár

Közzétette a Belügyminisztérium a magyarországi büntetés-végrehajtási intézményekben rács mögött lévők állampolgársági megoszlását. A külföldi elítéltek és letartóztatottak között a szomszédos országok állampolgárai vezetnek, de a világ minden tájáról vannak fogvatartottak a hazai börtönökben.

Képünk illusztráció.

Pósfai Gábor leváltotta a Nemzeti Kommunikációs Hivatal vezetőjét

Az új, ideiglenes elnök pedig felmentette a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség vezérigazgatóját.

Felülvizsgálja a teljes sportakadémiai rendszert a Belügyminisztérium

A Ferencváros 25 milliárdos támogatásának elszámolása ugyancsak folyamatban van.

Nem indít vizsgálatot a kormány, amiért technikai okokra hivatkozva letiltották az Átlátszó Portik Tamással készített interjúját

A belügyminiszter hallgat, a büntetés-végrehajtás pedig nem tartja indokoltnak az interjúengedélyezési gyakorlat felülvizsgálatát.

Mire költötte a Kubatov Gábor vezette FTC a Fradivárosra adott 25 milliárd forintot?

A kérdésre már a Tisza-kormány Belügyminisztériuma is megtagadta a választ. A Ferencváros Torna Club fideszes elnöke korábban azt állította, hogy az állami támogatás minden fillérje náluk van, de hogy milyen formában, azt ő sem mondta el.

Kubatov Gábor - Korábbi felvétel

Több mint másfél milliárdért rendeltek előadást a választás előtt Balásy-féle cégtől „Mándoki koncert” munkacímmel

Konkrét fellépő és dátum ugyanakkor nem szerepelt a megrendelésben.

„Nem a fesztiválra érkező 18 éves, füvet szívó diák zavarja az embereket, hanem az agresszív, magukból kivetkőzött alakok a parkokban”

Ha változik is a drogtörvény, a Belügyminisztérium szerint az nem liberalizációt, hanem hatékonyabb állami fellépést jelentene. Más kormányzati szereplők ugyanakkor nem feltétlenül rendészeti oldalról közelítenék meg a kérdést.

Török Áramlat: Táskabomba volt, de ügy Magyarországon nincs

Itthon hivatalosan senki sem nyomoz a kétes hátterű, sokak szerint kampánycélokat szolgáló szerbiai „álmerénylet” kapcsán.

A bukott magyar külügyminiszter és a szerb elnök sétálgatnak

Ezredessé léptették elő Szabó Bencét, Pósfai Gábor belügyminiszter kabinetfőnöke lett

A Belügyminisztérium meg is indokolta a gyors ugrást.

Felmondja a Balásy-féle Lounge-csoporttal kötött két, összesen 150 milliárd forint értékű megállapodását a kommunikációs hivatal

Az egyedi szerződéseket, a folyamatban lévő megrendeléseket, az előlegfizetéseket, a teljesítéseket és az elszámolásokat felülvizsgálják.

Balásy Gyula - Korábbi felvétel

Három hét maradt a személyi igazolványok cseréjére, mintegy 135 ezer idősebb embernek kell figyelnie

Augusztus 3-tól már csak a kártya formátumú okmányok lesznek érvényesek.

Akinek könyv típusú okmánya van, a cserét mielőbb kezdeményezze - kérte a Belügyminisztérium

Előre hozzávágtak 8,7 milliárd forintot Balásy Gyula cégéhez, mégis más rendezi az augusztus 20-i állami ünnepséget

Azóta az Orbán-kormány kedvelt vállalkozása ellehetetlenült.

Tűzijáték Budapesten 2025. augusztus 20-án

Pósfai Gábor: A taorendszer felülvizsgálata elkezdődött

A belügyminiszter szerint a versenysport eredményességének fenntartása továbbra is kiemelt cél, de egy átláthatóbb, igazságosabb rendszerre van szükség.

Közepesre csökkentette a terrorfenyegetettség szintjét Pósfai Gábor belügyminiszter

Az iráni háború miatt az Orbán-kormány által elrendelt szigorítást ma már sem a nemzetközi helyzet, sem a hazánk biztonsági helyzete nem indokolja.

Pósfai Gábor – korábbi felvétel

Felmondta a Balásy Gyula cégeivel kötött szerződéseit a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség

Az indoklás szerint az NRÜ és az ügynökséget felügyelő Belügyminisztérium a kialakult helyzetben nem látta biztosítottnak a keretszerződések biztonságos teljesítését, ezért „a közpénzek védelme érdekében” a keretszerződések azonnali megszüntetése mellett döntött. 

A belügyminiszter bő egy héttel kinevezés után már fel is menthette a Bács-Kiskun megyei rendőrfőkapitányt

A tárca egyelőre nem erősítette meg, hogy bő egy héttel kinevezése után leváltották volna Tóth Tamást – értesült a 24. Az egykori budapesti rendőrfőkapitány megbízatását a Közszolgálati Rendőrszakszervezet is ellenezte, aggályaikat a belügyminiszternek is jelezték.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat főigazgatójának kinevezését is visszavonta a belügyminiszter

Közölték azt is, hogy ezt követően ki tölti be a posztot.

Pósfai Gábor belügyminiszter

Feldarabolhatják a TEK-et

A Nemzeti Nyomozó Iroda pedig kikerülhet a Készenléti Rendőrség alól.

Mecser Tamás lett az új országos rendőrfőkapitány

Magyar Péter június 8-ai hatállyal visszavonja Balogh János megbízását.

Mecser Tamás

A Tisza-kormány felülvizsgálja a politikai alapon adott menekültstátuszokat

A Belügyminisztérium közlése szerint a vizsgálat már májusban elindult. A menekültügyi hatóság erről már hivatalosan is értesítette az érintetteket, akiknek személyesen is meg kell jelenniük a hatóság előtt.

A korrupció vádja elől Magyarországra menekülő volt lengyel miniszterhelyettes, Marcin Romanowski.

Aggódott a magyar öttusa, most államtitkárrá nevezték ki az exvilágbajnok sportolót

A 24.hu egy korábbi munkatársa ugyancsak államtitkári kinevezést kapott.

Kálnoki Kis Attila (középen) 2026. április 20-án a Szoboszlai Dominikről szóló könyvéről rendezett somorjai pódiumbeszélgetésen

A belügyminiszter egy ismert ügyvédet nevezett ki közigazgatási államtitkárának

Pósfai Gábor szerint Retteghy András Tibor szakmai felkészültsége, tapasztalata és elkötelezettsége garancia arra, hogy a Belügyminisztérium „működésében is a jogállamiságot, a szakmaiságot és a közérdeket képviselje”.

Pósfai Gábor kijelentette, a rendvédelemben a szakmaiságnak elsőbbséget kell élveznie a politikával szemben

A belügyminiszter az ágazat első, teljes körű állománygyűlésén célként jelölte meg, hogy a rendőrök, tűzoltók, büntetés-végrehajtási dolgozók, katasztrófavédelmi szakemberek és nemzetbiztonsági munkatársak politikai nyomás nélkül, stabil környezetben dolgozzanak.

A TASZ tanácsokkal segíti a Tisza-kormányt a Pegasus-ügy kivizsgálásában

Kivizsgálják és nyilvánosságra hozzák a Pegasus-botrányt és a politikailag motivált lehallgatásokat – ígérte Pósfai Gábor belügyminiszter a parlament nemzetbiztonsági bizottságának hétfői miniszteri meghallgatásán. Ennek kívánatos mikéntjéről kérdeztük Remport Ádámot, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) Közéleti Részvételi Programjának szakértőét, aki a 2021-es Pegasus-ügy sértettjeinek jogorvoslati ügyeit is koordinálja.

Magyar Péter bemutatta Pintér Sándor luxusminisztériumát is

A miniszterelnök harmadik tárlatvezetésén felhívta a figyelmet, hogy a belügyi tárca eddigi vezetője alatt tették tönkre a kórházakat, a gyermekvédelmi intézményeket és alázták meg a tanárokat.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang