A Jog és Igazságosság (PiS) támogatásával induló Karol Nawrocki nyerte a lengyel elnökválasztás második, vasárnapi fordulóját – derül ki a lengyel országos választási bizottság (PKW) honlapján közölt végeredményekből. Az AP cikke szerint a 42 éves történész a szavazatok 50,89 százalékát szerezte meg, míg Rafał Trzaskowski varsói főpolgármester a voksok 49,11 százalékát kapta.
Az Ipsos urnazáráskor, vagyis este 9 órakor közzétett exit poll adatai alapján még úgy tűnt, hajszálnyi előnnyel, a szavazatok 50,3 százalékával Rafał Trzaskowski nyert, míg Karol Nawrocki 49,7 százaléknyi szavazatot szerzett. Egy másik közvélemény-kutató, az OGB akkor arról számolt be, hogy Trzaskowski mindössze 50,17 százaléknyi vokssal vezet, vagyis statisztikai hibahatáron belül állt a két elnökjelölt.
Az 53 éves varsói főpolgármester a Donald Tusk miniszterelnök mögött álló pártszövetség, a Polgári Koalíció (KO) és a vele kormányon lévő pártok támogatásával vágott neki a megméretésnek. A 42 éves történész Karol Nawrocki hivatalosan függetlenként, de a jelenleg ellenzéki, Jarosław Kaczyński-féle PiS jelöltjeként indult. Az első fordulóban Trzaskowski a voksok 31,36 százalékát nyerte el, Nawrocki pedig 29,54 százalékot kapott. Miután a jelöltek egyike sem szerezte meg a voksok több mint felét, második fordulót kellett tartani.
Exit poll: Rafał Trzaskowski vezet, de hajszálnyi különbségen múlhat a lengyel elnökválasztásKarol Nawrocki és Rafał Trzaskowski népszerűsége az elnökválasztás május 18-i első fordulója után nagyjából fej-fej mellett állt. A mérleg nyelvét főleg azok a fiatalok jelenthették, akik két hete még valamelyik kieső szélsőjobboldali jelöltre, a harmadik Sławomir Mentzenre vagy a negyedik Grzegorz Braunra adták a voksukat. A két forduló között a jelöltek országjárással próbáltak megközelíteni az eddig passzív szavazókat az ország legkülönbözőbb vidékein.
Zajlik a lengyel elnökválasztás, az eredményt a politikai spektrum két szélén álló fiatalok dönthetik elDonald Tusk megkapta a figyelmeztetést az elmaradó reformokért, sorsdöntő második elnökválasztási forduló vár két hét múlva Lengyelországra