A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség minősített emberölés kísérlete miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki benzinnel lelocsolta és felgyújtotta barátját, mert nem adott neki cigarettát – közölte a testület kedden.
A borsodi településeken lakó alkalmi munkákból élő vádlott tavaly júniusban kereste fel barátját egy közös borozás után. Együtt elmentek a helyi kocsmába, zárás után pedig a vádlott házában ittak tovább. Hajnalban a férfi cigarettát kért barátjától, aki nem tudott adni, emiatt összevesztek.
A vádlott felvette a szobában lévő benzinnel megtöltött flakont, az üzemanyaggal lelocsolta a sértettet, majd öngyújtójával meggyújtotta. A férfi ruhája azonnal meggyulladt, ezért megpróbálta eloltani a tüzet és levenni az égő ruhadarabokat. A vádlott ezt látva egy vödör vízzel öntötte le a sértettet, majd – miután észrevette a ház előtt álló szomszédokat – a hátsó ablakon kimászva elmenekült.
A sértett másod-, harmadfokú égési sérüléseket szenvedett és közvetlen életveszélyes állapotba került, a korán megkezdett orvosi kezelés nélkül meghalt volna. Az ügyészség a büntetlen előéletű letartóztatásban lévő férfivel szemben fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra.