A Hadtörténeti Múzeum mellett található megsüllyedt Esztergomi rondella megerősítésére annak ellenére nem jut pénz továbbra sem a Budai Várra szánt milliárdokból, hogy a problémáról évek óta tudnak a felelősök. A Budai Vár alatti, üreg-, folyosó-, és pincerendszerek miatt több helyen is falrepedések és süllyedések várhatók, ami a vár környékén lévő épületeket is veszélyeztetheti – írja a Szabad Európa egy szakmai anyag alapján.
„A várhegyre öntött... [beton]felépítményre nem sajnálják mindannyiunk közös vagyonát a megkérdezésünk nélkül rákölteni – csak 2014-2020 között csaknem félszáz jogszabályt alkottak (mintegy kéthavonta egyet) és 50 milliárd (naponta átlagosan 19,5 millió) Ft-ot költöttek erre –, addig az alapok megerősítésére ugyanebben az időszakban semmit sem fordítottak. Ami most könnyen megbosszulhatja magát és az itt élők számára rendkívül súlyos következményekkel járhat” – olvasható a dokumentumban.
A tanulmány szerint a geológiai adottságai miatt is fontos lenne törődni a Várhegy alapzatával, ahol gyakoriak a talajmozgások. A lap emlékeztet: míg a vár nagyberuházásai a kormány Nemzeti Hauszmann Programja keretében zajlanak, addig az Esztergomi rondella önkormányzati hatáskörbe tartozik, a városvezetésnek azonban régóta nem futja a nagyjából 200 millió forintba kerülő megerősítési munkára.
A Budavári Önkormányzat 2021. júniusi testületi ülésén a kerület akkori ellenzéki polgármestere, V. Naszályi Márta előterjesztést adott be az Esztergomi rondella kapcsán. Ebben sürgette az építmény részletes további vizsgálatát és megerősítését. V. Naszályi a Szabad Európa megkeresésére most közölte:
polgármesteri ciklusa elejétől kezdve tudta, hogy probléma van az Esztergomi rondellával, de végül a koronavírus-járvány és az elvonások miatt nem maradt erre forrás a költségvetésben.
A kerületi önkormányzat a lap érdeklődésére elmondta, a rondella „állagromlása, mozgása, sűrűsödő repedései miatt évtizedek óta ismert”. Az elmúlt tíz év süllyedésmérései alapján a városvezetés a tartószerkezeti szakvélemény elkészíttetését tervezi, és ennek ismeretében dolgozzák majd ki a részletes intézkedéseket. Erre azonban jelenleg nem áll rendelkezésre fedezet, így külső források bevonását tervezik.
Szűk az új hely a belügynek, miközben már milliárdok mentek el bútorokra és teakonyhára isTestet ölt az orbáni terv, kormányzati negyeddé alakul a budai Vár