Rohanó életünk sodrában gyakran még rövid távra sem emlékszünk vissza. „Matolcsy György egészen kiváló és remek munkát végzett (...) egy mindenki által ismert hőstette is van, ez pedig a devizahitelesek ügye (...) Ő volt az, aki a megfelelő pillanatban megfelelő döntésekre javaslatot téve a kormánynak végül is kimentette a devizahiteleseket abból a csapdából, amibe Közép-Európában sok százezer család szorult bele.” Orbán Viktor kormányfő egy tavaly november reggeli rádiószózatában emelte a nemzet nagyjainak sorába az időközben az MNB-től elköszönt elnököt. (Feltehetően a közpénzből működtetett jegybanki alapítványok spiritus rectoráról manapság kevésbé zengene hasonló ódákat a NER atyja.)
Az Európai Unió Bírósága (EUB) április 30-án hozott ítéletet arról – egy konkrét ügy kapcsán –, hogy a devizahitelek tisztességtelenek voltak, az ezt megalapozó szerződések pedig semmisek. Azóta majd négy hét telt el, és nagy a bizonytalanság. A miniszterelnök sem siet, hogy megnyugtassa az egykori hárommillió hiteladóst: dolgoznak azon, miképpen tudnak érvényt szerezni az ítéletnek. (Már majdnem azt írtam, hogy miképpen az egy jogállamban szokásos, de a magyar kormányra ezt a minősítést csak eléggé szűk keretek között lehet alkalmazni.) Gulyás Gergely is elbagatellizálta az ítélet által diktált felelősséget: „a döntés leegyszerűsítve annyit mond, hogy ha a tájékoztatás nem volt megfelelő, a bankoknak kell viselniük a terhet. Ezek egyedi esetek, és egyedi mérlegelést kívánnak.” A kancelláriaminiszter tisztában van vele, hogy az EUB ítélete nemcsak a magyarországi, hanem az Unió valamennyi olyan devizahitel-szerződésére érvényes, amely árfolyamkockázathoz kötött volt. Fónagy János miniszterhelyettes a parlamentben elismerte, a kormányzati intézkedések nem minden esetben hoztak megnyugtató megoldást. Most a már teljesen szükségtelen kúriai döntéstől várja a megoldást. A vagyonukat elvesztő károsultak viszont szívesen véget vetnének ennek a felelőtlen bújócskának.