Baloldal nélküli nincs demokrácia. Jobboldal nélkül sincsen. Mindkét politikai irányzat legitim demokráciaalkotó erőt képvisel. Egymásnak nem ellenségei, hanem ellenfelei. Nyilván sok más demokratikus irányzat is létezik, a történtek kedvéért most maradunk e kettőnél.
Ha választásokon többséget szerezve ez a két irányzat valamelyike kormányt alakít, nem szűnik meg a demokrácia, csak baloldali vagy jobboldali kormányzati irányítás érvényesül. Ezáltal játszódnak le az állandó politikai helyesbítések. Ezért bizonyult – eddig – a demokrácia a legstabilabb és legélhetőbb rendszernek. Még ha az értetlen szemlélő számára ez az állandó váltakozás a nyugtalanság benyomását kelti is. Ha még értetlenebb, csak válságot, csak káoszt lát maga körül. Ilyenek sokan vannak. Nagyon. És nekik is joguk van választani, ami végzetes.
Ők jelentik a legnagyobb veszélyt a demokrácia számára. A nem tudás lázadói.
Ők a rend, a nyugalom, a béke (az Isten, Haza, Család) örök reményében azokra szavaznak, akik azt ígérik, megszabadítják a’ zembereket az álladó váltakozások felfoghatatlan terhétől. Atyai kegyességük megnyugtatóan hat, és egyre inkább többségi szavazatokra váltható. A nem tudás vámszedői.
Akik ezt a megbékélt világot ígérik, vagy szélsőbaloldaliak vagy szélsőjobboldaliak. Mindegy, hogy mikor mi a konkrét nevük: populisták, autokraták, egyéb politikai gazemberek.
Sem a szélsőjobboldaliság, sem a szélsőbaloldaliság nem demokratikus.
A bolsevizmus a szélsőbaloldal, a fasizmus a szélsőjobb klasszikus formája volt. Jóvátehetetlenül lejáratták magukat, eredeti formájukban – legalábbis egy lépésben, közvetlenül – nem tudnak visszatérni választások útján. Visszatérésüket a demokrácia látszata mögé kell rejteniük.
Teszik is. A szemünk láttára. És a demokraták ma ennek szinte ájult, tehetetlen szemtanúi csupán. Még nem találtak ellene igazi ellenszert. Mert a nem tudás ellen kellene ellenszert találni. Ráadásul nem is hiszik el, amit látnak, csak azt hiszik el, amit mondanak.
A magyar baloldaliság eddig lábon maradt pártjának elnöki tisztségére pályázó Dobrev Klára úgy kíván új korszakot indítani a baloldal számára, hogy belekiáltotta a nagyvilágba: „…nem járható út, hogy mind a kormány, mind a vezető ellenzék jobboldali. Baloldaliként nem kérek a jobboldal egyeduralmából.”
Na már most: jobboldali volt Churchill, de Gaulle, de Gasperi, Adenauer, a magyar Auer Pál, Barankovics István, ma pedig Merz német kancellár. Jobboldalinak számít minden kereszténydemokrata politikus – hacsak nem látszatból az, mind a KDNP. Mellesleg én is jobboldali vagyok.
Hol van ezektől a demokrata jobboldaliaktól Orbán, Le Pen, Alice Weidel? Hogy lehet „ezeket” és bármelyik jobboldalit azonos nevezőre hozva összezagyválni? Micsoda távlatosságú az a politikus, aki képtelen kimászni abból a jelképes gödörből, melyet pontosan a szélsőjobboldali, ill. szélsőbaloldali manipuláció teremtett, megrágalmazva minden bal- és jobboldalit, akik ab ovo demokraták? Hiszen a két szélsőség nemhogy nem demokratikus, hanem éppen a demokrácia halálos ellenségei.
Lehet, hogy Magyar, vele a Tisza párt szélsőjobboldali. Egyelőre rejtegeti. És ha ő is szélsőjobboldalinak bizonyul és nyer – ahogy sokan gondolják? Hát mi van akkor? Rosszabb lesz? Annál jobb. Végképp nem lehet Magyart és pártját tovább összekotyvasztani a jobboldalisággal, vele a demokráciával. És kiderül, lehet-e bárkinek a Vezérrel szemben nyernie. Vagy Magyart a „Marcia su Nagyvárad” sikere ellenére hazaárulás címén megpróbálják kiiktatni. Ha mégsem merik ezt megtenni, mit tud kezdeni azzal, hogy kormányra kerül – a meglévő orbáni gazdasági háttérhatalom irtózatos erejével szemben? A kísérlet megéri, szemben azzal, hogy Dobrev a Tisza győzelmi esélyét megakadályozva, a megszerzett szavazatokkal néhány képviselőjét beülteti díszpintynek a látszatparlamentbe. Ha a DK képviselői egyáltalán bekerülnek az országgyűlésbe.
Akárhogy lesz, ami Magyarban most jobboldali, az mi sem természetesebb, hogy nem tetszik egy baloldalinak. Így van ez fordítva. De ha csak "jobboldali”, vagy csak „baloldali”, akkor sem ellenségei egymásnak, hanem ellenfelei. Viszont az orbáni rendszer ellenség, mégpedig halálosan veszélyes nemcsak a nemzet politikai életére, hanem egész kultúrájára. Hogy képes valaki ezt a rendszert egy napon említeni bármilyen jobboldalisággal? Hitler, Szálasi, Codreanu netán szintén jobboldaliak lettek volna?
A kommunisták/bolsevisták a jobboldalt mosták össze a szélsőjobboldallal, a nemzetiszocialistákkal/fasisztákkal. Az utóbbiak meg minden baloldalit a kommunistákkal/bolsevistákkal. Ez aljas politikai rágalmazás volt. Dobrev kijelentése ezzel szemben csak orbitális hülyeség.
Vagy lehetséges volna, hogy Dobrev a mai orbáni rendszert demokráciának tekinti? Akkor még rosszabb. Akkor azzal, hogy a mai orbáni szélsőjobboldali fasisztoid (Hadházy szerint technofasiszta) rendszert ő is összemossa a jobboldalisággal, ugyanolyan kártékony, mint azok, akik szélsőjobboldaliként a baloldalit kommunistának, ill. szélsőbaloldaliként a jobboldaliakat fasisztának bélyegezték és bélyegzik ma is.
Vagy lehetséges, hogy ezt csak kampányfogásként alkalmazta? Akkor még rosszabb, mert saját választóit akarja megvezetni.
Nyilván, pártjának, a DK-nak néhány megválasztott képviselője majd beül a Vezér és Miniszterelnök uralta álparlamentbe, és – ahogy ő mondja – „rendszerváltó pártnak” fogja képzelni magát.
Van, ami ellen nincs orvosság. Ellene még az istenek is tehetetlenek.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.