Lám, mire jó a hiúság. Állítólag Macron és Starmer elmagyarázta Donald Trumpnak, hogy Putyin palira veszi, mire az dühében leült beszélgetni Zelenszkijjel, és ripsz-ropsz megszületett az amerikai–ukrán kompromisszum. Mert az mégsem lehet, hogy minden idők legjobb amerikai elnökét ország-világ előtt hülyének nézzék! Mondhatnánk, hogy jó reggelt kívánunk, de jobb későn, mint soha.
Ukrán részről nem volt sok választás: szükségük van az amerikai fegyverekre. Trump, az üzleti alku művésze ráadásul ejtette a múltbéli támogatások visszafizetésére irányuló 350 milliárd dolláros kezdeti igényt, és belement a bányavállalkozások fele-fele arányú tulajdonlásába.
Az egyezség szerint a jövőbeni amerikai fegyverszállításokért Ukrajna ásványi anyagokkal fog fizetni, és Trump rögtön engedélyezett 50 millió dollár értékű hadianyag-eladást, az elsőt, amióta januárban hivatalba lépett.
Ukrajnának komoly természeti kincsei vannak, ám ezek jelentős része, főleg a szén és a vasérc, illetve néhány ritkaföldfém az Oroszország által megszállt donyecki és luhanszki térségben, illetve a mostani frontvonal közelében, a veszélyzónában. Amit most is ütemesen tudnak kitermelni, az a nyugatabbra lévő grafit és a lítium. Az amerikaiakkal aláírt megállapodás az új lelőhelyek felkutatására is vonatkozik, de ez és utána a bányászat megkezdése hosszú évekbe telik majd. Ebből a szempontból nincs sok értelme Trump feltételezésének, hogy az oroszok majd megkímélik az amerikai érdekeltségeket: akkorra aligha ő lesz az elnök, és valahogy talán a háború is véget ér.
Az viszont igaz, hogy a konfliktus újabb fordulatot vehet, ha az Egyesült Államok ismét közeledik Ukrajnához és eltávolodik a Putyinnal való különalkutól. Kijev ekkor sem fogja tudni visszaszerezni az összes elveszített területét, de legalább megvédheti a maradékot. Aki időt nyer, életet nyer.