Május elsején, a munka ünnepén elvileg nem kellene dolgoznunk, hisz azzal ünnepelnénk a máskor tevékeny hétköznapokat, hogy megállunk néhány órára, és élvezzük a nyári napsütést. A vállalkozóbb kedvűek majálisra mennek, virslit esznek, fagyit nyalnak, sört kortyolnak, majd lelkesen éneklik késő délután az orgonabokrok árnyában, hogy „Itt van május elseje, énekszó és tánc köszöntse”.
Mindez kevésbé igaz a „kertes emberekre”, amilyenek mi magunk is vagyunk, vagyis azokra, akiknek az ünnepből kell lecsípniük néhány órát, hogy harsány vágtában megpróbálják legyűrni az ő szorgosságuktól mindig szorgalmasabban növő gyomnövények halmait.
Nem tudtunk tegnap olyan korán ébredni, hogy a faluban valaki valahol már ne berregtette volna fel a fűkaszát, ami a férfilélek egyfajta lovagi kardja, motoros sárkánya. Elszánt és átszellemült arccal veselkednek neki rendszerint még annak az apróbb fűnek is, amit a jóval csendesebb fűnyírókkal hatékonyabban lehetne lenyisszantani. De nem. Ők két kezükben marokra fogva a kasza két szarvát, mennek előre, rendületlenül. Az okosabbak felveszik az arcukat védő, átlátszó plasztiksisakot, ami már-már egyfajta modern változata a lovagi fejvédőknek. (Ezen a ponton gyorsan utánakerestem a világhálón, milyen sisakok léteztek korábban, és jól meg is lepődtem, hányféle változatuk van.
A szabad enciklopédia szerint a sisakokat hagyományos módon két részre osztjuk, csatasisakokra és tornasisakokra, s lényeges különbség köztük, hogy míg az előbbiek zártak, az utóbbiak nyitottak.
Más besorolások szerint léteznek zárt sisakok – csuporsisak, üstsisak, csöbörsisak – és nyitott sisakok – kúpos, pántos sisak –, utóbbiak rostéllyal vannak ellátva. Ezenkívül akadnak olyan sisakok is, melyeknek egyaránt van nyitott és zárható, vagyis rostélyos változatai, mint például a sallernek és a barbutának.)
A csatába induló, magukat lovagnak érző fűkaszás férfiak ezenkívül arról ismerszenek meg, hogy rendkívül összpontosítanak az adott feladatra. Talán semmi másban nem tudnak úgy elmélyülni, mint szerszámuk ütemes lóbálásában: előbb következetesen jobbra, aztán balra, s még arra is figyelnek, hogy ne egyenesen, hanem ívesen vágják körbe a nyalábokat, hadd legyen szép is, ne csak jó. Ennek az elmélyültségnek köszönhető, hogy ha az út melletti árokparton tevékenykednek épp, a gyalogosokat se igen veszik észre: nem állnak meg egy szempillantásnyira sem, akár verődik fel kavics a káka széléről, akár nem. Minek is törődjenek az ilyesmivel, őket védi a sisak, amúgy meg egy csatának mindig vannak vesztesei, akiket remélhetőleg csak súrolnak vagy épp elkerülnek a kis kődarabok, és nem valamelyik érzékenyebb testrészt találják telibe.
S van még egy ismérve a lelkes fűkaszásnak: brüngeti a készüléket. Nem áll be egy kényelmes, egyenletes tempóra, hanem mintha valami nagy, állati motort bőgetne ezerrel, felpörgeti, aztán gyorsan visszanyomja a sebességet. Így megy ez órákon át, mert a férfi, aki a füvek ellen indul harcba, nem fárad el sohasem.