A Katona József Színház 2031 című darabja a színházi jövővel foglalkozik. Fiatal alkotók fájdalmas vallomása az elképzelt jövőről, erős múltidézéssel. Az egyik legfőbb eleme a bizonytalanság. Kikiabálják, hogy bár dolgoznak, de nem lehet tudni, hogy miként alakulnak a következő évek, ki vezeti a színházat, milyen koncepció alapján és milyen pénzből.
A Fővárosi Közgyűlés szerdán elfogadta az állam és a főváros közötti színházi megállapodást. Erre hónapokat kellett várni, az alku jócskán elhúzódott. A már említett bizonytalanság igencsak rontotta a folyamat hangulatát. Arról nem beszélve, hogy április végén írnak alá egy olyan több évre szóló szerződést, amely ettől az évtől rendelkezik a finanszírozásról.
A kézjegy létrejöttének körülményei jól tükrözik mostani morális állapotunkat, még akkor is, ha a szándék nyilván jó.
Az előző alkut még 2020-ban a mostani főpolgármester kötötte a minisztériummal, most meghosszabbították, illetve új elemekkel egészítettek ki. Az más kérdés, hogy már akkor sem volt eléggé végiggondolva az a színházi struktúra, amelyet ez a megállapodás eredményezett. Vagyis öt színház marad a fővárosnál, a többit pedig a finanszírozást tekintve átveszi az állam. Ez a felállás marad, és nő is a teátrumok költségvetése. Ez persze jó hír, főleg, ha tényleg valamennyire inflációkövető is lesz, lett ilyen passzusa az új megállapodásnak. Az is jó persze, hogy az állam többet költ a jövőben a függetlenekre. Nagy kérdés azért, hogy ez mire lesz elég, és mikortól lehet érvényesíteni. A főváros külön alapból igyekszik a függetleneket megmenteni, és remélhetőleg most már nem azon vitáznak majd, hogy ki osztja el ezt a pénzt.
Mindezzel együtt továbbra is csak találgatni lehet, hogy mi lesz 2031-ben. Mint ahogy azt sem tudjuk, hány darabnak kell készülnie még addig a múltbeli és homályos jövőbeli színházi közállapotainkról, hogy végre időben észbe kapjunk!