Országgyűlés;büntetés;Momentum;füstgyertya;

Megszavazta az Országgyűlés a momentumos képviselők és Hadházy Ákos 82 millió forintos büntetését, ki is tiltják őket a parlamentből

A rendszerváltás óta most először tiltottak ki megválasztott politikusokat az Országházból.

Kövér László házelnök indítványára az Országgyűlés hétfői ülésén egyenkénti szavazással elfogadta az eddigi legsúlyosabb fegyelmi büntetéseket, amelyeket parlamenti képviselőkre róttak ki.

Mint arról korábban mi is beszámoltunk, március 18-án hat ellenzéki képviselő füstgyertyákkal tiltakozott az ülésteremben a gyülekezési jog korlátozása ellen, amelyet a Pride betiltását is lehetővé tevő jogszabály-módosítás tartalmazott. Bár a kormánypárti javaslatot ennek ellenére elfogadták, a füst miatt az ülést félbe kellett szakítani. A büntetés Hadházy Ákos független képviselőt, valamint a momentumos Bedő Dávidot, Lőcsei Lajost, továbbá Gelencsér Ferencet, Sebők Évát és Tóth Endrét érinti, akik a karzatról Orbán Viktort és Vlagyimir Putyint ábrázoló képeket is dobtak le.

A kiszabott pénzbírságok összege meghaladja a 82 millió forintot, emellett a képviselőket több ülésnapról is kizárták. Hadházy Ákosnak 12 012 570 forintot kell fizetnie, és 12 ülésnapra kitiltották. Bedő Dávidra 24 025 140 forintos bírságot szabtak ki, szintén 12 ülésnapos kizárással. Lőcsei Lajos büntetése 14 415 084 forint, ugyancsak 12 napos kitiltással. Gelencsér Ferencnek 9 610 056 forintot kell fizetnie, őt 6 ülésnapról tiltották ki. Sebők Évára 11 211 732 forintos bírságot róttak ki, és 6 ülésnapon nem vehet részt, akárcsak Tóth Endre, akire ugyanekkora büntetést szabtak ki.

A férfi letelepedési kötvénnyel érkezett Magyarországra.