Idén április 5-én Rakamazon történt meg az, amit rémálmaimban sem akartam látni, sem hallani. Egy termetes asszonyság, aki az autójával maga előtt tolta a Tisza Párt asztalát, kijelentette, hogy nem elütni akarta őket, hanem „szappant főzne belőlük”. Egy nappal az események után írom ezeket a mondatokat, de még mindig kalapál az agyamon ez a foghegyről odavetett mondat. Mi van itt?
Április 4-én már régen nem ünnepeljük a „felszabadulást”. Idén sem, amikor 80 éve ért véget a háború. (Ha nem akkor történt, akkor is végre vége lett.) Április 5-én végképp nincs semmi ünnepelni valónk, de a szappanfőző nő eszünkbe juttatta a történelmet. Volt már arra példa, hogy emberekből szappant akartak főzni. Pedig előbb csak a szavak voltak, azután sárga csillagok, és a végén szappan.
Dragomán György csodálatos novellájával szokott emlékeztetni a napra. Ettől a naptól kezdve kellett a zsidóknak, jól látható helyen, a szívük fölött kanári sárga, hatszögű csillagot viselniük. Ez a kis dísz jelezte, hogy kinek nincs helye e hazában.
1941 óta a nácik szorgalmasan igyekeztek megszabadítani a világot az „alacsonyabb rendű, értéktelen” emberektől. Az elhurcoltak, elgázosítottak vagyontárgyai hamar új gazdára találtak, segítették a hadigépezet működését és a náci vezetők gazdagodását. A munkára foghatókat kísérletképpen halálra dolgoztatták. A kényszermunka- és haláltáborok lakói, zsidók, cigányok, hadifoglyok, oroszok, lengyelek ipari méretű megsemmisítése rendkívül gondos, szervezett, hatékony munkát követelt a náciktól.
Gyermekek és felnőttek olcsó, élő kísérleti alanyai lettek orvosi és gyógyszer kísérleteknek. Lehetett rajtuk tanulmányozni, meddig bírja az ember étlen-szomjan. Hogyan reagál a különböző vegyi anyagokra? Hogyan reagálnak az egy- és a kétpetéjű ikrek a gyógyszerekre és a változatos kínzásokra, az élve boncolásra, a kísérleti műtétekre? Hogyan lehet meddővé tenni a nőket? Átnevelni a homoszexuálisokat? Kezdetben a Zyklon B gáz is csak egy kísérleti vegyület volt. A II. világháború akár úgy is tekinthető, mint nagyszabású „kísérlet”, amelynek sikerét fényesen igazolta egymillió háromszázezer ember halála.
Ebben a jól működő gépezetben nemcsak az élő ember volt hasznos, hanem a holtak is. A nők haja kiváló matrac tölteléknek bizonyult, az emberi és állati csontokat elporlasztva talajjavításra használták. A zsiradék tartalmú emberi maradványokból szappant főztek a Danzigi Anatómiai Intézetben. Nem sokat, éppen csak kísérletként, 10 vagy 100 kilót. A Wikipédia azt írja: „A konradsteini elmegyógyintézetből, a königsbergi börtönből és a stutthofi koncentrációs táborból származó holttestekből az intézet saját használatára.” Praktikus és olcsó szappan a háborús áruhiány közepén. „A nürnbergi perben a danzigi kísérleteket a tömeggyártást megelőző kutatásként mutatták be.”
Az innovatív professzort felmentették. Hiszen ő csak kísérletezett a rendelkezésére álló anyagokkal. De azért azon érdemes lenne elgondolkodni, hogy az emberi testekből való szappanfőzés mennyiségi kérdés-e? Kár, hogy nem maradtak fenn a jegyzetei, hogy tudnánk, hány hullára van szükség 100 kiló szappan elkészítéséhez, és mennyit főzött meg, mire kidolgozta a hatékony megoldást?
A Wikipédia szerzője szerint „vidéki legenda”, hogy a zsidók eltemették a szappanokat, mert azt hallották, hogy azt a meghalt hitsorsosaikból főzték. Nem legenda. Felvásárolták a kerek szappanokat és eltemették őket. Nem is olyan messze Rakamaztól. Vajon mindenki számára világos, hogy a rakamazi nő aljas, antiszemita ösztönlényként ment neki a Tiszásoknak, anélkül, hogy érdekelte volna őt a megtámadottak vallási hovatartozása? Kísérletként, autóval maga előtt tolva az asztalt, a nagyobb nyomaték kedvéért. Humánusan, éppen csak.
Gyökeret eresztett a „tartalék csürhe” elméjében a sorosozás. Hiszen aki másképp gondolkodik, mint ő, azt elüthetné, de nem teszi, mert inkább szappant főzne belőlük. A „tartalék csürhe” Szinetár Miklós nyelvi leleménye: ez az, ami azonnal mozgósítható, ha a helyzet úgy kívánja. Remélem, igaza van Szinetárnak, hogy ők elenyésző kisebbségben vannak. Önéletrajzi kötetében jó szívvel emlékezik, a Rakamaz közelében, Nagyhalászban töltött gyerekkorára, ahol ő biztonságban átvészelte a háborút, egy szerető gondoskodást nyújtó keresztény családnál. Most én is rájuk akarok gondolni. Akarom hinni, hogy a normális, etikus, szolidáris magatartás van többségben. Akarom hinni, hogy az a nagyhalászi család nem tett mást, mint ami minden keresztény embertől elvárható.
Ezt sem én mondom, hanem a zsidómentő Ocskay László, akinek emlékkövét megőrizték a Városligetben, de az utcanévtáblája eltűnt. Eltűnt első zsidó miniszterünk, Vázsonyi Vilmos utcanévtáblája is. Véletlen lenne? Véletlen lenne a terjedő és egyre dühödtebben támadó kirekesztés? Megbélyegzés? Gyűlöletkeltés?
Azóta tudjuk, hogy a Tiszásokat másutt akasztással fenyegető részeg férfi felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Milyen büntetést fog kapni a szappanfőző asszonyság? Vagy azt lehet, amit akar? Kizárólag kísérleti jelleggel, kis tételben?
A szerző Podmaniczky-díjas városvédő.