Fidesz;Orbán Viktor;

Orbán szerint a magyarok

Az ember persze nem annak örül, hogy legatyásodott az ország, és Európa legszegényebb nemzetévé küzdötte le magát, hanem annak, hogy végre többen látják, mint nem, hogy ennek kizárólag az Orbán-rezsim az oka. A szakadatlan és arcátlan lopás. Kollár Kinga még javában az uniós pénzügyekkel foglalkozott Luxembourgban, amikor a Fidesz–KDNP készségszintű közpénztalicskázását megelégelte az Unió. Befagyasztottak egy rakás eurót, és igen, emiatt nem (sem) működnek a közszolgáltatások. És igen, Orbán Viktor és a Fidesz–KDNP 135 enyveskezű fehérgallérosa (meg az ebből hasznot húzó kövér holdudvartartás) volt az, aki minden lépésével azt üzente: rohadjanak meg szegénységükben a magyarok, juszt se leszünk tisztességesek! Inkább fordulunk sötét kínai hitelekért a kommunistákhoz, még sötétebb orosz ügyletekért a háborús bűnöshöz, és a legsötétebb amerikai különmegállapodásokért (amelyek még sehol sincsenek) a nagybeteg bumfordihoz.

Aki ért magyarul – Orbán Viktor brigadérosai nincsenek köztük –, érti azt is, hogy a Tisza képviselője világos ténymegállapítást tett a kifogásolt brüsszeli beszédben: „a dolog (a kondicionálási szabályozás, jogállamisági eljárás – a szerk.) pozitív oldala, hogy a magyarok romló életszínvonala erősíti az ellenzéket. Én ilyen értelemben nagyon pozitívan tekintek a 2026-os választásra”. Mielőtt a Bayer-párttag agyérgörcsöt kapna, segítünk neki megjobbulni egy példázattal. A Covid-világjárvány tömeges halálesetei 2020-ban elősegítették, hogy az oltástagadó ufók helyett a tudomány és az egészségügy embereinek legyen nagyobb hitele, még akkor is, ha ez ott és akkor kockázatosnak tűnt. Senki sem örült az áldozatoknak (se ott és akkor, se itt és most), de a súlyos kimenetelek pozitívan járultak hozzá az emberiség megmaradásához. E halálhasonlat is sántít, persze, mint általában az összes, de érzékletesen jelzi, hogy miként gondolkodik a fél ország a Fidesz–KDNP-ről.

Nem örül a 410 forintos eurónak, nem örül az Európa-bajnok inflációnak, de annak örül, hogy lelepleződik a kormány alkalmatlansága. Nem örülne a harcos utcai tömegeknek, de annak örül, ha adekvát módon kifejezésre jut, hogy Magyarországnak nincs legitim kormánya. 

Mert a fél ország azt gondolja, hogy ez a magát nemzetinek maszkírozó kormány a nemzet egy meghatározott (és semmiképpen sem jelentéktelen) részét démonizálva ragasztotta magához a hatalmat, és a szavazatmaximalizáláshoz (számos EU-idegen lépés mellett) a szegénységet és a tudatlanságot is szenvtelenül használta ki. Miután az alaptörvényben fennkölten megígérte, hogy megőrzi a nemzet szellemi és lelki egységét. Hát, a megőrzés vádja egy pillanatig sem érheti Orbánt. Mi lett volna, ha széthúzást ígér? Meg kommunistázást, hazaárulózást, Soros-ügynöközést? Igazat mond?

És akkor most az igazmondásról picit. Mikor mondta ki Orbán, hogy megvédik a rezsicsökkentést, azaz ezermilliárdokkal pótolják ki az emberek pénzéből a szolgáltatások költségét? Mikor mondta ki Orbán, hogy megvédik a gyerekeket a gen­derőrülettől, bár a gender mint társadalmi nemek tudománya biztosan nem jelent óvodásátműtést? Mikor mondta ki Orbán, hogy a migráció veszélyes, de Magyarországot a vándorlás csak tranzitként érinti, mert ki az a félkegyelmű, aki a templom egerével konkurálva akar migrálni? Mikor mondta ki Orbán, hogy Ukrajna uniós tagsága tönkretenné a magyarokat, bár 2022-ben ő is sürgette az ukrán csatlakozás elindítását? Mikor mondta ki Orbán, hogy az 56-os szabadságharcnak semmi köze az orosz–ukrán háborúhoz, bár két éve még úgy vélte, hogy „56-ban Bucsát Budapestnek hívták”, és „a mi Zelenszkijünket fölakasztották!”? Mikor mondta ki Orbán, hogy a gazdasági semlegesség jegyében orosz üzleteket is kötni kell, bár ő maga 2007-ben még arra figyelmeztette a fiatalságot, hogy a szabadság mindig Nyugatról jön, ezért ne hagyják, hogy az oroszok bármikor is visszamásszanak az ablakon?

Orbán idegen megszállás, külső kényszer nélkül épített önkényuralmat. Teljesítménynek történelmi. És gyalázatnak is.

Orbán azért nem vitatkozik tizenöt éve, és azért nem ad interjút, mert egyetlen bűvész sem beszél szívesen a trükkjeiről.

A tapsifüles rég belekövült a cilinderébe. A békegalamb mellé.

Hosszú menetelés