Haraszti Miklós: Az orbáni világ már nem jöhet vissza

A rendszerváltáskor ön a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) politikusa volt. A legenda szerint egy nyilvános eseményen lekezelő, fölényes mozdulattal megigazította Orbán Viktor nyakkendőjét: innen datálható, hogy megromlott az addig szövetséges két liberális párt, az SZDSZ és a Fidesz viszonya. Ezt a témát járja körül az Orbán Viktor nyakkendője című, minimemoárnak nevezett könyvében. Mi történt valójában?

Csak megsimítottam, nem pedig megigazítottam Orbán nyakkendőjét. A gesztus nem gúny, hanem elismerés, a politikussá válásának köszöntése volt. A mendemondákkal szemben az eset nem az Országházban, hanem még a rendszerváltás előtt történt, 1989-ben a Kiskakukk Étterem különtermében. A Magyar Helsinki Bizottság megalakulásakor tartottunk egy délutáni összejövetelt, a nemzetközi szövetség finanszírozta. Akkor láttam Orbán Viktort először nyakkendőben. Nekem tetszett, hogy készül a politikusi létre. Nem árulom el a poént, hogyan lett ebből ellenkező tartalmú legenda, a Fidesz által jóval később indított hideg polgárháború és önkényuralom „népi magyarázata”. Benne van a könyvemben. A legenda Kemény István költőhöz is eljutott, aki egy hatásos politikai verset írt belőle az Élet és Irodalomban.

Kemény István verse 2011-ben jelent meg, most 2025-öt írunk. Az SZDSZ már régen megszűnt, a Fidesz már régen nem liberális párt. Miért gondolja, hogy ennek az ügynek még ma is lehet jelentősége?

Mert a történettől függetlenül is széltében-hosszában terjed a vád és az önvád, hogy az SZDSZ, sőt maga a liberalizmus váltotta ki az orbánizmust, hogy a demokrácia felszámolása elkerülhetetlen ellenreakcióként jött létre. Ez fideszes részről propaganda és önfelmentés, a liberálisoktól pedig lefegyverző öngyötrés.

Barátok voltak Orbán Viktorral?

Politikai barátok. Kifejezetten kedveltem őt.

Miért?

A bátorsága miatt, ami mára persze hatalmi arcátlansággá torzult. Tehetségesen művelte azt a politikai műfajt, amit én az ébredésem óta űztem. Nevezzük így: provokációkkal bevezetett szabadságprecedensek, határátlépések. Orbánék nem úgy lázadtak, mint a mi nemzedékünk, a Kádár-korszak demokratikus ellenzéke, akik a nyílt szabályszegést választottuk. Ők a Bibó kollégiumban a szabályok réseit célozták meg. De én ezt tiszteltem, mert ehhez is bátorság kellett. A Fidesz-alapítók érdeklődésének középpontjában is a politikai rendszer felszabadítása állt. Nem bosszús, hanem önkéntes tanítványok voltak. Segítettünk a Fidesz megalakításában, a részletek megtalálhatók a memoárban. Nekünk az 1956 utáni némaságban újra kellett kezdenünk a szabad beszédet, ezért számomra elégtétel volt, hogy a kollégistákkal folytonossá válhat a szabadságmozgalom.

G. Fodor Gábor kormánypárti politológus és ideológus tíz éve nyilatkozta a Magyar Narancsnak, hogy a „polgári Magyarország” csak politikai termék volt a Fidesz számára. És a liberalizmus?

A fideszes önkényuralom mára annyira megszokottá vált, hogy elfelejtik az emberek: Orbán Viktor valaha tényleg liberális volt. A rendszerváltás idején a Fidesz is a liberális demokráciával azonosította a modern, polgári Magyarországot. Persze, a liberalizmusnak számos változata van, a kapitalizmusbarát vonulattól a szociálliberális irányzatig. Az SZDSZ-ben viták folytak arról, hogy melyik nemzetközi pártcsaládot kellene választani. Orbánék azonban hezitálás nélkül, az SZDSZ-t is megelőzve léptek be a Liberális Internacionáléba. Aztán a parlamentben a liberalizmus teherré vált Orbán Viktor, Kövér László és az üzletemberi tempót diktáló Simicska Lajos számára. Az SZDSZ gyakran fegyelmezetlen értelmiségi stílusával szemben a Fidesz a profizmust tette pártvallássá. Amin azt értette, hogy a szavazatok és a hatalom maximalizálására kell törekedni, semmilyen erkölcsi elcsábulást nem szabad megengedni elvek és értékek iránt.

Magyar Pétert, a Tisza Párt elnökét pozitív és negatív értelemben is szokták hasonlítani az egykori Orbán Viktorhoz. Személyiségjegyeik alapján lát párhuzamot?

Legfeljebb a nyughatatlan tehetségükben. Nyilván van nárcizmus is abban, hogy Magyar Péter előtérbe helyezi a saját személyiségét, de a mai közösségi médiában ez már szinte belépőjegy a politikába. Mindketten instrumentalizálják magukat, de nagyon másképpen. Orbán totálisan kiüresíti magát, minden nap új hazugsággal törli el az előző hazugsága nyomait. Magyart viszont éppen a megújulásra vágyók tekintik eszköznek, faltörő éknek, és ez nagyon is találkozik az ambíciójával. Az ellenzéki választók nem Magyar Péter személyiségét imádják, hanem realista módon felmérték, hogy csak neki lehet esélye megbuktatni a Fideszt.

Politikai szempontból Orbán Viktor mennyiben tekinthető Magyar Péter előképének?

Nem zárom ki, hogy elszántságban hasonlítanak egymáshoz, Magyar talán ezért emlékeztet sokakat a hajdani Orbánra. De ezek a végigvitt párhuzamok riválisok politikai vádjai, ráadásul rendszertudatlanok, akik feltételezik, hogy amennyiben győz a választáson, akkor beülhetne az orbánizmusba. A vádhoz még hozzácsapják Magyar taktikai óvatosságát is, mint ami a fideszességéről árulkodik.

Mit jelent az, hogy „taktikai óvatosság”?

Az eddigi ellenzékben mi megfőtt békák vagyunk, beleszoktunk az Orbán teremtette körülményekbe. De Magyar tanult a 2022-es parlamenti választásból, és tudja, hogyan dolgozik a Rogán-művek propagandagépezete. Érti, hogy a hagyományos média – a Népszavát, a Klubrádiót, az RTL esti híradóját és még néhány kivételt nem számítva – teljesen a Fideszé, abban a Tisza csak karikatúraként és gyűlölet tárgyaként jelenhet meg. Ilyen körülmények között kell egyszerre óvatosnak és támadónak lennie, hiszen a nem ellenzékiek egy részét is meg kell találnia ahhoz, hogy biztonságosan megtörténhessen a kormány- és rendszerváltás. A pártjában készülődő politikusokat nem kívánja túl korán kitenni a rágalomhadjáratnak. Nem oszthatja meg a táborát ideológiai vitákkal, azt kell keresnie, ami egyesíti a Tiszát. Ott kell legyőznie Orbánt, ahol gyenge, nem ott, ahol erős. Ezért nem foglalkozik azokkal a témákkal, amelyeket Orbánék már tökéletesen leuraltak a propagandájukkal. A külpolitikai ügyek szinte mindegyike ebbe a kategóriába tartozik, a migránsoktól Ukrajnáig. Ezekben Magyar Péter tartózkodó.

Mi az, amit még nem uralt le az orbáni propaganda...

Magyar Péter sok mindent főtémává tett, ami korábban a parlamenti ellenzéknek nem sikerült. Például a korrupciót, amire hiába hozott ezer példát Hadházy Ákos, a pártok azt mondogatták, hogy „erre nem ugranak az emberek”. Döntő kérdéssé tette a rossz kormányzást és az egész szociális szférát. Egyik válsághelyszínről a másikra ment, bemutatta, hogy a gondoskodó állam meghalt, elvérzett a korrupció miatt. Tudatosította: az emberek nem kapják meg az ellenértékét annak, hogy politikailag passzívak. De az Orbánék által bedobott témákban nem ismételgeti az igazság propagandáját, mert Orbán médiájában csak a propaganda igazsága foroghat. Helyette azokat az igazságokat tolja előtérbe, amelyeket Orbán propagandája elfed.

„Megszületett az ellenzéki választó” – ezt a sokat idézett kijelentését a Népszavának adott interjújában tette 2019 őszén. Magyarázata szerint az „ellenzéki választónak” szinte mindegy, kire szavaz, csak azt nézi, hogy a választottja közösen dolgozzon és ne a lehetséges partnerével viaskodjon. A Tisza Párt megfelel ennek az elvárásnak?

Teljes mértékben, habár Magyar néha visszafoghatná a viszontválaszait. Tíz éve vár az ellenzéki választó az egységes választási pártra, és most a megvalósítását már nem a múlt, hanem a jövő politikusaitól várja. A 2019-es önkormányzati választásokon fényesen bejött az ellenzéknek az együttműködés. Aztán elkezdtek házasságot játszani, de rendre megcsalták egymást. Miközben az ellenzéki választók önzetlen összefogást szerettek volna, azt tapasztalták, a pártok valahogy mindig úgy osztják le a kártyákat, hogy a vereségért felelős pártvezetők megint bejussanak a parlamentbe. Beleuntak a választók abba is, hogy az ellenzéki pártok a Fidesz napirendje szerint, reaktív üzemmódban, szinte lenyomatként működnek, és csak azon versengenek, melyikük tiltakozik gyorsabban a kormány aznapi lépése ellen. A szavazók erőt várnak a Fidesszel szemben, és a jelen helyzetben erő csak a fragmentáció ideiglenes megszűnésétől várható.

Nem tart a kétpártrendszertől?

Bár Magyar Péter nem keres együttműködést a régebbi ellenzéki pártokkal, ez nem valamiféle újabb egyeduralomnak az előhírnöke. Éppen a heterogén támogatói tömege a garancia, ha az ideológiai vitát ugyan kerülő, de határozott jogállami jelzéseit nem számítjuk. Tehetsége és áldott időzítési szerencséje van. Szemben például Márki-Zay Péterrel, aki a miniszterelnök-jelölti előválasztás győzteseként azonnal kénytelen volt igazodni az ellenzéki pártokhoz, Magyar Péternek összesen majdnem két év áll a rendelkezésére egy parlamenten kívüli mozgalom megszervezésére.

Vállalkozik esélylatolgatásra?

Az orbáni világ már nem jöhet vissza, hiszen ha a lelkekben nem volna már erkölcsi halott, a Tisza fel sem emelkedhetett volna. Ha a Tisza Pártnak sikerülne kétharmaddal győznie, akkor viszonylag könnyen le tudná bontani a fideszes maffiaállamot. Ez persze a demokratikus konszolidáció kihívásával szembesítené Magyart. Ha Orbán így vagy úgy elcsalja a választást, törvényekkel, hazugsággal, elnyomással vagy választásnapi kézimunkával, akkor békés forradalom jöhet. Ha viszont az ellenzéknek csak egyszerű többsége lenne a parlamentben, akkor szembekerülne a megszállt állami intézményekkel. Ebben az esetben iszonyatos politikai küzdelem várható, az, ami most folyik, semmiség ahhoz képest. Az igazi csata majd csak akkor kezdődik.

Bemutató: Az Orbán Viktor nyakkendője című könyv dedikálással egybekötött bemutatóját április 14-én, hétfő délután fél öttől tartják a Pozsonyi úti BookUp Könyvesboltban, stílszerűen a Kiskakukk Étterem közelében. A szerzővel és Závada Pál íróval Gergely Márton, a HVG főszerkesztője beszélget, aki előszót és szószedetet írt a kötethez.