„Növényi indák, organikus elemek, dekorativitás, sok arany és csillogás, szakítás a historizmussal”. A művészettörténetben kevésbé elmélyültek fejében is él egyfajta kép a szecesszióról Katona Anikó művészettörténész szerint. A szecesszióra vonatkoztatott minden állítás igaz, de mindazok ellenkezője is, Az élet művészete című tárlat első szekciója ezért elsőként a stílusirányzat sokarcúságára hívja fel a figyelmet.
Alfons Mucha – aki Sarah Berhardt-nak tervezett plakátjaival lett világhírű, ezt idézi meg A kaméliás hölgy plakátja – a bizánci mozaikművészetből is sokat merít. Eugène Grasset Jeanne d’Arc-plakátjának kompozíciója – ami szintén a francia színésznőt, Sarah Bernhardt-ot ábrázolja Szent Johannaként – a középkori kárpitokat, üvegablakokat idézi, tipográfiája a középkori kódexeket. Az 1890 körül készült plakát egyértelműen szecessziós mű, szakított a múlttal, de mégsem. Ugyanez érvényes Gustav Klimt itt bemutatott, 1898-as plakátjára, ami a bécsi Secession művészcsoport első kiállítását reklámozza. Klimt az ógörög vázafestészethez nyúl vissza stílusért, mitológiáért és metaforáért: a szecessziós művészeket képviselő Thészeusz a konzervatív ízlést megtestesítő Minótaurosszal küzd. A müncheni Franz von Stuck is finoman klasszicizál. A bécsi szecesszió második korszakának geometrikus plakátjai erősen elütnek Jules Chéret élénk, vidám, frivol – a francia és az itáliai rokokóból inspirálódott – alkotásaitól. Chéret litografált plakátjai emelték a művészet rangjára a plakátot az 1880-as, 1890-es években, a Chéret védjegyévé vált „vidám párizsi nő” itt olajlámpát, korcsolyapályát népszerűsít. A Nabik csoportjához tartozó posztimpresszionista Pierre Bonnard plakátja, amely a neves művészeti folyóiratot, a La Revue Blanche-t hirdeti, japán hatást tükröz. Némi leegyszerűsítéssel: Toulouse-Lautrec önmagában egy önálló iskola.
– A szecesszió az első nagy, átfogó, modernkori stílustörekvés volt, követői azt szerették volna, hogy az élet minden területén nyomot hagyjanak. Így gondoljanak a gyönyörű, ma is álló szecessziós épületeinkre a városainkban, gondoljanak a bútorainkra, az iparművészeti tárgyakra, a kulturális tárgyi özönre. Az Iparművészeti Múzeumban, ha újra megnyílik, akkor nézzék meg, még a kilincsek is ezt a formanyelvet követik Lechner jóvoltából – fogalmazott a kiállítás megnyitója előtt Vígh Annamária, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria főigazgató-helyettese. – Az új művészeti stílus képviselői harcoltak azért, hogy az alkalmazott művészet is elérje a közönséget és értékei nyilvánosságot kapjanak. A plakátok műfaja így vált különlegessé, hiszen a kor legjelentősebb festői is a plakátok alkotói között voltak.
A kiállításon – több mint kétszáz műtárgyat bemutatva – megjelenik a korszak szecessziós tárgykultúrája is, könyvek, folyóiratok, illetve iparművészeti tárgyak, kerámiák és bútorok. Ismert az az 1910 körül készült fotó, amelyen Szinyei-Merse Pál és Rippl-Rónai József ül egy társaságban a Japán Kávéház teraszán – a tárlaton jelen van a kávéházi asztal és a szék is. A kiállításon mintegy 120 plakát szerepel, olyan művészektől is, mint Rippl-Rónai József, Vaszary János vagy Ferenczy Károly. A neves festők mellett feltűnnek a plakátra szakosodott művészek is: Faragó Géza, Biró Mihály, Helbing Ferenc, Tuszkay Márton. Faragó ismert Tungsram-plakátja – párba állítva egy festményváltozatával – egészen ragyogó, a kompozíciót „átjárja” az elektromosság.
„A jó plakát ne legyen unalmas. Ne olvassák hosszan, mert nem nézik, hanem megpillantják. A jó plakát nem mindenkinek tetszik, de mindenkinek feltűnik. A jó plakát nem mesél, a szöveg rövid, a jó betűtípus biztosítéka a sikernek” – idézte Vígh Annamária a berlini Hollerbaum & Schmidt nyomda egykori igazgatóját, Ernst Growaldot, aki 1910-es A plakáttükör című művében mintegy megelőlegezte e kiállításnak is a válogatási szempontjait. A plakát ízig-vérig modern jelenség, a reklám eszköze, ugyanakkor már a kezdetekkor magasművészetként azonosította önmagát. A modern élet tükre is, amely a modern nőt is megmutatja.
Infó: Az élet művészete – Szecessziós plakátművészet és tárgykultúra Magyarországon (1895–1914). A kiállítás kurátora: Katona Anikó művészettörténész. Magyar Nemzeti Galéria. Nyitva: október 5-ig.
