Ha Menczer Tamásnak volna értelme, akkor fűrész volna. Körfűrész. A fűrész belátható fűrészelnivalót fog át, a kormánykommunikáció telepvezetőjének fűrészsége viszont nem ér véget soha. Nem ért véget a múlt évben, csak járt és járt üresben, az ő évének nem volt vége és nem volt eleje sem.
Önmagában végződő fűrész ő, pörög-forog, szikrázik, elfűrészeli sokadjára, amit meghagyott neki a Nemzethy Fűrészüzem vezetője, és megint, és megint, és csak fűrészel lankadatlan, egyre inkább beesett, egyre inkább táskás szemekkel. És sehol egy fia forgács. A fűrészelés lényege ugyanis az volna, hogy valamit kettévág, harmadol, negyedel, ötöl-hatol, vagy leszab valamiből, átalakítja, kicsinyíti mondhatni, de az ő fűrészelése ráolvasással működik:
Hozzád jöttem, legyél kicsi! Légyszi! Nem maradhatsz ekkora! A Nemzeti Együttműködés Töpörödésfizikája szerint már sokkal kisebbnek kellene lenned, hiszen Gyurcsány! Meg Soros! Meg Weber! Brüsszel Péter! Pszichopeti! Téged hívnak Magyarnak? Ez tarthatatlan! Fűrrr, fűrrr! Ma nem vacsorázom, drágám, sokáig dolgozom! Túlórázom. Még tíz kilométer pörgés előttem van.
A faiparban monomániás túlfűrészelésnek hívnák ezt. És a fűrész csak kopik.
A maga nemében Menczer Tamás kitartó zakatolása volna minden idők legjelentéktelenebb motívuma a magyar politikatörténetnek, mi mégis ismét tollhegyre tűzzük, és ennek egyetlen oka van. Aggódunk.
Érte a legkevésbé sem, megfizetik alaposan, a kezelőszemélyzetét is, és mindezt temérdek közpénzből. Nem csoda, hogy élvezi. Hülyeséget csinál naphosszat, és estére keresett úgy százezret. A minimálbéres általában értelmes munkával keresi a tizedét. Azért aggódunk, mert Magyar Pétert (az embert, aki nem Gyurcsány) kétmillió magyar emelte a magasba, és ennek a kétmilliónak áll bele az arcába a tizenötödik éve állampárt: „Hozzád jöttem, kicsi!”
Hát, igazán nem szeretnénk erre ébredni, de elaludni sem. Merőben aggasztó, hogy a kormánypártnak (az úgy 40 ezer milliárd forintos államkassza kezelőjeként, bármilyen tetszőleges törvény bármikori elfogadtatójaként, élet és halál uraként) erre futja. Bekapcsolja a gattert, és mosolyog bután, mint aki nem érti, mi ebben a vállalhatatlan. Egyetlen szolgáltatás sem tartana ki a nap végéig, ha a munkatárs a tökkelütöttet játszaná, nem cserélné le a nyári gumit, nem adná oda a kenyeret, nem vágná le a hajat a kért fazonra, csak értetlenkedne a hangzavarban, és közben egyre feljebb tekerné a fokozatot, és még egy kereplőt is pörgetne a hatás kedvéért.
Schmidt Mária kedvéért (a Dull Szabolcs- podcastben elhangzottakra): ha Orbán Viktor összehasonlíthatatlanul (de nagyon is összehasonlíthatóan) jobb Magyar Péternél, akkor mit veszíthet? Érthetetlen! A történész azt mondja az Orbán–Magyar-vita lehetőségéről, hogy ahhoz Magyarnak bizonyítania kéne, hogy Orbán Balázzsal helyt tud állni. „Ha nem tud helytállni Orbán Balázzsal, Lázár Jánossal vagy Gulyás Gergellyel szemben, mit akar Orbán Viktortól? Nevetségessé akarja tenni magát öt perc alatt ország-világ előtt?” Nos, ezt most már milliók szeretnék tudni. A gyáva megfutamodás nem vezet jóra. Fideszesek is nyilván fel tudják mondani a Rogán-művek mondását, hogy „amióta mint Vargáné megjelent a politika porondján, csak ordítani hallottam”. Igen, emberek között szónokol, és ehhez hangerő kell. Egyéb minőségében nem hallottuk ordítani. Egyben bizonyosak vagyunk: a fideszes átlagszavazó Magyar-vért akar inni egy nagy népnemzeti szeánszon Pannonhalmán, Ópusztaszeren vagy a sólyi fennsíkon, ahol a pogány Koppány kilehelte a lelkét Vajk ellenében. De vajon meddig érdemes erodálni a Fidesz népszerűségét (vagy növelni a népszerűtlenségét) ahhoz, hogy belássák a Fidesz-holdudvar prominensei, vitatkozni kell? Bennünket is nagyon érdekel, mit tud egy vitában Magyar Péter. Szerintünk simán lehet, hogy a Tisza-vezér menthetetlenül túlnyerné magát, és a végén még megsajnálnánk a szegény ducsét, de ehhez kellene egy vita.
Ha Orbán jobb, szebb, ügyesebb, mit veszíthet? A varázsvesszejét? A Jedi-kardját? A mágikus gömbjét? A csodalámpáját? Csakis ilyesmit veszíthetne, ha a valóságérzékelésben ő volna a király.
És ha már valóságérzékelés: Rácz András Oroszország-szakértő a következőket posztolta a magyar kormányfő békemissziójáról. „Én pedig őszintén nem értem, hogy ez az egész mire volt jó, mi lehetett a valódi terv. Azt remélhetőleg még a Karmelitában sem gondolták, hogy kidolgozott terv nélkül, minden egyes alkalommal mást és mást mondva, az EU-s és NATO-s szövetségeket irritálva bármit el lehet érni. Őszintén, tényleg őszintén remélem, hogy a Karmelitában senki sem gondolta úgy, hogy így bármiféle rendezést el lehet érni… ha ugyanis mégis, az azt jelentené, hogy NAGYON komoly, strukturális baj van a magyar vezetés valóságérzékelésével.” (Kiemelés a szerzőtől – a szerk.) Nagyon komoly strukturális baj a valóságérzékeléssel: ha ezzel egy kötéltáncost vádolnának meg, hamarabb puffanna, mint ahogy a mondat véget ér. Orbán valóságérzékelésével semmi baj, csakhogy elégedetlen a valósággal. Az Unió szétesésére játszik (vagy a neopopulista hatalomátvételre), máskülönben soha nem jut hozzá Magyarország a magyar kormány hibájából az európai forrásokhoz, ráadásul előbb-utóbb a Fidesz családi forrásait is elemészti az európai jog és a bíróságok. „Hogy Magyarország ebben tevőlegesen, szándékosan szolgálta-e az orosz érdekeket, vagy Moszkva megint csak bolondot csinált Budapestből, ezt is majd csak a NER vége után fog kiderülni… de biztosan ki fog derülni előbb-utóbb”, írja Rácz.
Orbán, bizony, történelmet ír. Tettekkel próbálta sokáig izomból, aztán maradt a ceruza. A varázsceruza, varázslat nélkül.
Kiradírozhatóan. Mintha mi sem történt volna – vitán felül vagy fölül. Ez az egyetlen vitás kérdés. És a végén mindenki derül. Csak a NER nem.
*
Epilogikus preambulum.
1. A PINK szerkesztőség 2123:3273 arányban megszavazta, hogy Magyar Péterről nincs egységes véleménye. Sosem volt, és sosem lesz. Ez egy szabad szerkesztőség, ahol mindenki meg tudja állapítani egy próbadiktátorról, hogy Orbán Viktor, és ezt nem tekintik ígéretes fejleménynek éppen tizenötödik éve.
2. A PINK szerkesztőség durván 16/12 arányban egy szép, okos, bölcs, tisztességes embert (lehetőleg nőt) akart kormányváltó erőnek, aki nem ismeri a „beállsz mögém, beállok mögéd” politikai diskurzusokat, és képtelen választási indulásokról egyeztetni, de sajnos az összes lehetőséges jelölt dánul beszélt, és elfutott.
3. A PINK szerkesztőség DIY szakköre szerint a Tisza Párt egy alkalmas eszköz arra (csörlős drótkötél), hogy visszafordítson egy hajót a vízesés előtt, de a békés vizeken hajózáshoz valami más eszközt inkább elképzelhetőnek tartunk. Mondjuk egy vitorlát, vagy kettőt. Aztán jöhet egy szabad választás is sok párttal, akik megígérik, hogy nem szeretik a kék plakátokat, és hanyagolják száz évre a „mi, magyarok” kezdetű szólamokat.
4. A PINK szerkesztőség záradéka szerint miniszterelnök legfeljebb nyolc napra lehet valaki, alapfokú dántudással, hétnapos hazugságvizsgálat és pszichológiai teszt után. Így hamar sorra kerül mindenki. Jó móka lesz állítólag (Det skal være sjovt).
