Így kialakulhatnak egymásnak szögesen ellentmondó, párhuzamos valóságok – ahogy Nelson Mandeláról máig sokan hiszik, hogy „meghalt a börtönben”, aztán sokként éri őket a felismerés, hogy nem így történt (1990-ben szabadon bocsátották, ezután még 95 éves koráig élt).
No, nem azért, mert mind egy zacskóban/buborékban/zárványban élünk, ahová nem jutnának el (igény függvényében) bárkihez a hírek és információk, különösen az internet korában, hanem mert az agykutatók magyarázata szerint hasonló hibákat ejtünk az emlékeink eltárolásakor és előhívásukkor is. A hamis memóriánk pedig olyan hihetetlenül erős, az elménk alig tud különbséget tenni e között és a valós emlékeink között.
Elképzeltük hát, mi lenne, ha egy év múlva egy fiktív lapzártánkra készülne a szokásos Heti abszurd, méltán közkedvelt – és néha meg nem értett – kordokumentum-rovatunk, és
készítettünk Kedves Olvasóinknak egy jövőbeli emléket, mely talán jobb is lehet, mint az igazi.
Mert a magyar tudat talán még sosem volt ennyire szürreális (a mi rövidke kis életünkben legalábbis), sem ennyire megosztott bizonyos valóság-törésvonalak mentén. Ha a magyarok nem tudják, milyen jó nekik – Nagy Mártontól a 2024-es év mondatát idézve –, most leírjuk, hogyan lehetne még ennél is jobb, s még annál is fantasztikusabb évünk, mint amit Orbán Viktor ígért.
2025 múlt. A 2025-ös volt a legújabb kori történelemben az első olyan karácsony, amelyen Magyarországon mindenki jól lakott, mindenkinek került fenyőfa és alá egy kis meglepetés, köszönhetően annak, hogy az összes befagyasztott uniós forrást végre folyósították, ugyanis helyre állt a jogállamiság, miután sikerült valamennyi szupermérföldkövet, s még annál is többet teljesítenünk. Látván igyekezetünket és sikereinket, hitelezőink elengedték a kamatfelár egy részét, jó ütemben haladnak a korrupciós ügyek feltárása mentén a vagyonelkobzások is, így az államadósság már a nullához közelít, a kassza dugig telt. Országunk felelős vezetői ezért úgy döntöttek, ebből valamennyicskét visszaadnak a népnek, hiszen remek vezetésük mellett ez az eredmény az ő létezésüknek köszönhető. Persze sokak szorgos munkájának is, de mióta bevezették, hogy az állampolgárok alanyi jogon értékesek, nem hasznosságuk szerint, már a Fidesz-KDNP-s politikusoknak sem kell attól tartani, hogy a méricskélésben alulmaradnak.
S hogy mi hozta el ezt a rengeteg pozitív változást? Amint beköszöntött a január, a szokásos téli depresszió és az ünnepek utáni kajakómában fetrengés helyett mindenki valóra váltotta az újévi fogadalmait. Elhárult minden törvényes, személyes és kozmikus akadály az elől, hogy a valóban Fantasztikus Évnek nézzünk elébe. A kegyelmi botrány kirobbanásának egy éves évfordulóján 2024 drámai népszerűségvesztése után sosem látott mélységekbe zuhant a kormánypárt reputációja.
Azonban még mindig hátra volt a Nagy Osztogatás, és Orbán Viktor addig-addig kérdezgette Nagy Mártontól és Varga Mihálytól, „hol van a pénz???”, mire ők mutogattak Hatvanpusztára, (hegy)vidéki kastélyokra, megannyi látványberuházásra és lombkoronasétányra, míg be nem látták, hogy a pénz bizony el lett költve, s ezt már a magyarok is jól tudják, de nem érzik.
Nem lehetett már a háborúra se fogni, hiszen létrejött a tűzszünet – nem Orbán Viktor közbenjárására, hanem éppen annak ellenére, ezt a babért már sajnos nem arathatta le. Kérték volna vissza az egyházaktól is a pénzt, de ők is elköltötték, üres templomok felújítása helyett egy alapba tették, az egyházi személyek által elkövetett szexuális bűncselekmények áldozatainak kárpótlására. A magántőkealapokhoz mégsem lehetett hozzányúlni, s ha már választani kellett, hogy a pénz vagy a hatalom, és nem lehetett egyszerre mindkettőt, mit volt mit tenni, a népharag lecsendesítése végett a kormánypártnak lépni kellett. A legkézenfekvőbb megoldásnak az tűnt, hogy a Tisza Párttal az előrehozott választásokról egyeztessenek. Vigyék el ők a balhét, aztán majd négy évre rá visszatérnek diadalittasan, a magyarok úgy fogják visszasírni őket, mintha nélkülük nem lenne jövő, gondolták nem minden alap nélkül.
Orbán Viktor helyett (akit elsőként vontak felelősségre, mindjárt az antikorrupciós csomag bevezetése után), az esélytelenek nyugalmával Szentkirályi Alexandrát indították miniszterelnök-jelöltnek. Békés, csendes kampány volt, hisz már korábban bezárták a Megafont, béke poraira, mert másutt volt szükség a nemzeti érzelmű, vagány ifjakra, nem hogy az évi 133-ik nemzeti konzultáció kitöltésére mozgósítsanak, és buzgón gyártsák a Mandela-hatást háborúpárti meg dollárbaloldalról, Soros-ügynökökről, háttérhatalomról, templomból kijövő emberekre üvöltöző baloldali messiásról.
Bese Gergő máig ható házi áldásával ugyan újra meghirdették a digitális szabadságharcosok toborzását, de erre már senki nem jelentkezett, hiába hívták vissza Szájer József után az eke szarvától az idő közben a XXI. Század, a Nézőpont stb. intézettel és az MCC-vel együtt beszántott Szuverenitásvédelmi Hivatal éléről Lánczi Tamást is.
Miután már nem volt, aki a független oknyomozó műhelyeket és a civileket vegzálja, ezek egyre jobban megerősödtek, sorra születtek a tényfeltáró cikksorozatok, és önkénteskedett, mozgalmárkodott az ország apraja-nagyja, még Iványi Gáborék is visszakapták az elvett iskoláikat. Eltűntek a közéletből a Hoppál Péterek, erős szűrőnek bizonyult, hogy a saját Facebook-posztjaikon túl szóba kell állniuk a független sajtóval, és nem nyomhatják fullba a kretént úgy, hogy senki sem kérdez vissza. Többek között Lázár János is visszavonult, időnként elvadászgat Semjén Zsolttal a régi szép időkről nosztalgiázva, s a nemzeti felelősségvállalási bingón ikszelgetve, ki lesz a következő, aki végre vállalja a felelősséget korábbi, minimum megkérdőjelezhető döntéseiért, a kiemelt állami beruházásoktól a salátatörvények tömeges benyújtásáig.
Könnyű Szijjártó Péternek, hiszen ő kapott egy dácsát Edward Snowden és Bassár el-Aszad vityillói között, esténként Gerard Depardieu-vel poharazgathatnak, míg Németh Szilárd főzi rájuk a nyúljás pacalt.
Donald Trumpot meg hiába is hívogatnák, egyetlen migránst sem enged be, mióta megveszekedett MAGA-hívők meg Elon Musk suttognak a fülébe, a nagy fake news-kiáltót már semmi sem tartja féken. Hívei ugyan még egy alternatív valóságból táplálkoznak, átjárja őket a Mandela-hatás, de már közeleg ott is a nagy felébredés pillanata, akárcsak Kínában. Hiszen egyszer minden autokratikus/diktatórikus rendszernek véget lehet vetni, a magyarok az egész világnak példát mutattak ebben.
Megtörtént hát a kormányváltás, ám azt nem áruljuk el, ki nyerte a választásokat, csak hogy már ismerjük, aki leváltja a leválthatatlannak hitt NER-t.
Persze az ország egyik fele már 15 éve várt Valakire, akiben akár közép-hosszú távon megtestesülni látja egy kormány-, rövidtávon pedig az ellenzékváltás reményét. Utóbbi meg is történt, a 2024-es önkormányzati és EP-választások végül ráhegesztették a koporsót az óbaloldal utolsó kószáló kísérteteire. Hogy Karácsony Gergely egy paraszthajszállal megmenekült, csak az ő személyének, nem pedig a hozzá közelsettenkedő politikai erőknek volt köszönhető. Miközben persze négy kétharmad és a milliárdokkal kitömött kormányközeli médiaportfólió (inkluzíve az azóta komoly tisztogatáson átesett közmédia) ellen nehéz is volt versenyben maradni, az óbaloldal a magyarság kollektív tudatának a mai napig a börtönben senyvedő Nelson Mandelájává vált.
Megnyílt a tér az újbaloldal előtt, csupa helyes, jó képességű, tiszta lappal induló politikus érkezett a közéletbe, akik a magyarok életének könnyebbé tételén és az ország előrehaladásán fáradoznak. Miután hosszú évekig arról folyt a polémia, vajon ki „uralja” az ügyészséget, ha Polt Péter saját bevallása szerint nem (miközben már a kérdésfeltevés is abszurd, de nem nálunk), az újonnan választott miniszterelnök végre pontot tett a vita végére és egy huszárvágással leváltotta. Ez az igazságszolgáltatás függetlenségének helyreállításában is óriási előrelépés volt, elindulhattak az ún. Fidesz-perek, melyeket oly sokáig hatékonyan tartottak távol az igazságszolgáltatás pallosától. Közben példásan szigorú ítélet született a Völner-Schadl ügyben, a Porschét végleg elkobozták.
A magyar gazdaság is visszatért a növekedési pályára, túlszárnyalva még a korábban prognosztizált 4,1 százalékos növekedést is. A külföldi tőke csak úgy özönlik az országba, és marad még azután is, hogy a korábbinál sokkal jobban megnézik, kinek adnak kedvezményeket és milyen áron.
A pisztácia lett az új magasélet, és nem azért, mert a magyarok úgy dubajicsokiznak, mintha nem lenne holnap.
A zalai kivi és a Balaton-felvidéki olivafarmok után megjelentek a pisztáciaültetvények az Alföldön és a Kiskunságon, ezzel a történelmi aszályok és árvizek elszenvedőiből a klímaválság elleni harc úttörőiévé váltunk. A MÁV példátlan korszerűsítésekbe és vonatvásárlásokba kezdett, hogy a minden állampolgár számára ingyenessé tett tömegközlekedésen kellemes úti élményekkel gazdagodhassunk. És miután Schmidt Mária már 2024 szeptemberében „Ne szeretkezz, háborúzz!” blikkfangos című előadásában világgá kürtölte, hogy Nyugaton egyre kevesebb a szex, azóta mindenki itt akar élni, legalábbis nyaralni, ahol még van szex, és nem megengedőek a pedofilokkal, de még a segítőikkel sem.
A nemváltó óvodások konteót véglegesen megsemmisítendő, visszahozták a tananyagba a gendertudományt (ahogy a művészettörténetet és a médiaismeretet is), az iskolákba pedig a felvilágosító és érzékenyítő órákat, mindezek miatt okafogyottá vált az ún. gyermekvédelmi törvény is, ugyanitt bálás fólia eladó.
Amint visszaállították a felsőoktatás függetlenségét, dőltek az Erasmus- és a Horizont pénzek is, jelenleg is hat tudományágban vannak Nobel-díj várományosaink, és a CEU is szeretne most már visszatérni a Nádor utcában álló épületegyüttesbe.
Epilógus. Szentkirályi Alexandra ma már harmadszorra jelentkezett be az okosórán, hogy választási részvételre buzdítsa a szépkorúakat. A lelkükre próbált hatni, hiszen nekik nincs már vesztenivalójuk, a 13. havi után bevezetett 14. és 15. havi nyugdíj nem hosszabbítja meg évente ennyi hónappal az életüket. Ha ez az utolsó áldozatuk is, meg kell tenniük a hazáért, hogy a Fideszre leszavaznak, különben végleg elszáll a visszatérés reménye. Az elmúlás szomorúságába hajló hangulat ellentételezésére Wass Albert örökbecsű szavait idézte: „Mindenki tesz időnként valamit, ami furcsának tűnik azok számára, akik nem tesznek ilyesmit.”
