Tehát gyakorlatilag mégiscsak álhír, tette hozzá a kormányinfón, ugyanis a lakosság számára nálunk a legolcsóbb az áram, sakk-matt.
No de, miután a hőerőműveinkben épp karbantartás van, a balkáni vízerőműveknél meg aszály, nincs mit megvenni a szerbektől, egyszerre a hiány is akkora lett, hogy hétfőn a vésztartalék olajos-gázolajos áramtermelőket is bekapcsoltatták. Bár ebbe most még csak a nagyipari felhasználók gebednek meg, mielőtt azt hinnénk, majd megvéd minket ettől a Gulyás által megidézett rezsimágia, jobb, ha tudjuk, idővel ez is lecsorog a termékek, szolgáltatások árába.
Már a rossz időt is mi fizetjük, de hát tetszettek volna hamarabb gondolni a zöld beruházásokra meg a fenntarthatóenergia-stratégiára, pedig az akkugyárak most még csak nem is működnek fullon, nem duruzsol még a BYD, sem a BMW, hogy jövőre az ígéretek szerint az Unió harmadik leggyorsabb gazdasági növekedését produkáljuk, megelőzve az összes közép-európai országot.
Ha áram van, minden van – idézhetjük a mondást, de mi van, ha nem gondoltak mindenre előre, akiknek kellett volna?
Egy pillanatra itt magunk elé képzelhetjük Orbán Viktor közönségét a bakui ENSZ-klímacsúcson, ahogy a magyar miniszterelnök sukár magabiztossággal magyarázza a szakembereknek, hogy még nagy szükség van a kőolajra, földgázra és az atomenergiára is, mert „a klímapolitikánkat körültekintő megfontolásnak és józan észnek kell vezérelnie, nem pedig ideológiának, túlzott riadalomnak vagy pániknak.” Közben meg itthon a helyzet az, ami, egyesek röhögnek, mások (például a dán kereskedők, lásd a Válasz Online cikkét) jól keresnek a magyarok csacskaságán. A meghirdetett „gazdasági semlegességen” meg az új gazdaságpolitikán, amivel tele vannak az óriásplakátok meg a postaládáink, miközben az államadósság helyett – melynek kamataira is többet költenek, mint családtámogatásra – csak a GDP-növekedésünk zsugorodik.
Ellenben elővigyázatosságból jövőre még több pénzt szórnak el a közmédiára, legyen csak jól ellenpontozva a valóság, míg be nem fut a nagy fordulat, amelyben a kormány bízik, különösen miután Donald Trump megnyerte nekik az amerikai elnökválasztást. Lesz ennek még böjtje, bár Orbán Viktornak talán a hasznos hülye szerepe sem derogál, ha a világpolitikáról van szó, ahol nem lehet csípőből olyan menő, mint a türk tanácsban. Amúgy is minden csudálatos múlt heti diplomáciai sikerét elhalványították az itthoni hangfelvétel-háború újabb felvonásával, amit ha az ő köreiből irányítanak, akkor pocsékul időzítettek.
Magyar Péter ugyan elébe ment a nagy leleplezésnek vasárnapi sajtótájékoztatójával, és apró lépéselőnyhöz jutott a narratíva felépítésében, miszerint őt titkosszolgálati eszközökkel lehallgatják, irodáját, járműit és lakását megfigyelik, egyrészt az Alkotmányvédelmi Hivatal, másrészt Rogán Antal állítólagos magán-titkosszolgálata is rádolgozik. Ha ennek csak egy része is igaz, abból botránynak kellene kerekedni, csakhogy a Fidesz-hívek beárazzák ezt a hatalomnak, talán még el is várnák, hogy minden eszközt vessenek be a legnagyobb rivális ellen, akiről valahány újabb felmérés születik, annyival jobban vezet pártjuk előtt.
Ugyan egyelőre csak papíron, de ha ennek a vélekedésnek teret engednek a szavazók fejében, már az akár képes lehet aláásni a kétharmadot, mert az emberek elhiszik, hogy van más választásuk is.
A másik oldalon meg pont tesznek rá, hogyan beszél Magyar az EP-képviselőjelöltjeiről vagy a rajongóiról a hátuk mögött. Nincs ebben semmi égbekiáltó, hisz bárkinek van bukéja 40 fokban az utcán tömegben, és talán még meg is sajnálják, mert egy újabb exe próbálja őt a hatalom kezére játszva leszedni a tábláról. A beárazás itt is döntő: Magyar aligha tudna olyan elvetemült gazságot tenni vagy mondani, ami miatt az ő hívei nem szavaznának rá (emlékezzünk, Orbán száján is kicsúszott illetlenül egy díszszemlén, hogy „jól néznek ki a legényeink. Nincs köztük kövér. Az a halálom” – és, bárki magára vette?). Talán csak az vethetne Magyarra rossz fényt, ha kollaborálna a Fidesszel, de az a hajó már elment. Gulyás Gergellyel sem ölelnék egymást újra a keblükre, miután a csütörtöki kormányinfón – a kormánysajtó lelkes egyetértése mellett – jól lebolondozta egykori jóbarátját.
Működik a kettős mérce is: a kormánypárt (és médiája) olyasmiket kér számon Magyaron, amit Fidesz-politikusokon eddig soha. Például hogy lenézi az embereket, csúnyán beszél (még nőkkel is), narcisztikus személyiségjegyeket mutat, hatalmas az egója. Pedig aligha akarna vagy tudna bárki a hazai országos politikába belefolyni ilyen attribútumok híján. Így viszont teljesen felesleges azon lamentálni, ki vett fel előbb kit, ki vágta össze, melyik a hamis(abb) verzió és ki milyen turáni átkot szór a másik fél fejére. Csakis hitkérdés marad, melyik oldalra állunk az innen nézve most csupán egyik kutya, másik eb viadalban.
Aztán a gondolkodás és a józan mérlegelés utolsó reménysugara is szertefoszlik, amikor szembejön hírként, hogy Frontvonalban címmel interjúkötet jelenik meg Szájer Józseffel, a nagy visszatérése alkalmából (Schmidt Mária alapítványának kiadásában). Ezt sem ma kezdték el megírni, ahogy a Magyar elleni lejárató kampányt sem most élesítették (sokadjára). Oly kevés fénnyel kecsegtetnek ezek a napok, hetek a magyar demokrácia számára, hogy a napelemek önkéntes sztrájkja már smafu.
