Vonul a lánctalpasok felé a politikai igazgató a fehér lobogóval, lógó orral gyászolja a magyar szabadságot, körülötte váratlanul megvezetett kisnyugdíjasok, cipészinasok és basic-influenszerek lövik halomra a muszka betolakodókat (vagy az észak-koreaiakat), mert nem hallották a minisztertanács iránymutatását. Óvatlanságból elkövetett oroszkiverés, tudatlan magyarok felkelése se szó, se beszéd. Más se hiányozna a Nemzeti Tankönyvellátó szerkesztőinek. (Egyszersmind ennyit arról, hogy a magyar felvilágosodáshoz elegendőek-e az elérhető információk a médiában, avagy: nem.)
Szemmel láthatóan a belátás se megy egyik napról a másikra a kormánypártisággal terhelt honfitársaink számára. A Millenárisról október 23-án délután kifordult tömegek soraiban például jó néhány fehér, heteró, keresztény férfi (és nő) zsebében kinyílt a bicska, amikor végre szembe jött a büdös, rohadék, hazaáruló ellenzék, akitől már megint meg kell védeni az országot. Ennyire még sosem kellett. Imént jött a meglátás a pulpitusról, a veszély állati, hovatovább orbitális, Brüsszel már a nemzetközi bábkormányt is összeszerelte nekünk, még jó, hogy a hivatalban lévő nemzeti bábkormány résen volt és a helyén, mert máskülönben már egy flamand traveszti vagy egy vallon biboldó osztaná az észt a magyaroknak.
De nekünk, magyaroknak nem kell ész! Van elég! Jut is, marad is, de inkább elmegy.
Jöttek tehát a felhergelt, de főleg élemedett népek kifelé a Millenárisról, és szembetalálkoztak egy valóságos provokátorral, aki nem ismert se istent, se embert, csak provokált, csak provokált ott egy álltában életveszélyesen, még jó, hogy nem okozott nyolc napon túl gyógyuló megvilágosodást, vagy a kormánypárti élettel összeegyezhetetlen tisztánlátást a tömegben az éles, hegyes, karcos mondandójával. Miszerint „...z Orbán-rezs... szolgái sem lehe... tovább!” (némi üzenetváltozás állt be a rendszeridegen kartonpapírban jogerős dulakodás miatt), és a tényleg tarthatatlan, kegyetlenül szókimondó, már-már obszcén véleményével, miszerint „Minden rendszer megdől.” Azt a leborult szivarvégit neki! Plusz a hét meg a nyolcát! Hát a mesterlövészek hol vannak ilyenkor, a jogos népharag beteljesülésének idején! Győzték egymagukban kicsavarni a szemüveges fiatalembernek öltözött infernális közbotrányozó kezéből az ön- és közveszélyes kartonfoszlányt. Illetve nem győzték, de aki arra járt, azért tépett egyet belőle, mármint a kartonból, kurvaanyázott egy öblöset, aztán ment a gőzölgő vasárnapi ebéd fölé áldást mondani, esetleg kettőt, ha már. A vonatkozó videókon sikerült még Vitályos kormányszóvivő, parlamenti képviselő megnyugtató mosolya előtt térdre borulnunk, és már-már bármit bevallottunk volna, amikor a vérfarkassá „Orbán-beszélt” bácsival együtt megtudtuk, hogy „Erre megy ki a játék, hogy felizgassa magát!” Ebben egyetértünk, a játék tényleg erre ment ki, csakhogy szerény véleményünk (és egy ismerősünk szomszédjának TEMU-s olvasmányai) szerint egy USB-portos dildó sem izgatja úgy a népeket, ahogyan a Fidesz átlagosan nyugalmi állapotában (csak hogy e héten se maradjunk teljesen Fidesz-kormány/mérföldcövek viszonylat nélkül.)
Mérges a kormánypárti átlagszavazó felettébb. Elvették az összes játékát.
Olyan jó volt magyar zászlók alatt lenni sokan, képviselni a szakadatlan folytonosságot Csaba királyfi és Zsigmond Barna Pál között – lám-lám, így lesz a Facebook-hirdetésekben tobzódó képviselőből, akiről az ismereteink továbbra is szórványosak azon túl, hogy Orbán Viktor bejegyzéseinek lelkes lájkolója, Heti abszurd-félmondatvégződés –, és erre megjelenik egy erő, ahol még több a magyar zászló azon egyszerű oknál fogva, hogy még több ember csoportosul a magyar zászlók alatt. És immár nem csak azt akarja, hogy Orbán takarodjon, hanem hogy jöjjön valaki más. És Magyar Péter jön. Emlékszünk, amikor 2012 januárjára tökéletesen kiderült, hogy ez a garnitúra nem úgy írja be magát a történelembe, hogy ne kerüljön egy lapra a legnagyobb nyilas és kommunista gyíkemberekkel, tüntetés volt az Operánál. Tettvágyban gazdag, de vérszegény. Utána színházi emberek ajánlottak segítséget az ellenzéknek ahhoz, hogy ne legyenek már olyan tehetetlenek a történelemcsinálásban. Szakma ez is. És Orbán Viktor a politika Blaskó Pétere. Magyar körül már profik vannak. Jordán és Koltai jelenléte tényleg csoda volt még akkor is, ha sosem akartuk őket pártpolitikai színpadon látni. Már csak ezért az egy momentumért hálásak vagyunk a Tiszának, minden más miatt erősen aggódunk, hiszen Magyar Péter a legádázabb orbáni fegyvertárral lövi a Fideszt. Márai rendben van, és az is, hogy a legnagyobbnak érzi. De a rezsicsökkentés gyötrelmes humbug. Butaságba taszít, vagy ha ott van a b. választópolgár, semmi pénzért nem emelné fel. Egy sor fontos dolog van, amiben a Fidesz féligazsággal (vagy előre megfontolt hazugsággal) tömi a nép fejét. Minden megígér Magyar, s némiképp értjük: ezt a kormányt a teljes igazsággal már nem lehet legyőzni. Talán egyetlen kormányt sem lehet úgy. Aki igazságot akar, menjen színházba. Volt egy választás, talán a 2010-es, de lehetett a 2006-os is, ami előtt úgy éreztük: beiktatása után a kormánynak úgy kell tennie a dolgát, hogy soha többé ne válasszák újra. Nehéz időkben ilyen politika kell. Orbán még bottal sem nyúl olyan dolgokhoz, amivel megvághatja magát, éppen elég, hogy balesetet szenvedhet a szuverén értelmiségit játszó politikai vagy kutatási igazgató okfejtései miatt. Sose gondoltuk volna, hogy a nyakló nélküli igazmondás lesz a Fidesz veszte.
Néhány kilométerre odébb a Mi Hazánk és a közönsége tévedt el a csillagösvényen, és találta fel testületileg a huszadik századi antiszemitizmus ékesszólását (talán a közel-keletiek vitte a prímet), de egy riportban szépen kiderült, hogy éppen ott tartunk (tartanak), mint száz évvel ezelőtt. Vajon, hány Trianon és jogerős revízió után tűnne el a térképről teljesen az ország? – tűnődtünk, amikor egy szónok a kormány összes Brüsszel-ellenes szlogenjét felmondta.
Hiába, egy puzzle-ből kutya nehéz kirakni a Brandenburgi kaput, ha egerészölyv repül a képen.
Heti fejlemény Sulyok Tamás nyilatkozata is (Hír Tv), aki szerint egy köztársasági elnöknek nem feladata az, hogy pártpolitikai szereplők (pl. Orbán Balázs) nyilatkozatait kommentálja, tekintettel arra, hogy a köztársasági elnök kívül áll a pártpolitikai versenyen. Viszont feladata szerinte az, hogy az államfői tekintélyt, az intézményes, alkotmányos tekintélyt mindenképpen megóvja. A pártpolitikától való távolságtartás mindenképpen megóvja az államfői tekintélyt, közölte, majd egy levegővel megvédte a Szuverenitásvédelmi Hivatalt és kimondta, hogy „brüsszeli demokráciadeficit.”
De hogy mondjuk meg a fideszeseknek?
*
Lapzárta előtt jött (a remek gondolat egy idézésre):
„A közép-európai népeknek kötelessége, amikor független országot ér katonai agresszió, egyértelműen és világosan beszélni. Szerintem bennünket, magyarokat, 56 miatt különösképpen terhel ez a kötelesség. Ezért amikor egy független államot az oroszok katonai agresszióval megtámadnak, akkor nekünk világosan, egyenesen és helyes erkölcsi alapállást elfoglalva érdemes megszólalnunk. (Taps.)” Orbán Viktor, 2008. Teljes szöveg: Fidesz.hu.
